The Dark Pictures: House of Ashes előzetes

Link másolása
A háború sosem változik, legalábbis eddig ezt hittük, de a The Dark Pictures-széria idén érkező legújabb epizódjában, a House of Ashesben nem a géppuskaropogás lesz az egyetlen hang, amire össze fogunk rezzenni a hadszíntéren.

A történet 2003-ban veszi kezdetét, amikor egy kisebb katonai csapat azt a megbízatást kapja, hogy találjanak meg, majd pusztítsanak el egy halálos vegyi fegyvert valahol Irak területén. A misszió sima rutinfeladatnak tűnik, de hőseink hamarosan rájönnek, hogy az ellenséges csapatok mellett egy jóval komolyabb veszéllyel is számolniuk kell. A tűzharcok közepette ugyanis beszakad alattuk a talaj, és egy ősrégi sumer templomban találják magukat, ahol ráadásul nincsenek is teljesen egyedül.

A Supermassive Games nevével fémjelzett horrorsorozat tehát hamarosan új résszel bővül, ami a kísértethajók és a boszorkányüldözések után a sumer mondavilágba kóstol bele. Természetesen most is csak rajtunk fog múlni, hogy ki marad életben, és miközben igyekszünk a lehető legtöbb szereplőt megóvni a biztosnak tűnő haláltól, szépen lassan kikristályosodik, hogy mi zajlik a háttérben. Hőseinket ismét valódi színészekről mintázták, ráadásul most először a széria történetében nemcsak PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra fog megjelenni a játék, hanem PlayStation 5-re és Xbox Series X-re is. A platformlista tehát bővült, azonban várhatóan minden más marad a régiben: hogy erről valóban megbizonyosodhassunk, belenézhettünk a játékba még jóval a hivatalos megjelenés előtt.

A hazai forgalmazó, a Cenega jóvoltából egy 20 perces prezentáción vehettünk részt, ahol a fejlesztők nemcsak meséltek a készülő játékról, de egy exkluzív gameplay keretein belül meg is mutatták azt. Mielőtt azonban erre rátérnénk, nézzük meg, hogy mit kínál nekünk a The Dark Pictures Anthology legújabb darabja! A történet tehát, ahogy azt már korábban említettem, Irakban játszódik, ahol hőseink összecsapnak a helyi erőkkel. A tűzharcot egy földrengés szakítja ketté, számos ember halálát okozva, de akik túlélik a földmozgást, azok sem lehetnek boldogok, mivel a homok alatt egy sokkal nagyobb veszély van eltemetve.

Krisztus előtt 2250-ben ezt a térséget az akkádok uralták, akiket Narám-Szín, az istenkirály vezetett. Ez az időszak volt a birodalom fénykora, mely alatt szinte egész Mezopotámiát elfoglalták. Nem csoda hát, ha a rengeteg siker után az uralkodónak kicsit fejébe szállt a dicsőség, amit azonban az istenek nem néztek jó szemmel, és megátkozták őt és vele együtt az egész akkád népet. Éhínség, járvány és különféle háborúk tizedelték meg az egykoron virágzó birodalmat, de hogy elejét vegye a borzalmaknak, az istenkirály utasítást adott egy hatalmas templom megépítésére. Bár az építkezés lezajlott, nem érte el a célját, Narám-Szín elbukott, és vele együtt minden mást is maga alá temetett a homok. Az átok miatt azonban nem volt megnyugvásuk, hiszen haláluk után sem pihenhettek meg, helyette a különféle járatokban várják az arra kóborló szerencsétleneket, akiket aztán felzabálnak.

Egészen pontosan ide szakadnak be hőseink, akik mit sem sejtve próbálnak visszajutni a felszínre. Összesen öt különböző karaktert vehetünk majd irányításunk alá, akik között akad CIA-ügynök, sima katona, de az iraki testület is képviselteti magát. Ennek köszönhetően a különféle nézeteltéréseket sem kell majd nélkülöznünk, de aztán idővel mindenki belátja, hogy ha élve akarnak kijutni ebből a pokolból, akkor bizony össze kell fogniuk. Természetesen, aki ismeri a sorozatot, az tudhatja, hogy ez csak a kiindulás, azaz nincs kőbe vésve, hogy ki hal meg, és ki marad életben - ez csupán rajtunk, illetve a reflexeinken múlik. Ennek hála nemcsak a végigjátszott út lehet teljesen más egy-egy döntés miatt, hanem akár a befejezés is, így érdemes lesz többször nekiugrani a barlangoknak, akár többedmagunkkal.

A széria korábbi részeiben megismert játékmódok ugyanis egytől-egyig visszatérnek, azaz ezúttal is lehetőségünk lesz online, egy barátunkkal együtt végigszenvedni a templomos kalandot. Emellett elérhető lesz a Movie Night, ami tulajdonképpen egy helyi ötfős kooperatív mód, de az egyjátékos kalandok szerelmesei sem maradnak extra nélkül, feltéve, ha előrendelik a játékot. Ők ugyanis megkapják a Theatrical Cut mellett a Curator’s Cutot is, amit elindítva pár extra jelenettel gazdagodnak. Ezek kizárólag itt lesznek elérhetőek, és bár a sztori alakulását nem befolyásolják, számos korábbi történést más megvilágításba helyezhetnek.

Jó példa erre a bemutatott gameplay részlet, amiben a történet elejébe nyerhettünk bepillantást, és mindegyik vágás esetében más szereplővel kellett megtennünk az első lépéseket. A Theatrical Cut esetében Nick Kayt irányíthatjuk, aki rögtön össze is találkozik a helyi faunával, míg a Curator’s Cutot választva felettesével, Jason Kolchekkel kell boldogulnunk. Miután összetalálkoznak, együtt indulnak el felfedezni a szűk járatokat, majd kisvártatva találkoznak még két túlélővel, akik közül az egyik rengeteg vért vesztett. Miközben próbálják stabilizálni az állapotát, az ordítás odavonzza a szörnyeket, akik el is kapják az egyiküket. Bár Jason és Nick próbálják megmenteni a sebesült társukat, végül ő sem ússza meg élve, az utolsó pillanatokban pedig még láthatjuk, ahogy a magára hagyott holttestet valami behúzza a sötétbe.

A nagyjából 6-7 perces bemutató alatt a játék szinte összes eleme bemutatkozott, és a szokásos megoldások mellett kapunk pár újdonságot is. Ezek közé tartozik a fix kameranézetek elhagyása, amik helyett ezúttal egy körkörösen szabadon forgatható nézetet kapunk, így könnyítve meg az adott helyszín felfedezését. Szintén ebben segít a be- és kikapcsolható lámpa, aminek egyetlen hátránya, hogy lassítja karakterünket, szóval ne a legnagyobb menekülések közepette villogtassuk. Bár a grafikus motor nem lett lecserélve, érezhetően finomítottak a látványon, az arcok mimikája például sokat fejlődött, az animációk a motion capture-nek hála szintén javultak, de a fény-árnyék hatások is szebbek, mint korábban bármikor.

Külön érdekesség, hogy a fejlesztők most először teszik állíthatóvá a nehézséget, így már azoknak is érdemes kipróbálni a játékot, akik eddig ódzkodtak a véletlenszerű gombnyomkodástól. A három fokozatban állítható kihívás leginkább a döntésekre szánt időt, valamint a QTE-részek esetében lesz érezhető, így könnyítve, vagy épp nehezítve az életben maradást. Azt azonban jobb észben tartani, hogy ez semmilyen hatással nem lesz magára a félelemkeltésre, azaz a jumpscare-vonaton easy módban sincs fék.

A The Dark Pictures Anthology részről részre egyre jobb, és nagyon úgy fest, hogy ebbe az egyenletbe tökéletesen beleillik majd a House of Ashes. Külön öröm, hogy nem egy felmelegített Little Hope-ot, vagy Man of Medant kapunk, hanem egy olyan horrorélményt, ami ugyan megtartja a szériára jellemző határokat, de igyekszik azokat feszegetni. A számos játékmeneti újítás egyelőre ígéretesnek tűnik, szóval most már csak abban kell bíznunk, hogy a sztori sem lankad el a játék felénél, és végig képes lesz fenntartani az érdeklődést és a zsigeri félelmet.

A The Dark Pictures Anthology - House of Ashes még idén megjelenik PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, valamint Xbox Series X/S-re. Alább a játék első gameplay videóját is láthatjátok:

Kapcsolódó cikkek

3.
3.
KopyAti
Rendben, köszönöm az infót!
2.
2.
Májkül
#1: Bár hivatalosan még nincs megerősítve, szerintem nem lesz benne magyar nyelv, mert a The Dark Pictures korábbi részeiben sem volt.
És igen, ugyanazok készítik, akik anno az Until Dawn-t, viszont a motor megváltozott, a Decima helyett már Unreal Engine-t használnak.
1.
1.
KopyAti
A Cenega miatt kérdezem, hogy magyar felirat lesz é benne? A másik, amit nem értek, hogy az Until Dawn-t nem supermassive csinálta? És az alatt nem ez a motor ment? Mert az brutál szép volt, ezek meg annyira nem.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...