Vannak játékok, melyek hibáik és mindenféle hülyeségeik ellenére megfogják a játékost, és egyfajta személyes klasszikussá válnak. Itt nem az olyan, kritikai és a közönség szempontjából is kiemelkedő címekre kell gondolni, mint a The Last of Us, hanem az olyan egyszeri kalandokra, mint ezen teszt alanya, a Stubbs the Zombie in Rebel Without a Pulse.
A 2005-ben Xboxra, majd egy évvel később PC-re is megjelent Stubbs the Zombie semmilyen szempontból nem rengette meg a játékvilágot, és nagy eséllyel 2021-ben sem fog bekerülni az év végi válogatásokba. Ettől függetlenül egy olyan egyedi stílust képvisel, amihez hasonlóval nemigen lehetett találkozni a megjelenése óta, és ha érdekelnek az egyedi és elborult játékok, az új kiadás remek alkalom lehet, hogy megismerkedj vele.
A játékot a jó pár éve megboldogult Wideload Games fejlesztette, melyet a Bungie születésénél is bábáskodó Alexander Seropian alapított azzal a céllal, hogy egy kisebb központi csapattal és büdzsével, valamint kiszervezett munkákkal fejlesszen komolyabb játékokat. Ebből az ötletből született meg első munkájuk, a Stubbs the Zombie, melyet így egyfajta korai független címként is elkönyvelhetünk a komolyabb indie-piac felfutása előtt.
A fejlesztők a nagy kiadók megkötései nélkül szabadjára engedhették a fantáziájukat, és valahogy így pattanhatott ki az az ötlet is, hogy a sok zombiölő horrorcím után mi lenne, ha ezúttal a rosszfiúkat tennénk a főszerepbe? A játék főhőse ugyanis a Stubbs névre hallgató élőhalott, aki a játék bevezető jelenetei alatt ébred fel sírjából, hogy elinduljon hódító útjára. A játékot azonban nem szabad halálosan komolyan venni (mint tette azt a megjelenés körül pár politikus, akik a kannibalizmus propagálásával vádolták meg a címet): a tagadhatatlanul véres jelenetek mindegyikére jut valamilyen poén vagy geg. A játék összes élő és beszélő karaktere elborult karikatúra, melyre az őrült bossharcok csak rátesznek egy lapáttal.
A mindenképpen furcsa felütéshez egy roppant érdekes helyszín is dukál: történetünk a kitalált, retrofuturisztikus Punchbowl városában játszódik az 1950-es években, melyről így 2021-ben a Fallout-címekből ismerős atomrobbanás előtti világ juthat az eszünkbe. Igaz, azt hozzá kell tenni, hogy a Stubbs bőven az első belső nézetben játszódó Fallout előtt jelent meg, így nem érdemes plágiummal vádolni. Ahhoz képest, hogy egy lineáris TPS-ről beszélünk, Punchbowl városa meglepően részletesen kidolgozott, lebegő járműveivel, önműködő robotjaival és futurisztikus épületeivel pedig egészen impozáns látványt nyújt még a kopottas grafikus motor ellenére is.
A játék története során a feladatunk az lesz, hogy kiderítsük, mi történt főhősünkkel, ehhez azonban át kell verekedünk (vagy inkább ennünk) magunkat a civil lakosságon, a rendőrségen, a katonaságon, valamint egy redneck bandán át. Oszladozó főszereplőnk ugyanis hamar felhívja magára a figyelmet egyedi étrendjével, így érthető módon közellenség válik belőle és zombihordájából.
Horda? Bizony, mivel irányított karakterünk egy klasszikus értelemben vett zombi, így elég egy-egy jól irányzott csapás, vagy egy látványosabb lakmározás, és kivégzett ellenfeleink pillanatok múlva zombivá változva a harcostársainkként élednek újjá. Sokadszorra is szórakoztató élmény, ahogy a horrorfilmekben már ezerszer látott jeleneteket ezúttal a másik oldal szemszögéből éljük át: amikor több tucat zombi ront rá a kétségbeesetten üvöltöző rendőrökre, hogy aztán pár pillanattal később már kétszer annyian rohanjuk le a megmaradt túlélőket.
A Stubbs the Zombie szinte kiált egy open-world megoldásért, sajnos azonban a tizenhat évvel ezelőtt még nem volt akkora divat ilyen címeket csinálni, így meg kell elégednünk az amúgy ötletes és egészen tágas lineáris pályákkal. A címnek anno és ma is ez a legnagyobb hibája: ellenfeleink mindig ugyanonnan és ugyanakkor támadnak, így az újrajátszás esélye - hacsak nem ötéves távlatokban gondolkodunk - szinte a nullához közelít.
Bár a zombiapokalipszis levezénylése nem rossz móka, azért a játék utolsó harmadára érezhetően kezd kifulladni a koncepció. Hiába kapunk hősünk testrészei révén gránátot vagy gáztámadásként funkcionáló fingást, sajnos az idegesítő nehézségi tüskék könnyen kedvünket szegik, ami épp olyan bosszantó, mint huszonegy évvel ezelőtt.
Az új kiadáskiadás, azon kívül, hogy elérhetővé tette a címet új konzolokra is, nem sok mindent tesz hozzá az alapjátékhoz. A maga korában is kissé elavultnak számító Halo-motor ma már természetesen nem veszi fel a versenyt a legnagyobbakkal, de a 4K-ra felhúzott Punchbowlt a nosztalgialencséken át nézve még akár látványosnak is nevezhetjük. Egyetlen problémám volt, ami igazán nem is a felújított kiadáshoz, hanem az eredeti kiadáshoz köthető: a fejlesztők valamiért úgy döntöttek, hogy a főszereplőnket irányítva egyfajta zöld filteren át látjuk a világot, ami ront az amúgy átvezetőkben megcsodálható színes látványvilágon. Ennek kikapcsolására azért megadhatták volna a lehetőséget az új változatban.
A Stubbs the Zombie in Rebel Without a Pulse pont olyan, mint a legtöbb „sima” remasterrel megáldott játék. Egy kisebb időkapszula, melyet felbontva egy-két finomítás mellett ugyan, de egy adott korszak élményét kapjuk meg. Ha játszottál az adott játékkal a megjelenéskor, ad egyfajta plusz nosztalgiafaktort is, mint ahogy nekem is eszembe jutottak 14 éves énem mindennapjai a játékot játszva. A Stubbs azonban az eredeti változat ismerete nélkül is szórakoztató lehet, ugyanis hibái ellenére, vagy éppen egyszerű játékmenete miatt ma is simán megállja a helyét, ha valami elborult hülyeségre fáj a fogad.
A Stubbs the Zombie in Rebel Without a Pulse PS4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switchre jelent meg, míg PC-re már korábban is elérhető volt. Mi Xbox Series X-en teszteltük.
Kapcsolódó cikk
Hogy ma is ugyanolyan jó élmény lenne-e játszani, az jó kérdés.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.