Shadow of the Beast teszt

Hasonlóan az elődjéhez, most is egy tragikus sorsú kisfiú a Shadow of the Beast főhőse. Aarbront elrabolták és kegyetlen szörnnyé változtatták, aki változatos környezetben, félelmet nem ismerve marcangolja szét az ellenséget. A dél-angliai Heavy Spectrum csapata kiválóan vissza tudja adni az amigás klasszikus szellemiségét, egy-egy szakaszt teljesítve fokozatosan nyílnak meg a háttértörténetet elmesélő rövidfilmek. Felesleges sallangoknak nincs helye, a játék nem a mély narratívára lett kihegyezve, minden azért van, hogy legyen némi értelme a harcoknak. Ezekből pedig lesz dögivel, de ezeket a készítőknek mindig sikerült úgy tálalni, hogy ne váljanak unalmassá.

Pedig minden amellett szólt, hogy egy pontvadászatra kihegyezett, monoton összecsapásokkal operáló, idejétmúlt valamit kapunk. Bevallom, elsőre nekem is ez volt a tippem, aztán kellemesen csalódtam az anyagban. Elsőnek ott vannak a pályák – pontosabban a hátterek, mivel egy oldalnézetes alkotásról van szó –, melyek minden túlzás nélkül bámulatosan festenek. Minden apró részlet a helyén van, a hangulatuk is teljesen különböző, ráadásul nem kevés egyezőséget fedezhetünk fel az előddel. A napfényes, fás ligetekkel teli terepet sötétebb, már-már klausztrofóbiás barlangok váltják fel, és a fényekkel is remekül eljátszottak a tervezők. Művészileg bőven az átlag felett áll a Shadow of the Beast

A harcrendszer brutális és egyszerű, nem kéri, hogy magoljuk be bonyolult kombókat. Iszonyatos intenzitással haladunk végig a pályákon, nem csak mi vagyunk groteszkek és félelmetesek, hanem a karmaink elé kerülő többi bestia is. Az összképtől elégedettek lehetünk: a karddal hadonászó emberektől kezdve, a hatalmas monstrumokon át, a nyurga, sáskaszerű lényekig megannyi változatos rémséggel gyűlik meg a bajunk. A magasabb pontszám eléréséhez elegáns taktika ajánlott, de a nagy többség a saját stílusában nyomulva is miszlikbe vagdalhatja, elhajíthatja, vagy ideiglenesen elkábíthatja őket. A cél az, hogy ne sérüljünk csata közben, így magasabb szorzó lesz a jutalmunk. Ha pedig minden kötél szakad, maximum egy területre ható támadással lazíthatunk az ellenálláson.

A lényeg annyi, hogy addig kell aprítanunk a hullámokban érkező ellenséget, míg a továbbjutást akadályozó falak el nem tűnnek. A hack ’n’ slash műfaj kedvelőit ez bizonyára nem zavarja. ahogy az sem, hogy néhány speciális támadáshoz az erre szolgáló vérmétert kell feltöltenünk. A Shadow of the Beast nem kényszeríti rá semmire a játékost, csak a harcok saját ritmusához, és a csapások pontos időzítéséhez kell hozzászoknunk, utána megy minden, mint a karikacsapás. Idővel újabb kunsztokat sajátíthatunk el, hősünkből egyre vérszomjasabb gyilkos válik, igaz, a kihívás ezzel arányosan növekszik. A megszerzett pontok nem csak a ranglistán mutatnak jól, ezekkel frissíthetjük Aarbron képességeit, életcsíkját is kitolhatjuk, és akár perkökként funkcionáló talizmánokat is vásárolhatunk belőle. Sőt, az amigás verziót is megnyithatjuk, maximalizálva a nosztalgiafaktort.

Amikor éppen nem harcolunk, akkor felfedezhetjük a környezetet extra titkokért, továbbá néhány primitívebb fejtörőt is abszolválhatunk. Környezeti rejtvényekről van szó, illetve pár kapcsoló működtetéséről, szóval ne várjon senki ennél bonyolultabbat. A cím újrajátszhatósága tűrhető, mivel egy feltápolt hőssel kimondottan érdemes visszatérni a korábbi helyszínekre, hiszen az ellenfelek összetétele is hozzánk fog idomulni, így még magasabb pontszámot érhetünk el. Egy kis Dark Soulsos minijáték is bekerült a kalapba: időnként ellátogathatunk az árnyékvilágba, ahol más játékosok karaktereivel küzdhetünk meg, és ezzel olyan kövekhez juthatunk, amivel különféle állatokat idézhetünk magunk mellé a harcban.

Annak ellenére, hogy akár négy óra alatt végig lehet szaladni a játékon, a Heavy Spectrum csapata tényleg kitett magáért. Okos és élvezetes a Shadow of the Beast, a körítés egyenesen zseniális, a zenék pedig kellően felspanolják a vérontásra vágyó játékosokat. Nem tagadom, lehetett volna még finomítani rajta, kicsivel nagyobb szabadság jót tett volna neki, ahogyan néhány extra pálya is, és lehet, hogy az újoncok nehezen fogadják be, viszont az öregek imádni fogják, hiszen egy letűnt korszakról mesél, ahol a győzelmet nem adták ingyen.

A játék kizárólag PlayStation 4-re jelent meg.