Warhammer: Chaosbane teszt

Számtalanszor értekeztünk már arról, hogy milyen komplex, jól karbantartott, hatalmas lore áll a Games Workshop rendelkezésére a Warhammer-frencsájzok által, és arról is, hogy egy-két kivételtől eltekintve képtelenek igazán széles rétegeket elérni vele videojátékos fronton - ez továbbra is alapigazságnak tekinthető, és sajnos most sem dől meg.

A Chaosbane - ellentétben a szokásos Warhammer Fantasy-cuccokkal - nem Karl Franz uralkodásának idején játszódik, annál jóval korábbra kalauzol bennünket. A nagy káoszistenek (vagy legalábbis hordáik) néha összefognak, és egyesítik alattvalóik erejét egy-egy bajnok vezetésével. A játékot megelőzően egy pusztító háború dúlt az Asavar Kul vezette káoszseregek és a jóravaló fajok (emberek, törpék, tündék) között, mely a praagi ütközetben csúcsosodott ki, ahol is a Birodalom későbbi uralkodója, a legendás hadvezér Magnus elpusztította Kult, ezáltal bebiztosítva a civilizált világ jövőjét.

A Chaosbane négy játszható karaktere mind e háború veteránja: Konrad Vollen tipikus birodalmi katona, karddal, zúzófegyverekkel és pajzzsal száll harcba, Elontir a nemestündék nemzetségébe tartozik, és a mágia ura, a törp Bragi, a klánokból kitaszított Slayerek közül érkezik rengeteg fejszével felszerelkezve, míg az egyetlen női karakter, az erdei tünde Elessa természetesen íjász. Hőseink akkor találkoznak össze, amikor a relatíve békés időszakban a sötétség erői ismét felütik fejüket, és lesből támadnak az emberek birodalmára - Magnus túléli az életére törő kísérletet, de egy erős átok segítségével mégis sikerül kivonni a forgalomból.

A hatalmas vezér nélkül szabad az út egy újabb invázióhoz, és itt jövünk mi képbe. A karaktereken végignézve könnyű kikövetkeztetni, melyik játékstílushoz passzolnak: Konrad és Bragi a sűrűjében irtják a káoszlényeket, tankolnak és pofonokat osztanak, míg a mágust vagy az íjászt választva sokkal inkább glasscannonként fogunk funkcionálni.

Bármelyiküket is válasszuk, a fejlődési fa és az elérhető képességek azonosan működnek. A kunsztok nagy része alapvetően energiába kerül, a többi pedig valamilyen egyszerűbb, kevesebb sebzést adó, cserébe energiapontokat töltő skill. Szintlépéskor nem csak újabb és újabb képességeket nyithatunk meg, hanem a régiek erősebb változatai is elérhetővé válnak, gyakran kiegészülve különböző hatásokkal, mint a mérgezés, a stun vagy éppen az energia-visszanyerés. Az újabb skillek kiválasztása pedig képességpontokba kerül, de bármikor átrendezhetjük őket, a korlát mindössze a képességpontok összege és az elért tapasztalati szintünk.

Eleinte kevés képesség érhető el, de ezek tökéletesek arra, hogy megtanuljuk a játékot, később bőven lesz lehetőség arra, hogy saját szájízünknek megfelelően változtassunk. Minden karakter rendelkezik egy isteni képességfával is (a birodalmi katonának ez természetesen Sigmar), ahol passzív, százalékos bónuszokat tudunk összegyűjteni, illetve akad egy-két képesség is. A god skillekhez azonban nem sima pontok tartoznak, hanem ellenségekből és bossokból hulló, változatos színű és erősségű fragmentek segítségével nyithatjuk meg őket. Az ma már alap, hogy minden kasztnak a saját cucca esik, a probléma máshol keresendő.

Az egyik legfontosabb dolog ugyanis egy ARPG-nél a loot, egyrészt az elérhető képességekből kirakható kombinációk miatt, mézesmadzagként, hogy legyen mit vadásznunk az egész játék során és persze sokadik okként esetleg a külsőségeket is megemlíthetjük. Ez az, amiben a Chaosbane-ben található megvalósítás jóval gyengébbre, mint a konkurenseknél. Akad pár remek ötlet, mint a miniszettek: a random dobált, különböző erősségű tárgyak igazából egy-egy földrajzi régióhoz tartoznak, mely releváns a karakter szempontjából, így mondjuk Konrad esetében, akivel a legtöbbet játszottam, például gyakori Talabecland és Middenheim neve, vagy a mágusnál Chrace, Caledor vagy Nagarythe származási helyű cuccok.

Ennek a lényege, hogy ha minden slotban azonos helyről származó, de akár különböző ritkaságú vagy erősségű tárgyakat viselünk, akkor apróbb bónusz üti markunkat. Az igazi probléma, hogy a tudomány itt megáll: egyre erősödő, de jellegében teljesen ugyanolyan itemek esnek a ládákból és szörnyekből, és nincs igazán olyan hajtanivaló dolog, mint egy rendes diablós szett vagy egy spéci legendary. Az egyetlen mentsvár, hogy a fent említett fragmentekből a játék későbbi szakaszában craftolhatunk új tárgyakat, vagy tápolhatjuk a meglévőket, de a dolog itt ki is fújt. Kinézetre is ugyanabban az öt-hat szettben nyomjuk majd. Felteszem, hogy ennek egyik oka pont a Games Workshop és az eszméletlen szigorúan betartatott szabályrendszer, amit az adaptációknál alkalmaznak - a kirívó, óriási hatalmú mágikus tárgyak kifejezetten kilógnának a világ normál menetéből, ezért nincsenek is.

A temérdek lore ellenére szintén gyenge pont maga a sztori és a narratíva. Üres karakterbemutatásokkal, furán béna, üvöltözős szinkronszínészekkel, fordulatmentes cselekménnyel, ismétlődő ellenfelekkel találkozunk a huszonötödik, ugyanolyan csatornában játszódó pályán is. A grafika kicsit felemás: gyakran előfordul a realisztikusabbnak ábrázolt, de nem AAA-kategóriás játékoknál, hogy minden pályaelem és karakter "taknyosnak" tűnik, ebből sajnos ide is jutott egy pici, ezt leszámítva egészen szépen ábrázolja a Chaosbane a Warhammer gótikus, grimdark világát.

Beszéljünk egy kicsit a pozitívumokról: egyrészről könnyen felvehető a játékmenet fonala, alacsony komplexitással kezdünk, és a harc is egy fokkal taktikusabbnak érződik, mint mondjuk a Blizzard játékában: kicsit lassabban halnak az ellenfelek, viszont a képességeink cooldownja nagyon is számít, így nem kétgombos lesz egy-egy karakter, hanem úgy kell összeválogatnunk repertoárunkat, hogy ütőképesek maradjunk a harc vége felé is.

Ha már csatározásnál tartunk, akkor a bossharcok szintén kiemelkedőnek mondhatók, egyik-másik kifejezetten a World of Warcraftra emlékeztetett - plusz pont! A felhasználói felület is teljesen rendben van, sokat merít a Diablo III konzolos változatából, aminek szerintem még jobb felülete is van, mint a PC-s változatnak - annyi bónusszal, hogy mindenki egyszerre tud inventoryt kezelni, ha egy konzol előtt multizunk!

A Chaosbane egyrészt egy korrekt iparosmunka, amely a bejáratott Diablo-vonalat másolja, másrészről képtelen élni gazdag hátterével és történeteivel, tele van ismétlődő ellenségekkel, és egy bénácska lootrendszerrel. Kiegyeztem volna a két aspektus fordítottjával! Összességében szódával ajánlom fogyasztani, és csak akkor, ha akciós... sajnos néhány alapelemnél vérzik az anyag.

A Warhammer: Chaosbane PC-n, PlayStation 4-en és Xbox One-on jelent meg. Mi a Microsoft konzoljának alapmodelljén teszteltük.