F1 2014 teszt

  • Írta: barackostej
  • 2014. november 30.
  • 2014, F1, Versenyzős
Link másolása
Értékelés 6.0
Az eredeti tervek szerint már ebben az évben megkaphattuk volna az első nextgen F1-es játékot, azonban Codemasters úgy döntött, hogy futtat még egy kört a játékkal az előző generáción.

A Codemasters kezében 2009 óta vannak az F1-es videojátékok jogai. Az első nagyobb epizód 2010-ben érkezett meg (most tegyük félre a 2009-ben Wii-re és PSP-re megjelent részt) és egészen pozitív fogadtatásban részesült. Egyrészt a játékosok örültek annak, hogy végre újra van multiplatform F1-játék, hiszen előtte bő hat évig a Sony birtokolta a brand jogait. Emellett a Codemasters terméke meglepően jól egyensúlyozott a szimulátorok és árkád autóversenyek hajszálvékony határán, így mindenki megtalálhatta benne számításait. Év elején tudtuk meg, hogy 2015 tavaszán érkezik az első nexgent F1 cím, de hogy addig se ürüljön ki a Codemasters kincsestára, még kiadott egy előző generációs epizódot idén. Ennek fényében lássuk, hogyan sikerült az F1 2014.

Eddig az összes Codemasters által fejlesztett F1-játékkal játszottam, és úgy gondolom, hogy a sorozat tavaly érte el csúcspontját. A irányítás talán ott volt a legkellemesebb, a jól ismert formulát pedig feldobták a klasszikus autókkal, versenyzőkkel és pályákkal. Az idei rész menüiben kutakodva azonban felmerülhet a kérdés, hogy „Hová tűnt Daemon Hill?” és vele együtt a Classic mód. Nos, ezúttal ez most kimaradt a felhozatalból, de hogy folytassuk az „újdonságok” listáját, a 2012-ben bevezetett Young Driver Test sem foglalja többé a helyet a főmenüben. El sem indítottuk még az első futamot, de az F1 2014 már két rajthellyel hátrébb indul, mint elődei.

A Karrier módot felcsapva meglepően tapasztalhatjuk, hogy bármelyik csapattal kezdhetünk ezúttal. Ez kinek előny, kinek hátrány mindenki maga döntse el kellett-e vagy sem. Kiválaszthatjuk, hogy hat versenyes rövid, vagy valóságnak megfelelő idényeket szeretnénk-e tolni. A karrier menüben immár ötödik éve hallgatjuk végig a továbbnyomhatatlan bevezetőt. Úgy tűnik, a fejlesztők szerint erre mindenképp szükség van. A szintén több éve ismétlődő e-mailek elolvasása után bele is vethetjük magunkat az első futamba.

Az idei Formula-1 idényben rengeteg szabályváltozás történt. Visszatértek a turbómotorok, átalakultak az energia-visszanyerő rendszerek és változtak az aerodinamikát érintő szabályozások is. A játékban ennek megfelelően megjelentek fura orrú autók, a porszívóra hajazó motorhangok és a duplapontos utolsó futam is. Ezeken kívül viszont semmi érzékelhető újítás nem történt. A járművek irányítása teljesen ugyanolyan, mint tavaly, kivéve hogy ezúttal ERS van KERS helyett. Ennek működéséről azonban nem tájékoztat minket a játék, így az autók hátsó lámpái hiába villognak úgy, mint a valóságban, azt nem tudjuk meg, kell-e feltöltő köröket tennünk vagy sem. A játék „számottevő” újításainak felsorolása itt befejeződik.

Az F1 2014 mintapéldája az évenként érkező rókabőr-szagú sportjátékoknak. Ráadásul a készítők az évek óta fel-felbukkanó hibákat sem voltak képesek kijavítani. Annyira figyelmetlenek voltak, hogy mérnökünk felvezető szövegében benne maradt az a rész, amikor felhívja a figyelmet, hogy futam előtt állítsunk az üzemanyag szinten, holott erre már nincs is lehetőség. A mesterséges intelligencia továbbra is annyi ésszel rendelkezik, mint egy elektromos kávéfőző. Ha 25%-os hosszúságú futamot tolunk, az ellenfelek még mindig a hatodik körben mennek ki kereket cserélni. A gumik évenkénti változásait ismerve ez borzasztó röhejes. A szabálykönyvet ezúttal is elég lazán értelmezik a virtuális versenybírák, így az előzéseknél a többszörös irányváltás továbbra sem büntetendő. Ütközés során az a pilóta kap áthajtásos büntetést, aki hátrébb volt. Tehát, ha ráhúzom az autót a mögöttem haladóra, az továbbra is szabályos a játékban, sőt, még ő lesz megbüntetve.

Az időjárási rendszer ezúttal sincs a helyzet magaslatán. Volt idény, amikor majdnem az összes versenyhétvégén esett az eső. Azt hiszem, ennyire még nem súlyos a globális felmelegedés helyzete. A pálya nedvessége még mindig abszurd módon változik egyik körről a másikra, így van, hogy a célegyenesen áthaladva vált a rendszer szárazról esős körülményekre. Az összes kerékcsere csapattól függetlenül 3.6 és 3.8 másodperc alatt történik, szóval nagy eséllyel együtt gyakorolhattak a fiúk. Hihetetlen, de még mindig a pályán maradnak az elsodort pályaelemek és letört alkatrészek. Bahrein első kanyarjában feldöntöttem az egyik bóját, amit aztán 56 körön keresztül kerülgettem. Miért nincs ilyenkor biztonsági autó? Apropó biztonsági autó: továbbra sem lehet tudni, hogy milyen eseményeknél jön be a pályára. Van, hogy egy monacói rajtbalesetnél sem tűnik fel, máskor pedig egy bukóterekkel bőven ellátott Szocsin is előbújik.

Egy sportjáték esetében fontos, hogy az adott epizód mindig friss adatokkal dolgozzon. Sajnos az idei F1-játék most már ebben is hiányt szenved. Interlagosban idén megváltozott a boxutca bejárata, amit a készítők vagy lusták voltak lemodellezni vagy csak simán elfelejtették. Emellett a pályán használt gumikeverékeken is az utolsó pillanatban módosítottak a valóságban, természetesen ez sem került be játékba. Pedig ezt akár már egy apró patch formájában is kijavíthattak volna.

A játék grafikájával nincs probléma, az új pálya Szocsiban például egészen látványosra sikerült, bár az éjszakai pályák nagyon rondák. Mivel nem mai gyerek már a grafikus motor, egy alsókategóriás PC-n is képes 60fps-t produkálni. Xbox 360-on és PS3-on továbbra is fenn áll a rajtnál esedékes lassulás, amit az előző generációs masinák ellenére is inkább az optimalizálatlanság okoz, mintsem a gépek teljesítménye. Az autókat nagyon szépen lemodellezték a készítők, sajnos azonban a Williams gyönyörű Martini-festése nem került be a játékba jogi problémák miatt. Szerencsére PC-n ezt egy moddal orvosolni tudjuk.

A többjátékos mód továbbra is szórakoztató, bár főleg ismerősökkel érdemes nekikezdeni, mivel véletlenszerű emberekkel inkább roncs derbivé változik a futam. Ezúttal is van kooperatív bajnokság, ahol egy barátunkkal versenyezve nyerhetjük meg összes futamot a Mercedesszel. A Proving Ground menüpont alatt időrekordokat dönthetünk meg vagy kipróbálhatjuk magunkat a Scenarino módban. Utóbbiban előre meghatározott eseményeken kell helyt állnunk, négyféle nehézségen. Aki vevő az ilyesmire, eltölthet vele pár órát., de mindezek a tavalyi részben is elérhetőek voltak.

Az idei Formula 1-es játék sajnos nagyon tartalmatlanra sikerült. A fejlesztők úgy gondolták, hogy az új autók és motorhangok majd elég újdonságot szolgáltatnak ahhoz, hogy újracsomagolva el lehessen adni a tavalyi részt. A legnagyobb probléma talán mégis az, hogy ahelyett, hogy bővítettek volna a játékon, inkább megkurtították a tartalmat. Eltűnt a Young Driver Test, de a legfájóbb a Classic mód hiánya. Cserébe azonban az évek óta felgyúlt kijavítatlan hibák mind ott figyelnek futamokon. A jövőre érkező újgenerációs változat elvileg friss grafikus motort kap és a fejlesztők is nagy változásokat ígérnek. Reméljük, nem csak látványban lesz újgenerációs.

16.
16.
Wolf8911
#14: Így van, a 2013-assal sokat szenvedtem, nehéz volt az irányítás is, szerintem csalt az AI, sőt szerintem túl aggresszív is volt (gyakoriak voltak azok az esetek, hogy kilökött a francba az ívről meg hasonló) még a legkönnyebb szinten is alaposan megizzasztott, így jó időre el is vette a kedvem a játéktól. Szerintem is a 2010-es volt a legjobb, nem volt KERS, sem DRS, ezekkel amúgy sem értek egyet, ha nézzük a valódi F1-et én nem engednék ilyeneket benne. Szóval egész jó lett ez a 2014-es, eddig nekem is mind tetszett, kivéve a 2013-as. Remélem a 2015-ös is jó lesz. Úgy vélem, hogy nem muszáj állandóan egetverő újításokat beletuszkolni egy játékba, ahogy ezt a marketingesek és így a "kritikusok" is mindig mondogatják, ami eddig bevált, tartsák meg. Aki szereti, az úgy is megveszi.
15.
15.
zimonyini
Nekem is tetszik a játék, egyáltalán nem sajnálom rá a kiadott 10ezret. Hozzáteszem, ez az első F1es játékom. Nem is értem a fikázókat. Megvan benne minden, amit elvártam tőle. Friss licencek, remek vezetési élmény, izgalmas futamok, üzemanyagmenedzsment. A multit pedig még nem is próbáltam..
14.
14.
logic5
Azért azt tisztázzuk, hogy a 14 szerintem jobb lett, mint a 13. Sokkal jobban reagálnak az autók verseny közben, és én is toltam az összes CM féle F1-et 2010 óta. Számomra az első volt a legjobb, de után a 14 foglalja el a dobogót. Kihagyták végre az idegesítő young driver teszt-et, ami minden F1 átka volt számomra. És azért lehet szimulátornak nevezni, ha egy Logitech Formula Force EX-szel, vagy komolyabbal tolod nem easy szinten.. Szóval jó lett. szvsz. Örülni kéne, hogy van F1 végre PC-re is, nem fikázni. Én is, és a többi komolyabb "F1 gamer" igencsak várt már ezekre a címekre. Szóval sztem nem vok egyedül, ha azt mondom, hogy jó lett. A classic mode egyébként csapnivaló volt, és ezt mindenki tudja... Legalább olyan írná a cikket aki ért is hozá. MONDOM EZ AZ ÉN VÉLEMÉNYEM, lehet kövezni.
13.
13.
JackBauer
#12: Már egy 6 pontos tesztnél is folynak az összeesküvés elméletek?:D
12.
12.
Ecneb
#9: Kicsit erősen fogalmazta meg, viszont igaza van, teljes mértékben egyet értek vele, szabad gondolatuk már nincs az íróknak.
10.
10.
GAMEROD
Sportjátékokat bőven elég lenne 4 évente kiadni. Addig meg adják ki az adott szezont és egykét grafikai csinosítást kiegészítőkben.
9.
9.
Giggsy
#5: Szerintem mássz be gyorsan az ágy alá, hátha oda gurult be a gyógyszered :D
Amúgy igazad lehet. A Codemasters biztos egy valag pénzt utalt a GK számlájára, hogy egy lehúzó 6 pontos cikk készüljön a játékukról.
8.
8.
Norbiii
Hu de játszanék már egy F1-el :(....
7.
7.
SwordFish
Nekem ez a játék 4 egész pontot ér. Ezt is csak jóindulatból. Jövőre ha nem villant egy nagyot a codie akkor menjenek a francba csődbe.
6.
6.
Lancelot0
Ez a játék egy botrány! Undorító, játszhatatlan, szégyen. A cikk első felét honnan vette a szerző? :O
5.
5.
Ez a cikk szimplán HAZUDIK ! Így a szó legsúlyosabb és legkeményebb formájában ahogy van. Talán, ha ici-picit is utánanéztetek volna, hogy mekkora BOTRÁNYT KAVART a játék a temérdek hibájával, a csaló nem is létező AI-val ami ELŐRE GENERÁLT EGY RANDOM KÖRIDŐT és a PÁLYÁN ÁTUGROTTA a versenyzőket... Majd jöttek a patchek tonnaszám. Mennyire szimulátorként harangozták be és mennyire árkád lett és nagyon haragosan fogadta a játékos társadalom és folyamatosan magyarázkodni kellett a fejlesztőknek.

Kész ez volt az utolsó, és átkerültetek a szememben a bulvár, lefizetett újságírás szégyenletes kategóriájába... A gamergate egye ki a lelketek, már ha van még és nem adtátok el valamelyik terjesztőnek. Pusszpá, további szép "sikereket" ...
4.
4.
Blyan000
Hogy ez ránézésre milyen műanyag és ronda arra szavakat sem találok... broáf.
3.
3.
Gubi
#2: Az a baj, hogy minden egyes új résznél ezt el kell mondanunk: "Hát ez nem lett az igazi, talán majd a következő". Ligaként hétvégente játszunk a sorozat 2013-as részével, minden alkalommal egy 50%-os versenyt tolunk le, de ökörködésen túl sokat nem lehet elvárni a játéktól.

A többjátékos módból sokkal többet kihozhatnának, mert ez ami most van ez siralmas. Talán még ezt a 6 pontot is soknak tartom, az tény hogy látvány tekintetében nagyon jó a játék. Azt viszont bírom, hogy kiadnak két patchet, onnantól pedig már jön a szöveg, hogy "Hát bocsi, de ezzel a résszel már nem foglalkozunk, talán a köviben már javítva lesznek a hibák".
2.
2.
BTi
az az igazsag hogy nem volt mar mit ujitani rajta :\ lehet a platform se birja mar ugy es megerositettek hogy jon az uj konzolokra is valamikor 2015 elso negyed eveben , szoval attol lehet tobbet elvarni ;)
1.
1.
DON GONDOCS
6 pont, látom az f1 széria se a régi már, eddig mindig volt valami extra az új részekben, most látom beérték kevesebbel.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...