A videojáték mint médium sokkal többre is alkalmas lehet, mint kikapcsolódásra vagy szórakozásra. Egyedi tere lehet például a tanulásnak. A könyvek vagy az ismeretterjesztő filmek is érdekesek, de ha játékosként te magad járod be a távoli, ismeretlen vidékeket, akkor teljesen másféle élményt kapsz. Ezt az élményt próbálja megragadni az E-Line Media: első játékuk, a Never Alone, az alaszkai eszkimók világába kalauzolt minket, a Beyond Blue pedig az óceánok mélyére.
A Beyond Blue megalkotásához a fejlesztők összefogtak a BBC-vel, A kék bolygó dokumentumsorozat mögött álló csapattal és a felfedezőket tömörítő Ocean X-szel is. A végeredmény egy bensőséges kaland lett, amelyben lépten-nyomon érezni a készítők elragadtatását a végtelen kékség iránt. Mindezt egy történetközpontú játékban sikerült megvalósítani.
A Beyond Blue-ban Mirai bőrébe bújunk, aki egy háromfős tengerkutató-csapat mélymerülő tagjaként vizsgálja a Csendes-óceán élővilágát. Az elsődleges célja egy bálnacsorda megfigyelése, de ennél sokkal többel találkozunk a hullámok között. A merülések között pedig a csapattal is megismerkedünk különböző telefonhívásokon keresztül.
A játékot nyolc merülés, azaz pálya alkotja, melyek mindegyike az óceán különböző helyszíneire kalauzol minket. Járunk korallatoll környékén, a nyílt, szinte üresnek tetsző óceánon, és mélyebbre is merészkedünk, oda, ahová a nap sugarai már nem érnek el. Minden merülés hasonlóan épül fel: egy szonárbója segítségével megjelöljük az érdekességeket a pályán, elúszunk ezekhez, végrehajtjuk az adott feladatokat, majd ezt megismételjük még párszor, mielőtt visszamehetnénk futurisztikus tengeralattjáró-bázisunkra. A feladatok között szinte szabadkezet kapunk, az úszkálás közben különböző állatfajok példányait regisztrálhatjuk, vagy csak simán élvezzük az óceán egyedi világát.
Félreértés ne essék: a Beyond Blue egy nagyon különleges játék, ugyanakkor nem kíván túl sok aktivitást a játékostól. Voltaképp egy sétaszimulátor, csak a vízben. A pontból B pontba úszkálunk, elvégezzük a távoli és közeli scaneket, mindezt addig, amíg az adott történetszegmens megkívánja. A merülések viszonylagos monotonitását a bázison tartózkodás töri meg. Beszélgetünk a csapat többi tagjával és Mirai hátterét is megismerjük, amikor a húgával telefonálunk. Ahányszor visszatérünk, találunk valami új megvizsgálható dolgot, közben hallgathatunk zenét (van egy saját, folyton bővülő lejátszási listánk), nézegethetjük a különböző tengeri fajok 3D-s modelljeit és a dokumentumfilmeket, amiket a merülések során oldunk fel.
A Beyond Blue inkább tűnik ismeretterjesztő anyagnak, mint játéknak, de annak elsőrangú. A merülések történeti kerete szerint Mirai és csapata livestreamet sugároz az óceán mélyéről, ezért folyamatosan elmagyarázzák, mi történik, mit látunk. Olyan dolgoknak lehetünk szemtanúi virtuális testközelből, amelyekre szárazföldön töltött életünk során nincs lehetőségünk: láthatunk delfineket és orkákat együtt vadászni, vagy bálnát polipot fogni.
Mindehhez a hátteret a realisztikusan kialakított vízi környezet adja – a fejlesztők láthatóan nem óvatoskodtak az ábrázolással, bőven futunk bele a tengerfenékre süllyedő szemétbe is. A látványt szuperül megkomponált hangok egészítik ki, különösen fülessel hatalmas élmény. Ez nem a Subnautica, itt egy percig sem vagy veszélyben – a Beyond Blue igazi relaxációs élmény.
Maga a játék viszonylag rövid. Ha folyamatosan pontról pontra haladsz, kihagyva a felfedezős aspektust, akár három óra alatt is a sztori végére érhetsz. Ezután bármelyik helyszínre visszamehetsz, ekkor már narráció nélkül, akár azért, hogy maximalistaként dokumentáld az összes halat, akár azért, mert az adott pálya hangulata megfogott. De amennyiben nem kenyered a céltalan úszkálás, még így is csak négy-öt órára húzható ki a játékidő.
Mivel az oktatás valamivel nagyobb hangsúlyt kapott, mint a játékélmény, az hagy is kívánnivalót maga után. Hiába gyönyörű például a nyílt óceán, az csak kékség, amerre látsz – ott úszni a kijelölt célpontig irtó unalmas. Sőt, ha a felfedezéssel már végeztél a sztori lezavarása előtt, akkor bármelyik környezetben egyhangúvá tud válni a narratív pontok kergetése. Míg az irányítással és a kamerakezeléssel általában nincs gond, az utóbbi tud furcsaságokat produkálni, amikor hozzánk túl közel úszik el valami, vagy szűk helyen vagyunk.
A Beyond Blue legnagyobb erénye talán az, hogy nem sok hasonló alkotást látni, hiába keveri ügyetlenül a tanulást a történetmeséléssel és a játékkal. Persze, a két utóbbi nem jön ki sikeresen a mixből, de még így sem nevezhetőek rossznak, legfeljebb átlagosnak. Abban azonban jól teljesít, hogy olyan élményt kínál, amit maximum egy VR-címben lehet izgalmasabban tálalni.
Végig érződik benne a szeretet és a rajongás, amit a készítők érezhettek a téma iránt, és ez a csodálat ránk is átragadhat, amikor a korallok között és cápák mellett úszunk – többek közt a remek szinkronhangok miatt is. A dokumentumfilmekből (amelyeken tengerbiológusok és kutatók mesélnek) számos érdekességet felszívhatunk, okosodni meg sohasem árt, legyen szó az állatokról, a környezetvédelemről vagy az emberi beavatkozás hatásairól. Szerencsére ezek az ismeretek sem szájbarágósak soha, jól megférnek az úszkálás és a felfedezés mellett. Természetesen az angoltudás javallott.
A Beyond Blue Apple Arcade-re, PC-re, Xbox One-ra, PlayStation 4-re jelent meg; idővel a Nintendo Switchre is meg fog. A teszt a PC-s változat alapján készült.
Nem a tonna számra jövő akció orgiák és pont ezért szeretem.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.