Echo teszt

Amíg a nagyobb stúdiók a befektetésüket féltve többnyire a biztosra mennek, addig a gomba módjára elszaporodott független, pár fővel rendelkező stúdiók a játékipar legfőbb innovátorai. A volt Hitman-fejlesztőkből verbuvált Ultra Ultra csapatának első játéka, az Echo is csak első ránézésre tűnik egy elcsépelt sci-fi történetnek. A panelek részben ismertek, a történet sem feltétlenül mutat túl azokon, amiket ilyen témában már láthattunk, de a játék koncepciója egészen újszerű és izgalmas, még úgy is, hogy sajnos nem sikerült teljesen tökéletesre csiszolni minden elemét.

A történet hősnője En, egy olyan transzhumán faj egyik képviselője, akik hiszik, hogy képesek feltámasztani a holtakat. En is azért veszi célba a Palace nevű, paradicsominak hitt helyet, mert egyik elhunyt szerettét szeretné visszahozni az élők sorába. Útja több mint egy évszázadig tart, de amikor felébred a hibernációs álomból, nem éppen az fogadja, amire eredetileg felkészült. Az egykor szebb időket is megélt, labirintusszerűen felépített, fényűző palota valójában egy dekadens, nagyon steril útvesztő, amit egy olyan mesterséges intelligencia irányít, ami idegen behatolót észlelve azonnal aktiválja védelmi mechanizmusát. A játék lényegi elemét pedig pont ez nyújtja, hiszen hamar kiderül, hogy mindvégig saját magunk ellenségei leszünk.

A sztori kapcsán érdemes megemlíteni, hogy a készítők egészen otthonosan mozogtak a sci-fi közegben, a cselekmény és annak hátterének bemutatását pedig az Echo két központi figurájára bízták. Ent a Game of Thronesból is ismert Rose Leslie kelti életre, míg az őt segítő mesterséges intelligenciának, Londonnak a Hellblade: Senua's Sacrifice-ban Druth-t alakító Nick Boulton kölcsönzi a hangját. Boulton remekül ruházza fel személyiséggel Londont, miközben Leslie-nek sem volt könnyű dolga, hiszen ő a játék egyetlen karaktere. Kettejük kapcsolata dinamikus, a történet látszólag hiányos elemeit pedig rengeteg apró beszélgetésekből származó töltelékekkel töltik ki, aminek azért van óriási szerepe, mert maga a játék tényleg csak arról szól, hogy En szeretné feltámasztani elvesztett szerettét. Ehhez képest a készítők a párbeszédeken keresztül több érdekességre is kitérnek, mint például En háttértörténetére és hitére. Ami viszont nem tetszett, hogy magának a cselekménynek még így sem tudnak ezek a plusz információk mozgatórugói lenni, tényleg csak a világ és a hősnő jobb megismerését segítik.

A készítők remekül ragadták meg a sci-fi sajátosságokat, amelyekhez többek között olyan inspirációs forrásokat használtak, mint a 2011: Űrodesszia vagy Jorge Luis Borges munkái. Utóbbi azért is izgalmas, mert az argentin írónak is vannak olyan regényei, amelyekben az egyént és annak sorsát helyezi középpontba, miközben előszeretettel kapaszkodik a szimmetria, a letisztultság vagy az eltúlzott méretek erejébe. Márpedig az Echo helyszínéül szolgáló Palace tökéletesen megtestesíti mindezt, ahol aztán a zavart természetesen a mi felbukkanásunk okozza. Mi vagyunk a nyugvó vízfelszínt garantáltan felkavaró kavics.

A labirintus ugyanis a már említett védelmi mechanikáinak köszönhetően képes monitorozni cselekedeteinket, legyen szó a lopakodásról, az akcióról vagy a menekülésről. Minden adatot összegyűjt rólunk, hogy aztán azokat felhasználva és feltöltve ellenünk fordítsa. Az információkat az úgynevezett Echók kapják meg, akik így képesek kiismerni a viselkedési mintáinkat. Ha elővesszük sokkolónkat, akkor ők is megtanulják a fegyvert forgatni. Ha rohanunk, egy idő után ők is megtanulnak futni. Ha lopakodunk, sokkal éberebbek lesznek és ők is simán meglephetnek minket. Ami a legmeglepőbb volt, hogy a klónok a saját félelmeiket is le tudják így győzni. Az egész  élmény egyfajta lopakodós, rohangálós macska-egér játékká evolvál, ami pont azért érdekes mixtúra, mert gyakorlatilag saját magunkat kell legyőznünk.

Viszont hiába képesek sok mindent megtanulni tőlünk, azok alkalmazását nem mindig tudják átültetni, így többször is előfordult, hogy amikor simán bekeríthettek volna, akkor sem a lopakodást választották, hanem a nyílt lerohanást. Ez kicsit csalódás volt számomra, mert egyébként egészen lenyűgöző, ahogy megtanulja a rendszer En trükkjeit, így nagy kár, hogy azok alkalmazása már nem követi az adott helyzeteket.

Ahogy magával a helyszínnel sem voltam egy idő után kibékülve. A Palace egy gyönyörű, hatalmas labirintus, viszont nem sok változatosság jellemzi, így a 6-7 órás játékidő alatt elég könnyű elveszíteni a fókuszt a teljesen ugyanolyan termek láttán. Látszik, hogy a készítők igyekeztek, de még így is ugyanúgy néz ki minden helyszín, ami egy idő után kicsit monotonná teszi a játékot.

Egyébként a Palace-szal sincs minden rendben. Rendszeres áramkimaradások követik egymást a kalandunk során. Ezek azok az időszakok, amikor büntetlenül tudunk cselekedni, a rendszer ugyanis ilyenkor nem figyeli, mit és hogyan csinálunk. Másrészt pedig ha egy adott viselkedési formát hosszabb ideig mellőzünk, vagyis például nem futunk, akkor a klónok egy idő után elfelejtik a már megtanultakat. De természetesen Ennek is megvannak a maga korlátai. Energiája limitált, amit a labirintusban szétszórtan elhelyezett gömbökből tud pótolni. Ez pedig újabb réteget kölcsönöz az alapvetően lopakodásra, taktikázásra kihegyezett játékmenetnek, hiszen így némi erőforrás-menedzsmenttel is színesedik. Ugye nem tudhatjuk, hogy hol lesz legközelebb energiát pótló gömb, továbbá az áramszünet is be tud kavarni.

Az a legjobb az Echóban, hogy az egyszerű játékmenete ellenére remekül megtornáztatja az agytekervényeinket. Annak menedzselése, hogy mikor mit csináljunk annak érdekében, hogy kijátsszuk saját klónjainkat, nagyot csavar az ismert sémákon. Mindezt az Ultra Ultra egy nagyon jó színészi játékkal megfejelt történettel tálalta, így annak megismerése is egy olyan hajtóerő, amit nem sok játék tudhat magáénak. Kár, hogy az alapvető mechanikákba hiba csúszott. Igaz, ezek egytől egyig megbocsátható apróságok. Az élményt nem rombolják, mindössze nem teszik teljesen tökéletessé azt. Az Echo épp megelőzte a nagy őszi őrületet, de csak remélni tudom, hogy megtalálja közönségét és anyagilag is sikeres lesz. Mindenképpen megérdemli.

Az Echo jelenleg csak PC-re jelent meg, így mi is azon teszteltük. A PlayStation 4-es változat októberben jelenik meg.