Hideki Kamiya elkötelezte magát a Nintendo mellett. A Resident Evil 2, a Devil May Cry, a Viewtiful Joe, és az Okami alkotója legújabb játékát, a Bayonetta 2-t már csak és kizárólag Wii U-ra hozza el, október 24-e a nap, mikor a szexi boszorkányharcos története folytatást kap. A második rész megjelenésével egy időben pedig az eredeti Bayonetta is ellátogat a tabletkontrolleres konzolra, két játékot kapunk majd egy csomagban, így lesz teljes a gyűjtemény. A Nintendo viszont nem tudott ennyit várni, és már most, öt héttel a megjelenés előtt elküldte szerkesztőségünkbe az első részt, csak azért, hogy felcsigázza kedvünket a hamarosan debütáló folytatáshoz, hát mit ne mondjak, sikerült neki.
A Bayonetta története egy gótikus jövőben játszódik, valahol a mítoszok övezte, sötét és kegyetlen Európában. Szexi hősnőnk arkangyalvadászattal tölti mindennapjait, túlvilági lények egész seregével szállva szembe folyton, csak épp azt nem tudja pontosan, hogy ki ő, és miért kapta ezt a sorsot az élettől. Fél évezredes álmából ébredve egyszer csak a háború közepén találta magát, amit máig vív, végzete előttünk viszont nem marad sokáig titok. Hamarosan fény derül a nő múltjára, jelenére, jövőjére, és arra, hogyan mentheti meg világunkat egymaga a kegyetlen és fájdalmas pusztulástól.
A stílusát tekintve a Bayonetta a hack and slash akciójátékok során gyarapítja. Az anime elemekben se szerénykedő világ teljesen lineárisan épül fel, csak mennünk kell előre, és irtani a túlvilág seregeit, a játékmenet leginkább az alkotó másik nagy akciójátékára, a Devil May Cry-ra hasonlítható. Csatáinkat karddal és gépfegyverekkel vívjuk, maga az akció pedig valami elképesztő. Üvölt a zene, csatáinkat különleges kameraállásokból és forgásokból élhetjük át, teljesen hihetetlen dolgok történnek körülöttünk folyamatosan, már a nyitójelenetnél is magasból aláhulló sziklákon ide-oda ugrálva kell legyőznünk riválisunkat. Megállni egy pillanatra se fogunk.
A Bayonetta most több újdonságot is felvonultat a Nintendo Wii U kedvéért. Az első és legfontosabb dolog, hogy immáron a kontroller képernyőjét is használhatjuk játékra, és most nem csak a tévé képének megszokott kettőzéséről beszélek - ami egyébként fantasztikus találmány, ha anyu Barátok köztöt akar nézni, mi meg játszanánk tovább - hanem magáról az érintéssel való irányításról. A kijelzőt használhatjuk úgy is, mintha egy mobiljátékkal lenne dolgunk, az ide-oda húzogatásoknak, és az ujjakkal véghezvitt különböző mozgásoknak mind megvan a szerepük, persze más kérdés, hogy ezt ki mennyire szereti. Én részemről maradok a klasszikus megoldásoknál, az újdonságok sora viszont még nem merült ki ennyiben.
Az új változat másik izgalmas részlete, hogy Bayonettát immáron öltöztethetjük is. A játékba több új kosztüm is bekerült, ráadhatjuk szexi hősnőnkre Princess Peach hercegnőruháját a Super Marióból, Link zöld egyenruháját a Legend of Zeldából, vagy Samus páncélját a Metroidból, s ha ez még nem lenne elég, akkor a készítők minden új külsőhöz csináltak saját extrákat is. Peach bőrébe bújva megidézhetjük Bowsert, Link pedig nem csak magához veheti a legendás Master Sword-öt, de még a játék egyes hangjai is kicserélődnek klasszikus Zelda dallamokra, annyira imádnivaló az egész, látnia kell mindenkinek. Mindez ráadásul az eredeti alkotók tökéletes ellenőrzése mellett történt, semmit se bíztak a véletlenre.
Az exkluzív tartalmaktól eltekintve a Wii U változat egyébként megegyezik Playstation 3 és Xbox 360 kiadásokkal, a harcrendszer például továbbra is brutális. A button smashing technika itt legalább annyira sikeres tud lenni, mintha pontosan megtanulnánk minden kombót, Bayonetta pedig még a legnagyobb harcok közben is elképesztően laza, és szexi. Ellenségeit hihetetlenül látványosan gyilkolja le, pörgő rúgás, hátra szaltó, cigánykerék, vetődés, ugrás és becsúszás, persze a leglátványosabb kombinációkban, így halad ő célja felé, és akkor a természetfeletti képességeiről még nem is beszéltünk.
Ha feltöltődik az energiánk, akkor az X és az A gomb együttes megnyomására előcsalhatjuk a torture attack kegyetlen és véres mozdulatait. Megjelenik mellettünk egy szöggel teli koporsó, egy guillotine, egy fenekelő vasszörny, vagy egy lándzsás kerék, folyamatosan ütnünk kell az A-t, így nyerve egyre több energiát, majd ha megvagyunk, Bayonetta lecsap ellenségeire, és 4-500 megatonnás rúgással küldi őket vesztőhelyükre, brutális, amit művel. Ereje sosem látott méretű, ezt pedig a démonok is tudják, a kisebb harcosokon kívül ezért rendszeresen küldenek rá főellenségeket is. Ők sokszor akkorák, mint a God of War istenei, és a legyőzésükhöz is több kell annál, hogy párszor odacsapunk, kivégzések viszont itt is vannak, keményebbek, mint korábban. A legnagyobb példányokat csak Bayonetta különleges ruhája tudja megölni, gombnyomásra a textil leválik rólunk, ott állunk anyaszült meztelenül a harcmező közepén, a ruha pedig átváltozik egy hatalmas állattá, madárrá, szörnnyé, és az veszi át tőlünk a küzdelmet, egészen addig, míg ketté nem harapja, vagy tépi szét a fenevadat.
De hősnőnk a különleges erőit nem csak a démonsereg széttrancsírozására, hanem saját maga segítésére is használhatja. Le tudja lassítani az időt, kettős ugrásnál pillangószárnyat ereszt, ha gyorsan kell futni, akkor átváltozik leopárddá, ha pedig valami keresztbe tesz neki, útját a falon folytatja tovább. Ilyenkor a világ is megfordul velünk, a játékot ettől kezdve úgy látjuk, mintha mi lennénk a földön, és minden más fordult volna fel, elképesztő az egész.
Karakterünk természetesen fejleszthető is. Két pálya között, vagy kalandozásunk során a titkos átjárókat felfedezve betérhetünk egy Gates of Hell nevű helyre, ahol elkölthetjük keményen kuporgatott pontjainkat. Az amerikai noire hangulatot árasztó kocsmában vehetünk fegyvert, felszerelést, különböző tárgyakat és ereklyéket, illetve lehetőségünk van új harci technikákat is megtanulni. De ha már két pálya között járunk, akkor ne feledkezzünk meg a folyton visszatérő lövöldözős minijátékról se. A töltést várva részt vehetünk egy klasszikus kacsavadászaton, csak épp démonokkal ugye, az ellenség ide-oda repked a képernyőnkön, nekünk pedig megadott darabszámú lőszerrel annyit kell eltalálnunk, amennyit tudunk. Majd az ott kapott pontjainkat nyalókákra váltani. Annyira cuki egy csaj ez.
A látvány inkább a rendezés, a minket körülvevő különleges játékvilág, és a pörgős játékmenet miatt mondható jónak. Mintsem technikai szempontból. A grafika még az öt évvel ezelőtti első megjelenéskor is csak erős közepesnek számított, ma pedig még a Nintendo konzolján se mondható kifejezetten minőséginek, ezt leszámítva viszont nem lehet semmire panaszunk. Az akció izgalmas, a kihívás kellően nagy, a játék tizenhat fejezetből áll, és komolyan nekifeküdve nagyjából három hosszú délután alatt végigjátszható, persze mindez függ a nehézségtől is. Az ötfokozatú skálán a gyermekdeden egyszerűtől egészen a véresen lehetetlenig választhatunk szintet magunknak, tapasztalt játékosoknak érdemes a felső részből válogatniuk.
A Bayonetta Wii U változata a második rész dobozos kiadásával együtt érkezik majd. A csomag két játékot fog rejteni, aki viszont csak az egyikre kíváncsi, az se fog csalódni. A Nintendo eShop segítségével egyenként beszerezhető a két cím, ha pedig megvesszük valamelyiket, akkor automatikusan jár majd a kedvezmény a másikért, veszíteni így nem fogunk. Ha korábban nem próbáltad a játékot, de már fened a fogad a folytatásra, akkor érdemes az első résszel kezdeni, én 2010-ben végigjátszottam a történetet Xbox 360-on, majd most Wii U-n megint. És továbbra se kellett csalódjak.
Kapcsolódó cikkek
Nem kukacoskodásból mondom, de Bayonetta nem démonok ellen harcol, hanem épp angyalok seregei ellen. Démonokat idéz meg a hajával a Bossfight-ok végén :D
Ezzel maximálisan egyetértek. Amik mostanában jönnek majd klassz címek, azoknak jóval előbb kellett volna megjelenniük, szóval jól mondod!!!
Aki vérbeli N-es annak a Mario játékok kötelező darabok. Akik ezeket nem szeretik, vagy sokallják, azok nem kimondottan N pártiak. Aki a Bayonettát várja a legjobban egy Nintendo konzolra, annak a Nintendo csak másodlagos konzol, többnyire az ilyen emberek más platformer kedvelői. Persze ezzel semmi baj nincs. :)
Kár, hogy csak mostanában jönnek és majd fognak jönni kiváló játékok Wii U-ra, előbb kellett volna. Viszont az dicsérendő, hogy a következő időkben, jobbnál-jobb gamek fognak megjelenni a játékkonzolra!
Úgy néz ki, és legyen igazam, hogy a Wii U kezd felállni a padlóról (mondjuk szerintem már felállt) és szép fokozatosan, ezen játékoknak is köszönhetően, jönni fognak az eladások is. :)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.