The Grand Tour Game teszt

A következő hetekben minden pénteken jelenik majd meg egy-egy új fejezet a The Grand Tour Game-hez. Első körben a három évad három nyitórésze, a The Holy Trinity, a Past, Presend or Future és a Motown Funk vált elérhetővé, melyekben olyan autók volánja mögé ülhetünk, mint a McLaren P1, a Porsche 918, a LaFerrari, a Honda NSX, a Rimac Concept One, a 72 literes fogyasztású Hennessey Exorcist Camaro ZL1, vagy a McLaren Senna.

A legendás nyitójelenettel kezdődik minden. Az esős Nagy-Britanniából a napsütötte Egyesült Államokba érve hőseink egy-egy Mustanggal szelik a mérföldeket, miközben a háttérben az "I Can See Clearly Now" szól, majd Portugáliába visz utunk, hogy három hibrid hypercar mérhesse össze tudását. A BMW M2 eboladrómos tesztje után aztán Svájcba kerülünk, Hammond valaha volt legdrágább balesetének helyszínére, végül pedig vár ránk az új évad, és Detroit, a rozsdamarta Cadillac-gyárral, három izomautóval, meg az új Senna bemutatójával. A felhozatallal tehát nincsen gond, aki látta az adott részeket, az pontosan tudja, hogy mit várhat tőle, csak az fáj, hogy a The Grand Tour Game mint játék, mennyire gyenge és igénytelen lett.

Nem számítottam kiemelkedő alkotásra már a bejelentéskor sem, a végeredmény viszont hatalmas csalódást okozott. A minőség finoman szólva is messze van attól, amit manapság minimálisan elvárhatunk egy bármilyen autós címtől, pedig maga a koncepció - a sorozatepizódok újraélése - kifejezetten jónak ígérkezett. Ehelyett kaptunk egy minden tekintetben alulteljesítő, ronda és csapongó játékot, ami mobilos címnek is gyenge lenne, ha nem Clarkson, Hammond és May, na meg persze a The Grand Tour aktuális epizódjának legjobb jelenetei adnák hozzá a hangulatot.

A játék minden fejezete egyben egy rövidített sorozatepizód is. Felcsendül a nyitódal, majd kezdődik maga a show. A három műsorvezető belép a sátorba, a közönség tapsol, majd rövid beszélgetés veszi kezdetét, és indulnak az autós részek, a kalandok és a versenyzés. Minden filmbetét a sorozat adott epizódjából lett összevágva, a futamok pedig - ahol immáron mi kapjuk a főszerepet - a megfelelő autós részek által lettek ihletve. Vannak időmérők, kör- és sprintversenyek, illetve drift- és gyorsulási futamok, miközben mindhárom műsorvezető bőrében felváltva kell bizonyítanunk.

A látvány rettenetes. A felbontás alacsony, a környezet kidolgozatlan és maszatos, az autók rondák, a speciális effektek pedig úgy néznek ki, mintha egy PS2-es címet nyomnánk. Nyilván ennek megfelelően 30fps-t is tud csak a játék, ami pedig rendkívül érdekes, hogy olyan, mintha egyébként szebb is tudna lenni az egész, csak direkt lebutították volna. A futamok elején mindig van ugyanis pár vágókép, ami az autó részleteit mutatja meg, ez pedig még egész szép is mindig, majd vált a kamera, kezdődik a verseny, minket meg elönt hányinger. Hogy a vezetési élményről már ne is beszéljek. Az irányítás szörnyen arcade lett, nincs semmi alul- vagy túlkormányzottsága, vagy fizikája az autóknak, kétszázzal és egy pár méteres fékezéssel is úgy tudjuk bevenni a kanyarokat, mintha sínen száguldanánk, nem egyszer pedig fél percnél sem hosszabb egy verseny.

A rövid és élvezhetetlen kihívások nem kedveltetik meg velünk a játékot, még ha amúgy vannak több perces, viszonylag komolyabb kihívások is mindig. Az idő elleni csapatás kifejezetten szórakoztató amúgy, jó dolog fél másodperceket csiszolni a saját eredményeinken, maga a játék viszont még az újrakezdések ellenére sem kínál 15-20 perc tiszta játékidőnél többet epizódonként. Ja, és akkor a legrosszabbat még nem is mondtam. A készítők úgy gondolták, hogy nem elég, ha hőseink tövig nyomják a gázt, és úgy küzdenek meg egymás ellen, de a körversenyekbe még tettek mindenféle felvehető szívatásokat is.

Igen, single player módba is. El tudjuk vakítani ellenfeleinket rózsaszín felhővel, nyomathatunk lángcsóvákat a kocsijukra, rakhatunk be idegesítő zenét nekik, vagy küldhetünk egész képernyőt elfoglaló SMS-t is, melyek mind-mind egyben automatikusan le is fékezik őket kicsit. Talán azt gondolták, hogy egy kis Mario Kart-élmény majd feljavítja a céltalan körözgetéseket, vagy hogy amúgy a trió mindig visszatérő egymást szívatása jól fog mutatni itt is, de tévedtek. Gyerekes és idióta lett, ami csak megerősít minket abban, hogy amúgy mennyire igénytelen és béna az egész.

És akkor a hangokról még nem is beszéltem. A motorzajok, a gumicsikorgás és az ütközéshangok egytől-egyig rettenetesek, a három műsorvezető ráadásul állandóan mondogat valamit, folyton ugyanazt a két-három káromkodást, vagy üvöltést ismételgetve. Semmi értelme nem volt, hogy egy ennyire sok potenciált magában hordozó, és minden tekintetben csúcs műsorból egy ilyen lealacsonyító játékot készítsenek, még akkor sem, ha amúgy igen baráti áron, mindössze 15 euróért vesztegetik. Ugyanis szívesen fizettünk volna többet egy rendes darabért.

Vagy emlékeztek például a Forza Horizon Presents Fast & Furiousra? A film egy stand-alone is játszható DLC-ben kapott feldolgozást az Xbox valaha volt legjobb versenyjátékában, ami bár új helyszíneket nem hozott magával, de az autók és a küldetések mind onnan eredtek. Mennyivel királyabb lett volna most is megcsinálni ugyanezt, belerakva a pályákat is, nem igaz? Clarkson ráadásul nem is lenne idegen a sorozatnak, hiszen a Forza Motorsportnak még a narrátora is, hogy a gyárilag felvonultatott Top Gear-tesztelésekről ne is beszéljek. De minek is álmodozunk?!

Két dolog viszont tetszett a The Grand Tour Game-ben. Az egyik, hogy minden versenyt körül ölelnek az eredeti epizódok és azok fantasztikus hangulatai - még ha ez a filmkészítők érdeme is, és nem a játéké. A másik pedig, hogy van benne négyjátékos split screen multiplayer. Manapság ritka, hogy egy gépen többen is össze tudjuk mérni a tudásunkat, de a készítők meglépték, és elhozták nekünk ezt. Remek móka egy házibuliban száguldani egy kicsit a barátokkal, lökdösődve, beszólogatva egymásnak. Ennél több viszont nincs a címben. Bízták volna az egészet hozzáértőkre.

A The Grand Tour Game PlayStation 4-re és Xbox One-ra jelent meg. Mi ez utóbbin teszteltük.