A
Rocksteady fejese, Sefton Hill szerint az Arkham-játékok mindig a fantáziában
rejlő hatalomról szóltak, s arról, hogy a játékos beleélje magát Batman
szerepébe. Az angol stúdió egy nagy lépést tesz előre, amely nem csak abban
testesül meg, hogy a város ötször nagyobb, mint korábban és hogy végre a
Batmobile-t is vezethetjük. Nem, a méretek csupán másodlagosak, a részletek
sokkal fontosabbak, mint a nagyság. A fejlesztők a leggazdagabb, legsűrűbb és legélénkebb
sandbox élményt akarják megteremteni. A témánál maradva elmondhatjuk, hogy
Gotham ezúttal három szigetre oszlik, s mindhármat bejárhatjuk, akár a
verdánkkal is. A stúdió tudja, hogy az
emberek mit akarnak pontosan, ám a játék minden aspektusát továbbfejlesztik,
így a rajongóknak az az érzése lesz, hogy egy új játékkal nyomulnak, s nem csak
egy másik Arkham-epizóddal. Az ősszel érkező alkotás mindent elsöprő finálé
lesz, melynek gondolatát már az Arkham City óta szem előtt tartják a srácok. A
sztori egyetlen korábbi képregényhez sem köthető, az öltet Geoff Johns fejéből
pattant ki, az úriember a DC Entertainment kreatív szakembere, olyan füzeteken
dolgozott korábban, mint a Green Lantern vagy a Justice League.
Míg
a korábbi címek több ajtót nyitva hagytak a folytatásoknak, a Rocksteady
azonban nagy bummot akar, a történet természetes módon zárul le. A next-gen
platformok térnyerésével lehetőségük nyílt a korábban már kigondolt elemek szerepeltetésére,
Batman új képességekre tesz szert és Gotham City végre teljes pompájában
elevenedik meg előttünk. Ennek első lépcsőfoka az, hogy a fejlesztők alaposan
átgondolták a város szerkezetét, mindennek igazodnia kell a Batmobile-hoz. Az
épületek között van hely az autós forgalomnak, s nagy élmény lesz felette
átsuhanni Batmannel. A játék az Unreal Engine felturbózott, egyedi változatára
épül - papíron tehát az Unreal Engine 3-mal van dolgunk, de már rá sem lehet
ismerni.
A
történet egy évvel az Arkham City eseményei után játszódik. Joker halott, a
bűnözés aránya csökkent, ám a denevérember folytatja a harcot. Tudja, hogy
valami nincs rendben, olyan az egész, mint a vihar előtti csend, hősünk megvárja,
hogy mi történik. Nem is kell sokáig malmoznia: a szabadon garázdálkodó
főgonoszok Batman megbuktatását tervezik. Minden antihősnek saját küldetése és
célja van a várossal, aminek Batman nem fog örülni. Scarecrow azzal fenyegetőzik,
hogy bombákat robbant és a félelemtoxin új változatát szabadítsa az emberekre.
Gothamet evakuálják. Szinte csak a bűnözők maradtak a városban, Gordon
felügyelő és a rendőrök túlterheltek, az ígéretek szerint négyszer-ötször annyi
bűnöző tombol az utcákon, mint korábban. A zavargásokban részt vevők akár
ötvenen is lehetnek. Two-Face és Penguin zsarukat öl, mert megteheti. Batman
találkozik Gordonnal, ad neki egy adóvevőt, így folyamatosan kapcsolatban
maradnak. JIm Gordon azt hiszi, hogy lánya, Barbara, azaz az Oracle elhagyta a
várost, a nő titokban mégis segít Batmannek, s immáron személyesen is
találkoznak. A lány ismeri Batman valódi személyazonosságát, s képes hatni
lelkiismeretére.
A
játékot a már ismert, hagyományos Batman öltözetben kezdjük, ám a későbbiek
során egy sötétebb, továbbfejlesztett változatra teszünk szert. A grafika már
az első pillanatoktól kezdve szemet szúr: minden átvezető a játék saját
engine-jét használja, nincsenek renderelt animációk, az átmenet zökkenőmentes.
Egy karakterben annyi poligon van, mint egy Arkham Asylum-féle pályában
összesen. Gordon arcán a ráncok nagyon élethűek, Batman-játékban még nem
láttunk ennyire részletes karaktermodelleket. Az NVIDIA-féle Apex fizika felel
Batman köpenyének és Gordon viharkabátjának lengedezéséért a szélnek és a mozgásnak
megfelelően.
Természetesen
Batman új képességekre és kütyükre tesz szert az Arkham Knightban, ám az
irányítási rendszert is finomították a fejlesztők. Hősünk a legközelebbi
párkány felé sprintelhet, majd fejest ugorhat egyenesen lefelé. A megszokott
arzenál szintén a rendelkezésünkre áll: a Grapnel Gunt felvértezték a Mark 2 frissítéssel,
így már egyetlen lövést is leadhatunk vele. A Line launcherrel már repülés
közben is lőhetünk ki kötelet akárhova, de amúgy minden kütyü rendelkezik
gyorstüzelési móddal - remek érzés lesz levegőben való vitorlázásnál batarangot
dobálni. A fejlődési rendszer továbbra is szerves részét képezi a játéknak, a
kívánt skilleket a Waynetech képernyőjén tanulhatjuk meg, ha van elkölthető tapasztalati
pontunk.
A
harcrendszer alapjai nem változtak, annak ellenére, hogy még finomabb, még több
lehetőségünk lesz lepofozni az ellenséget. A Rocksteady nem akarja
túlbonyolítani a mechanikát, úgy véli, hogy az erő pont az egyszerűségében
rejlik. Az ellentámadás fontos részét képezik a csetepatéknak, ha az rosszfiúk
feje felett felvillan a megfelelő ikon, lenyomjuk az adott gombot, kitérünk,
majd ellentámadunk. Egy jól időzített hátraszaltóval és a batarang azonnali
eldobásával gyorsan kiüthetjük a mezei ellenfeleket. Ha a delikvens földre
került, szaladjunk oda mellé, majd döngöljük a talajba végleg – a módszer más
ismerős, igaz, ezúttal több időt vesz igénybe. Az ellenfelet megragadhatjuk,
majd hozzávághatjuk a társaihoz, így dupla sebzést vihetünk be. Az idő ilyenkor
lelassul, a kamera pedig a potenciális ellenfelet mutatja majd. Egyszerre akár három gonosztevőt is
kiüthetünk, ha azok közel állnak egymáshoz és egyikük sem veszi észre hősünket.
A környezetet is kihasználhatjuk a bunyókban: Batman például képes az
üvegfelületeken siklani, de a közelben található tereptárgyakhoz is hozzálökhetjük
az ellenséget.
Riddler
nem csupán opcionális fejtörőkkel nehezíti meg hősünk életét, teljes valójában
megjelenik az Arkham Knightban. Egy háromkörös időfutamban teszteli Batman
vezetési tudását Gotham félreeső útjain. A pálya folyton változik és egyre
nehezebb lesz, szerencsére a Batmobile radarjával mindig előre látja majd a
veszélyes akadályokat. Csak maga a verda 160 MB memóriát emészt fel, több
százezer poligonból épül fel, tűéles textúrák és shaderek feszítenek rajta – ez
lesz az egyetlen jármú a játékban, amit hősünk használhat – a Batwingről
lemondhatunk. A vezetési élmény pont olyan lesz, amit a filmekben láttunk. A
Batmobile irtó gyors, ugratni is tudunk vele és körbefordulni is, ráadásul
képes a helyes irányba állni. A kicsike golyóálló, összetöri a barikádokat, a
fákat és a házak sarkait. Az ellenségek folyton megpróbálnak elugrani előle,
ami persze nem midig jön össze. Az ígéretek szerint a gyalogos részek és az
autóvezetés kellő egyensúlyban van egymással, lesznek olyan küldetések, ahol
szükségünk lesz a Batmobile-ra és olyanok is, amikor nem. Az ellenséges
járműveket célba vehetjük és rakétákat szórhatunk rájuk, a navigációs
ismereteinknek hála szinte soha nem fogunk eltévedni. Ha forróvá válik a talaj,
katapultálunk a járműből, majd gyorsan tovább siklunk a levegőben, mintha mi
sem történt volna.
A
Batman: Arkham Knight az sorozat evolúciójának következő lépcsőfoka, kétség sem
férhet hozzá. A játékmenet okosan fejlődött tovább, a generációváltásnak hála a
játék audiovizuális oldalát sem érheti panasz. Minden eddiginél nagyobb Gotham
City tárul a szemünk elé, megannyi lehetőséggel és szabadsággal teljes
mértékben a single élményre gyúrva, így multiplayert ne is keressünk az
alkotásban. Az epikus fináléban olyan neves szinkronszínészek működnek közre,
mint Kevin Conroy, aki Batman hangját adja, Nolan North Penguinét és Wally
Wingert Riddlerét. Tara Strong visszatér Harley Quinnként, míg Troy Baker
Two-Face-ként. A Rocksteady egyelőre nem akar több Batman-játékot fejleszteni
az Arkham Knight után, a srácok meg is érdemlik a pihenőt, amint végeznek az
eddig legambiciózusabb munkájukkal, amely 2014 folyamán jelenik meg PC-re, Xbox
One-ra és PlayStation 4-re. Már az első DLC-ről is fellibbent a fátyol: Harley
Quinn-t irányíthatjuk benne egy eszement küldetéssor erejéig.
Cikkünk a Game Informer aktuális számának előzetese alapján készült
Kapcsolódó cikk
én játszottam már az összes részével és egyáltalán nem volt egy csúcszuper játék viszont volt egy két érdekes rész ami tetszett de nem sok
#21 Attól huladék mert ugyanazt kaptam amit az előző részekben 0 újitással.
A grafikán egyszerüen ledöbentem,annyira visszamaradott szar voltt.
Az előzö két részt imádtam,a city-t mondjuk untam már a harmadik végigjátszásnál,az originst meg már a felénél!!!...na ezért szar a játék
http://www.gamers.hu/mire-utal-batman-arkham-knight-cime-valojaban/
Remélem hogy itt most a Rockstedy bábáskodása alatt tele újitásokkal,kiérdemlik a sok pénzt amit le kell perkálni érte!
És kövezelem a next-gen grafikát,mert az origins..egy kalap szar voltt!!!
A videó és a képek egyszerűen a eszméletlenek.Nagyon kíváncsi leszek milyen lesz majd a gameplay szerintem ott mindenki az állát fogja keresni olyan durva lesz és az ide E3on biztos prezentálni fogják ami már csak 3 hónap de lehet előtte is kapunk egy kis ízelítőt. Ha már ez lesz a befejező rész és a Scarecrow is benne lesz akkor tuti ihletet merítettek a Batman kezdődikből és a felemelkedésből ami ami nagyon jó mert az a trilógia egyszerűen zseniális.
Batmobil meg ahogy kinéz az brutális nagyon durva és a legjobb az hogy vezethetjük is. Nem kizárt hogy az év egyik legjobb játéka lesz. Remélem a story hosszú lesz brutális látványos boss harcokkal és rengeteg mellékküldetéssel.
ÉN MÁR NAGYON VÁROM!!!!
A legjobban mégis az tetszik hogy végre repkedhetek a Gothami felhőkarcolok között
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.