Assassin's Creed: Odyssey teszt

Tavaly egy év szünet után jelent meg az új Assassin’s Creed-epizód, az Origins, mellyel a fejlesztők a Unity óta hanyatló sorozatot próbálták gatyába rázni. A széria alapmechanikáit modernizálták, felerősítették az RPG-vonalat, és úgy általában minden téren kalapáltak picit a jól ismert formulán. A kemény munkának meglett a gyümölcse, ugyanis a 2017-es epizód mind a kritikusoknál, mind pedig a kasszáknál jól teljesített, így borítékolható volt, hogy a folytatás(ok) is az általa kijelölt utat követik majd.

A folytatások körül azonban sok volt a kérdőjel: idén tavasszal például még azt pletykálták, hogy 2018-ban is pihenni fognak az asszaszinok, így az Odyssey megjelenése környékén pedig nagyon úgy tűnik, hogy jövőre vesz ki szabadságot a testvériség. Lényeg a lényeg, hogy végül idén is kaptunk egy Assassin’s Creed-játékot, ráadásul ezúttal is egy régóta kívánt helyszínt, az ókori Görögországot látogathatjuk meg.

Természetesen a tavalyi sikereket látva hatalmas újításokra nem számítottam az idei epizód kapcsán, és valóban csak finomhangolások és kiegészítések történtek Bayek egyiptomi kalandjai óta. Az első szembetűnő újítás, hogy ókori kalandjainkat immár női vagy férfi karakterrel is megkezdhetjük, viszont a Syndicate-tel ellentétben csak egyikőjüket irányíthatjuk a játék során. Komolyabb befolyással nem lesz a sztorira, hogy Alexiost vagy Kassandrát választjuk, de mindenképp üdvözölendő újítás.

A sztori 400 évvel az Origins előtt játszódik, így az elején a szériát jobban ismerő játékosok majd csak vakargatják a fejüket, hogy mit is keres egy Assassin’s Creed-játék az ókori Görögországban. Nagyjából a játék közepe felé áll össze majd a kép, addig azonban elleszünk a főhős személyes indíttatású kalandjaival. Sajnos a klisék ezúttal sem maradtak el, Bayek tök átlagos bosszúsztorija után, ezúttal egy szintén ezerszer látott eredettörténetet kapunk. Van egy-két meglepetés és fordulat, de ettől függetlenül nagyrészt a családkeresés körül bonyolódnak majd Alexios vagy Kassandra személyes küldetései.

Talán a rejtélyesebb történet miatt, de a fősodor sokkal megfontoltabbnak és összeszedettebbnek tűnik, mint az Origins esetében. Bayek céljai már az oktatómódként szolgáló falu után nyilvánvalóak voltak, ezúttal azonban több rejtélyt kapunk a főhős kapcsán. A kampány az új epizódban hagyja, hogy a játékos felfedezze magának a játékot, nem rángat ide-oda a térképen siettetve, mint tette azt az előd. Ettől azonban a játék kifejezetten lassúnak tűnhet, amitől a gyorsabb tempóhoz szokott játékosoknak unalmas és fárasztó lehet.

Bemutatásra került egy új, úgynevezett Exploration mód, mellyel a játéktér felfedezését próbálják a fejlesztők kevésbé mesterkéltté tenni. Az új mód lényege, hogy a legtöbb küldetés esetében nem kapunk konkrét jelzést a térképen, hogy merre kell menni, hanem a párbeszédek, talált levelek alapján kell összerakni hol is kell keresni a célpontunkat. Ez így leírva nagyon jól hangzik, de a valóság az, hogy azért teljesen nem merték elengedni a játékos kezét a készítők. Ha az adott küldetés aktív, a térképen elég részletesen körül van írva, hol és mit is kell keresnünk – igazából egy általános iskolás szövegértéses feladat szintjén van az egész. Ráadásul ha megközelítjük a célt, azonnal hívhatjuk Ikarost (Senu görög őse), hogy betájolja a pontos helyet.

Félreértés ne essék, nagyon pozitív, hogy a Ubisoft próbálja a játékaiban a felfedezést kevésbé mesterkéltté tenni, de a radar eltüntetése, vagy a most bevezetett Exploration mód inkább csak papíron jól hangzó kirakati funkciók. Továbbra sem fogsz eltévedni egy Assassin’s Creed-játékban, és még mindig nem fogsz tanácstalanul nézelődni egy-egy helyszínen, hogy akkor most mit is kell csinálni. Ettől függetlenül azért érdemes bekapcsolni az Exploration módot, hiszen a fejlesztők is így ajánlják a végigjátszást.

Az Assassin’s Creed-játékokban sosem voltak idegenek a különféle RPG-elemek, tavaly azonban az Origins komoly lépéseket tett a szerepjátékos vonal felé. Megjelentek a különféle színnel megjelölt fegyverek, a küldetésrendszer pedig inkább hasonlított a The Witcher 3-hoz, semmint a sorozat korábbi tagjaihoz. Ahogy várható volt, idén a fejlesztők még inkább ebbe az irányba indultak el, az Odyssey-ben bemutatkozik egy új párbeszédrendszer, valamint a történetet is egész komolyan befolyásolhatjuk.

A párbeszédek hasonlóan zajlanak, mint korunk RPG-iben, azaz egyes esetekben opcionális  kérdésekkel további információkhoz juthatunk, míg máskor eldönthetjük, hogy milyen irányba haladjon tovább a diskurzus. Szinte minden küldetésben lesz választási lehetőségünk, ráadásul szerencsére nincsenek jó vagy rossz döntések, és a cselekedeteink következményeit sem tolják az arcunkba a fejlesztők. Ettől függetlenül azonban egész komolyan befolyásolhatjuk a sztorit az előző epizódokhoz képest: egy-egy karakter megölésével vagy életben hagyásával új küldetések nyílhatnak meg, míg máskor mellékes missziók megoldásával könnyíthetünk későbbi akcióinkon. A fejlesztők elmondása szerint kilenc különböző befejezése lehet a játéknak, mellékküldetések többféle kimeneteléről pedig még nem is beszéltünk.

Az Odyssey képek alapján talán könnyen összetéveszthető az előddel, de azért érkeztek újdonságok a játékmenetbe. Került a játékba egyfajta „körözési” rendszer, azaz immár nem gyilkolhatunk halomra katonákat következmények nélkül. Ha hangoskodunk, feltűnően öldökölünk vagy meglopjuk a civileket, akkor vérdíjat tűznek ki fejünkre. Minél magasabbra ér a mutató annál több és erősebb zsoldos ered a nyomunkba. Ezek a katonák azonban nemcsak véletlenszerűen generált harcosok, hanem névvel, arcképpel és némi történettel ellátott minibossok. Megölésükért komoly felszereléseket zsebelhetünk be, sőt néha egy-egy küldetés is kapcsolódik hozzájuk. A vérdíjat egyébként ki is fizethetjük, de ha úgy tetszik, felkereshetjük a kitűző személyt is, és kiiktathatjuk a körözés csökkentése érdekében.

Szintén újdonság, hogy némi stratégiázásra is kapunk lehetőségek az ókori világban. A játék történetének idejében Spárta és Athén harcban áll egymással, a kisebb területekre osztott térképen pedig jól látható, hogy éppen melyik sereg uralja az adott körzetet. Ez bizonyos feltételek teljesítésével (adott számú katona megölése, kincsek ellopása, a helytartó kiiktatása) megváltoztatható, hogy végül egy csatában ragadjuk magunkhoz a hatalmat.  

Az elődhöz képest sokat finomítottak a harcrendszeren: az alapok maradtak, azaz továbbra is gyenge és erős támadásokkal csapkodhatjuk ellenfeleinket, viszont komolyabb szerepet kapott a hárítás. Az Odyssey esetében már a játék elején, alapból megkapjuk ezt a képességet – PS4-en az R1-et és az L1-et kell egyszerre lenyomni a megfelelő pillanatban, hogy elhárítsuk ellenfelünk támadását. Emellett a harcokat új, aktív képességekkel is fűszerezhetjük, sőt tapasztalataim szerint használatuk nemcsak ajánlott, de kötelező is. Ilyen képesség a trailerekben már jó előre bereklámozott spártai rúgás, de kérhetünk emellett nyílzáport is ellenfeleinkre. Az újításoknak köszönhetően könnyebb megküzdeni nagyobb létszámú ellenséges csoportokkal, bár a szokásos trükk továbbra is működik: hiába vesznek minket körül tízen, általában csak két-három katonával folyik a harc.

Bár az Origins esetében a tengeri csaták nem voltak teljesen mellőzve, ezeket csak külön, töltőképernyővel elválasztott küldetésekkel érhettük el. Az új epizódban azonban visszatért a teljes értékű hajókázás, azaz a Black Flaghez vagy a Rouge-hoz hasonlóan, bármikor vízre szállhatunk. Az azóta végbement generációváltásnak köszönhetően a térkép immár szabadon bejárható, azaz nemcsak adott partszakaszokon vagy szigeteken, hanem nagyjából bárhol partot érhetünk. Maga a hajózás mechanikája nem sokat változott, de igazából ez annyira kiforrott volt már 2013-ban is, hogy nem is volt rá szükség. Ladikunkat egyébként fejleszthetjük és szépítgethetjük is, sőt ellenfeleinket elkábítva vagy egyes küldetésadókat meggyőzve a legénységet is bővíthetjük. Annak ellenére, hogy a játék ezen része is jól kidolgozott, a hajózás inkább csak egyfajta mellékes elfoglaltság, nem kell majd annyi időt tengeren tölteni, mint a fentebb említett Assassin’s Creed IV-ben.

Grafikailag már a tavalyi epizód is rendben volt (sőt, úgy általában ilyen téren sosincs gond a sorozattal), most viszont sikerült a hangulatra rátenni még egy lapáttal. Ha technikailag nem is változott komolyabban a játék, az érdekesebb mediterrán környezet nagyon jól áll az új epizódnak. Ahogy tavaly, a hangulat ezúttal is rendben van, az ókori világ kivitelezése ezúttal is elsőrangú. Egyetlen idegesítő technikai jellegű problémával találkoztam, ez pedig az, hogy a játék időről időre megakad töltögetni egy-egy pillanatra az alap PS4-en. Pár másodpercről van csak szó, de volt, hogy két-három percen belül többször is történt ilyen, ráadásul az Originshez hasonlóan a framerate továbbra sincs mindenhol rendben, a nagyobb, komplexebb helyszínek esetén mindig lehet számítani egy kis lassulásra.

A tavalyi Assassin’s Creed újításait jól fogadták a játékosok, így idén nem vállalt nagyot a kiadó, és az Origins alapjaira húzta fel az ókori görög kalandokat. Ahol kellett, finomítottak rajta, megtoldották egy-két újdonsággal, de komoly újításokra nem érdemes számítani. Ettől függetlenül azonban a fejlesztők továbbra is jó úton haladnak, ugyanis az újdonságok nagy része betalált: a további RPG-elemek, a harc felrázása vagy a hajózás visszahozása mind-mind hozzátesznek a kalandhoz, így az Odyssey egyértelműen jobb az elődjénél. Ha a tavalyi epizódot kedvelted, mindképpen adj esélyt az idei felvonásnak is, mivel az idei epizód minden szempontból jobban sikerült az amúgy sem gyenge Originsnél.

Az Assassin's Creed: Odyssey PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re jelent meg. Mi az alap PS4-en teszteltük.

Kapcsolódó cikk

• Assassin’s Creed: Odyssey próbakör