Super Stardust Ultra teszt

Az alapfelállás szerint egyetlen űrhajóval vesszük fel a versenyt egy seregnyi aszteroidával és ellenséggel. A recept már akkor remekül működött az Asteroidsban és a Robotron: 2084-ben, amikor az olvasóink többsége még meg sem született, Az utolsó csillagharcos című filmen felnőtt nemzedék számára meghatározó élményt nyújtottak a vektorgrafikával operáló programok, amire nem kevés aprópénzt áldoztak fel. A Super Stardust első része 1994-ben landolt Amigán a Worms-szériáról elhíresült Team 17-nek és azon belül Eugene Jarvis designernek köszönhetően. Egészen 2007-ig kellett várni a twin-stick shooter feltámadására: a finn Housemarque csapata PS3-ra hozta el a teljesen feljavított grafikával operáló HD-verziót, szorosan együttműködve az eredeti alkotókkal. Egy évre rá kaptuk meg a Portable alcímmel ellátott lebutított portot PSP-re, majd 2012-ben hallatott magáról a sorozat újra a PS Vitás Super Stardust Delta személyében. A Resogun sikere is bizonyítja, hogy a műfajnak bérelt helye van PS4-en is, így a Sony két belsős stúdióját, a D3T-t és az XDEV-et is ráugrasztotta az Ultra-változatra, amely a 2007-es Super Stardust HD-t veszi alapul.


A körítéssel nincs baj, szinte magam előtt látom, amint a program százforintost kunyerál az újabb menet előtt, persze erről szó sincs. A Super Stardust Ultra többnek akar látszani egy egyszerű újrakiadásnál, hiszen natív 1080pben és stabil 60 fps mellett örülhetünk a tömény effektparádénak, ráadásul új pályákat is kapunk. Noha az odafigyelés nyilvánvaló, ennek ellenére hamar végigrágjuk magunkat a kampányon és nem érezzük úgy, hogy az új kihívásokért érdemes ledarálni újra a helyszíneket. A játék viszont támogatja az interaktív streamelést, amit ha bekapcsolunk, a nézők is beavatkozhatnak a mókába, még több ellenfelet vagy extra cuccokat küldve nekünk. Mondanom sem kell, soha nem gyűlt össze annyi követőm, hogy tisztességesen le tudjam tesztelni a fícsört, az a pár darab néző pedig nem lelt perverz örömöt a játékos szívatásában. A Super Stardust Ultrához nem kevés türelem szükséges, ajánlott kisebb adagokban is fogyasztani, hiszen a tempó túlságosan is pergős a modern játékokhoz szokott szemnek.


A játék lényegi részét az Arcade mód adja, melyben öt bolygót kell megvédenünk a hullámokban érkező ellenség rohamától. A támadások idővel egyre ádázabbak lesznek, miközben az utunkat keresztező kisebb-nagyobb aszteroidákat is el kell pusztítanunk. Űrhajónkkal minden irányba mozoghatunk és lőhetünk. Néhány megsemmisített aszteroidából zöld szilánkokat vehetünk fel, amikre nagy szükségünk lesz, hiszen több időt, extra életet, pajzsot, területre ható bombát, vagy fejlesztéseket jelentenek. Fürge kis hajónk háromféle fegyverrel rendelkezik, amelyek más és más aszteroidák ellen hatásosak. Az alap ágyunkkal a sztenderd sziklákat lőhetjük szét, de ezenkívül tűzet és jeget okádó fegyvert is megkülönböztet a program. Baromi látványos tud lenni, amikor záporoznak a lövedékek, a robbanások szinte elvakítanak, miközben villámgyorsan kerülgetjük az akadályokat. Nehéz a bolygó védőinek munkája, menetek közben még annyira sincs időnk, hogy az izzadt tenyerünket a nadrágunkba töröljük.


A Super Stardust Ultra elképesztő sebességet diktál, ám az irányítás roppant érzékeny, ráadásul a stabil 60 fps-ben rejlő lehetőségek itt domborítanak igazán, precíz kitérő manővereket tehetünk, a másodperc tört része alatt irányt változtathatunk - mindvégig olyan érzésem volt, hogy én uralom a játékot, nem pedig egy előre eltervezett forgatókönyvet követek. A hangulathoz még remek zenék is párosulnak, de ha az alapértelmezett muzsikák nem tetszenének, választhatunk retro pittyegést és nagyzenekari darabokat is. Amint beletanultam az egészbe, már nem csak a túlélésre, hanem a minél magasabb pontszámra hajtottam. A támadások láncba fűzésével, a felvehető power-upokkal és minden szép húzással gyarapodnak a pontjaink, a bátrabbak bepróbálkozhatnak a korábbi eredményeik megdöntésével is.


A kampányban előrehaladva egyre nagyobb kihívással nézünk szembe és a győzelemhez már nem elég csak az ágyúinkra hagyatkozni. Itt jönnek képbe a bevethető bombák és boostok. Az úgynevezett okosbombák a hatókörükben lévő minden akadályt elpusztítanak, így némi levegőhöz jutunk. Mondanom sem kell, a számuk korlátozott, s csak akkor érdemes rájuk fanyalodni, ha már fél lábbal a sírban vagyunk. Az újratölthető boost nem csupán arra jó, hogy sebességünket ideiglenesen megnövelje: ha elsütjük, minden utunkba kerülő aszteroidán átgázolhatunk, semmi sem állíthat meg. Persze a boost csak néhány másodpercig használható, de cserébe a legnagyobb akadályokat is porrá zúzza és a meneküléshez sem utolsó.


Az Arcade mód két-három délután alatt végigjátszható, ám utána sem fogunk unatkozni. Igazi újdonságokat csak a Blockade nevű játékmódban találunk, amely leginkább a mobilokon népszerű Snake-hez hasonlít. Itt a fegyvereknek ellenálló sziklák követik az űrhajónkat szépen sorban, s csak úgy élhetjük túl a menetet, ha a boosttal átszakítjuk a blokádot. Addig kell talpon maradnunk, ameddig csak lehet, miközben más aszteroidákkal és ellenségekkel is szembe kell néznünk. Az Impact módban hajónk ágyúi le vannak tiltva és egyedül a boost használatával semmisíthetjük meg az ellenfeleinket. Természetesen újra és újra fel kell töltenünk ahhoz, hogy használhassuk, ám addig roppant védtelenek leszünk. Számomra az Impact volt a legélvezetesebb extra, hiszen folyamatosan manővereznem kellett az életben maradáshoz, feszülten vártam, hogy végre megszólaljon a feltöltött boostot jelző hang. A Bomber is hasonló szórakozást nyújt, azzal a kitétellel, hogy csak bombákkal érvényesülhetünk. Itt percenként két power-upot vehetünk fel, ám nem muszáj rögtön elsütni azokat, a lövedékeket kerülgetve megvárhatjuk azt a pillanatot, amikor a legtöbb kárt okozhatjuk az ellenségünknek.


Az összesen kilenc játékmód jól hangzik, ám a többségük csupán néhány aspektusában változtat az eredeti felálláson, ami nem tesz jót a játék szavatosságának. Minden játékmódnak saját online ranglistája van, sajnos csak a legjobb ezer játékos látható a képernyőn, oda pedig piszok nehéz bekerülni. Furcsa megoldás ez, elvégre, aki nem fér be ide, azt automatikusan az 1001. helyre rangsorolja a program. Még arra sincs lehetőség, hogy az országok szerint szűrjük a listát, remélem, a fejlesztők ezen hamarosan változtatni fognak. Sajnos az online multiplayerről is lemondhatunk, a Super Stardust Ultra csupán csak a helyi osztott képernyős módot támogatja. Noha arra van lehetőség, hogy a barátaink pontszámait megdöntsük, örültem volna egy tisztességes online kompetitív módnak is.


Tény, hogy a Super Stardust Ultra iszonyúan addiktív tud lenni, sajnos nem tagadhatja le az előző konzolgenerációs gyökereit. A látvány ennek megfelelően korántsem kiemelkedő, a részecskeeffekteken és az átrajzolt háttereken kívül nem igazán állja meg a helyét a modern alkotások között. Kiváltképp a Housemarque előző játékával, a Resogunnal összehasonlítva érezhető a különbség. A néhány új funkció és az interaktív streamelés lehetősége nem nyújt annyival többet, hogy a HD-verzió tulajdonosainak is megérje beruházni az Ultrába. Az alcím így elég megtévesztő, igazából egy Remastered verzióról van szó, semmint egy újdonságokkal teletömött változatról. A varázs korántsem üt akkorát, mint nyolc éve, akik viszont csak most ismerkednek a twin-stick shooterekkel, egy igazi klasszikussal gazdagodhatnak.