Destroy All Humans! teszt

Ha a 2000-es évek legjobb játékait próbáljuk feleleveníteni, talán nem a Destroy All Humans! lesz az első, ami az eszünkbe jut. A 2005-ben megjelent cím az évek során azonban kiharcolt magának egyfajta kultstátuszt, amiben bizonyára az is közrejátszott, hogy a GTA: San Andreashoz vagy a Doom 3-hoz hasonlóan kellemes nosztalgiával gondolnak rá vissza a mai húszas éveik végén járó játékosok. A játékot eredetileg egyébként az a Pandemic Studios fejlesztette, aminek neve akkoriban egyet jelentett a pusztításra kihegyezett játékmenettel, de a csapatnak köszönhettük a két klasszikus Star Wars: Battlefrontot is.

Sajnos a fejlesztőcsapatot 2009-ben szélnek eresztette az EA, a játékot kiadó THQ csődje után pedig nagyon úgy tűnt, hogy két epizód és pár kevésbé sikeres mellékág után a Destroy All Humans! sorsa is megpecsételődött. Épp ezért volt hatalmas meglepetés a tavalyi E3-on, hogy remake készül a sorozat első epizódjából, a megvalósításra pedig a Black Forest Gamest kérték fel. A csapat eddig közepes vagy kifejezetten gyenge játékokkal állt elő, így egyértelmű, hogy a Destroy All Humans!-remake volt a legnagyobb projektjük.

Bár nem szeretnék senki lelkébe beletaposni, azt azért meg kell jegyezni, hogy a maga idejében a Destroy All Humans! sem volt éppen a kiemelkedő alkotás. Nagyrészt a kiváló hangulatával és parádés, néhol otromba humorával emelkedett ki a tömegből, játékmenet szempontjából azonban már 2005-ben is kissé maradinak számított. Az már a remake első videóiból látszott, hogy külsőleg teljesen megújult a cím, javításokra és komoly átalakításokra azonban a motorháztető alatt is szükség volt.

De miről is szól a Destroy All Humans!? A történet során azoknak a gonosz űrlényeknek a szerepébe bújhatunk bele, akik ellen már oly sok filmben vagy játékban szurkoltunk - feladatunk az lesz, hogy a Földre megérkezve emberi DNS-t gyűjtsünk, amivel saját fajunk kihalását próbáljuk megakadályozni. A cselekmény és a párbeszédek azonban mentesek mindenféle komolyságtól, humoros és vicces formában élhetjük át szeretett bolygónk invázióját az idegenek szemszögéből. Az ’50-es évek végletekig sztereotipizált Amerikája kiváló körítést ad annak az őrületnek, amit a játékmenet kínál. Bár az emberek és úgy általában az amerikaiak síkhülyeként vannak beállítva a játékban, az oldalunkon szereplő idegenek sem éppen eszesek. Tipikusan az a vígjáték, ahol hülyébb és még hülyébb karakterek váltják egymást a jelenetekben. Az antipatikus főhős és a még ellenszenvesebb feljebbvalója közötti párbeszédek parádésak, de a földlakók idióta megjegyzései is mosolyt csalhatnak az arcunkra. Azt meg kell jegyezni, hogy a játék elborult humora talán nem mindenkinek fekszik, de ha szeretted a Támad a Mars! című Tim Burton-filmet, a Destroy All Humans!-ben sem fogsz csalódni.

A hangulat tehát nagyon rendben van, de mit is kínál a játékmenet? Ez az a pont, ahol a 2005-ös eredeti is megbicsaklott, és a remake esetében sem javult a helyzet. A játékot a Hitman egyfajta távoli, elborult rokonaként tudnám jellemezni, annál azonban sokkal könnyedebb és kevésbé kifinomult. A küldetésekre bontott történet során itt is szabadon járhatjuk be a pályákat, céljaink elérése érdekében pedig lopakodásra is szükségünk lesz, amihez mások külsejét is magunkra ölthetjük. A 47-es ügynökkel ellentétben azonban nem csak a ruhájukat, hanem szó szerint a teljes alakjukat felvehetjük, főhősünk ugyanis képes bárkivé átalakulni.

A rendszer azonban, ahogy írtam korábban, nem túl kifinomult. Itt sosem fogjuk azt érezni, hogy túl jártunk valaki eszén, az egész túlságosan árkádos és fapados ehhez. Később kapunk még képességeket, melyekkel összezavarhatjuk ellenségeinket, de komoly taktikázásra sosem kell készülni. Hasonlóan egyszerű a harcrendszer is, hiszen a lövésgomb lenyomása nem igényel túl sok gondolkodást, ráadásul a pofonegyszerű automatikus célzást is megtartották. Azt el kell ismerni, hogy a rombolás piszok szórakoztató tud lenni a látványos robbanásoknak és a rombolható környezetnek hála, a mélység azonban abszolút hiányzik belőle. Lehetőségeink igazából kimerülnek a különböző fegyverek váltogatásában, amiből ráadásul nincs is túl sok. A legszórakoztatóbb részek azok, amikor a klasszikus csészealj alakú űrhajónk "volánja" mögé pattanva rombolhatunk porrá egy-egy helyszínt.

A játékmenetet ennek ellenére nem mondanám rossznak. Ha egyben nézzük az egészet, akkor egy egészen szórakoztató csomagot kapunk, csak ha külön elemeire bontjuk, akkor tűnik fel mennyire egyszerű alapokra építkeztek a fejlesztők. Bár a játék vége felé kezd kifulladni a móka, a sztori éppen annyira hosszú, hogy már ne váljon unalmassá. A fő szálat 5-6 óra alatt lazán le lehet zavarni, és bár akadnak mellékküldetések, valamint extra tennivalók is, ezek sajnos nem elég érdekesek ahhoz, hogy a történet után is a monitor/tévé elé szegezzék a játékost.

A grafikai megvalósításhoz a Black Forest Games az egyre népszerűbb Unreal Engine 4-et hívta segítségül, és nem végeztek rossz munkát. Az eredeti stílusát teljes mértékben szem előtt tartva alkották újra a Destroy All Humans! világát, az összkép pedig egész jól sikerült. Az effektek kifejezetten látványosak, a bevilágítás, valamint a karakterek is rendben vannak. Ha közelebbről megnézzük, persze akadnak elnagyolt textúrák vagy pályaelemek, de összességében jó ránézni a játékra. Sajnos a pályatervezésen erősen meglátszik, hogy a fejlesztők az eredetit vették alapul, hiszen hiába részletes a környezet, a felépítés abszolút a PS2-es érát idézi.

Ez egyébként összességében igaz a Destroy All Humans!-re: remake ide vagy oda, ez a játék inkább hasonlít egy PS2-es játékra, semmint egy 2020-as modern címre. A képernyőn felbukkanó hosszú tutorialfeliratok, a felújított, de továbbra is átláthatatlan kezelőfelület, az űrhajó kamerakezelése vagy a nehézkes irányítás mind-mind egy letűnt korszakot juttatnak eszünkbe. A játékba hiába kerültek be új képességek, kihagyott küldetések vagy éppen extra fejlesztési lehetőség, ha az alapok szempontjából görcsösen ragaszkodtak az eredetihez. Ugye attól, hogy több tojással csinálod a rántottát, még nem lesz egy új recept. Meg kell emellett említeni, hogy a karakterek szinkronjait nem vették újra a fejlesztők, hanem az eredeti változatból emelték át, némi újra keverés után. Sajnos ez nem sikerült valami jól, ugyanis tisztán hallatszik ezek rosszabb minősége.

Egyértelmű negatívumai ellenére azonban nem tudok haragudni a Destroy All Humans!-re. Ha eltekintünk a maradi megoldásoktól, akkor egy szórakoztató kalandban lehet részünk még ma is. A hangulat ráadásul nagyon a helyén van, és még 2020-ban is hiánypótló egy ilyen alkotás. A fejlesztők azonban talán több új ötletet is belerakhattak volna a remake-be, ahelyett hogy kitartanak az elavult eredeti megoldások mellett. Ennek ellenére mivel a játék féláron kerül a boltokba, remek budget vétel lehet a nyári uborkaszezonban, akciósan pedig már-már az ajánlott kategóriába csúszik.

A Destroy All Humans! PC-re, Xbox One-ra és PS4-re jelenik meg. Mi a steames változatot teszteltük.