A Red Hook Studios néhány évvel ezelőtt a roguelike-játékok egyik legkiválóbb képviselőjét tette le az asztalra, amely a mai napig megállja a helyét. A Darkest Dungeonben szinte minden klappolt: hátborzongató körítés, emlékezetes látvány, remekül eltalált karakterek és kíméletlen összecsapások várták a játékosokat. Minden hiba végzetes lehetett, de épp ezért volt édes a győzelem is, fejlődéssel és tanulással a mi javunkra billenthettünk a mérleget.
A fejlesztők a játék megjelenése után DLC-kben feszegették a határokat. A dungeon crawler formulát előbb egy hordamóddal váltották fel a The Colour of Madness kiegészítőben, majd a The Butcher’s Circusszal már más játékosokkal is szembeszállhattunk. Ezek egyike sem ütött el annyira az alaptól, mint az immár korai hozzáférésbe lépett folytatás. A Darkest Dungeon II felráz mindent, amit már megszokhattunk ettől a baljós címtől – mindezt azonban teszi úgy, hogy a bejáratott alap érintetlen marad.
Az első részben ősünk, aki szörnyű árat fizetett a szentségtelen tudás keresése közben, a lepusztult családi birtokra hív minket, hogy útját álljuk a sötétségnek, amit a világra szabadított. Fogyóeszköznek bizonyuló zsoldosokat vezetve arra a feladatra vállalkoztunk, hogy kitakarítsuk a birtok körüli, rémségek lakta területeket, hogy megerősödve a végső kihívást is legyűrhessük. Győzelmünk azonban nem tett pontot a pusztulás terjedésének végére.
A folytatásban magunk mögött hagyjuk a birtokot, kocsira szállunk, és elindulunk egy távoli hegy ikercsúcsai felé, annak reményében, hogy hátha ott tényleg útját állhatjuk a kozmikus horrornak. Új vidékekre jutunk, új ellenfelekkel csapunk össze, az utazás azonban sokkal kegyetlenebb, mint gondolnánk. Ezúttal nincs menekülés, nem futhatunk el, ha túl nagy a veszély: addig megyünk, míg nyerünk, vagy míg meghalunk.
Ami azonnal szemet szúr, amikor elindítjuk a játékot, hogy a Darkest Dungeon dimenziót váltott. Többé nem csak oldalnézetből figyelhetjük halálra szánt harcosainkat, és még ha úgy is látjuk őket, akkor is 3D-s modellekről van szó, nem síkban rajzolt figurákról. Ez a „kis” változtatás nagyon sokat hozzáad a játék hangulatóhoz, szó szerint új mélységeket kölcsönöz neki. Az ismerős, árnyékos, olykor hátborzongató dizájn megmaradt, de a karakterek sokkal lendületesebbnek tűnnek, az új animációknak hála pedig jobban érvényesül a személyiségük is.
Messze nem a grafikai megvalósítás az egyetlen, ami kitűnik. Azzal, hogy többé nem a birtok a bázis, számos játékmechanikának búcsút inthetünk. Immár nem fogunk épületeket bővítgetni, de a karaktereink sem a korábbi módon fejlődnek – sőt, még csak nem is tudjuk úgy összegyűjteni a harcosokat, mint az első részben. Az előddel ellentétben a Darkest Dungeon II sokkal inkább a roguelike-ság irányába mozdult.
A gameplay-loop ezúttal a kocsiút lesz: útra kelünk, kiválasztjuk a négy karaktert, akit magunkkal viszünk, kapunk némi véletlenszerű kezdőfelszerelést, és mehetünk is valamelyik sötét isten hírével. Nem szobák labirintusát kutatjuk át, hanem megyünk előre az elágazásokkal teli országúton, vissza pedig nem fordulhatunk. Ki kell tartanunk a következő fogadóig, harcosainkat csakis ott láthatjuk el étellel, ott fejleszthetjük őket, és ott csökkenthetjük a stresszszintjüket.
A felhasználói fiókunk ezúttal kap egy szintet, amit a menetek során szerzett reménnyel növelünk. A szintlépéssel oldhatunk fel újabb karaktereket, pozitív-negatív tulajdonságokat és felszereléseket, amelyeknek hála egyre sikeresebb és sikeresebb küldetéseink lehetnek. Az előző résszel ellentétben a fejlesztők itt kizárták a lehetőségét annak, hogy túlságosan kötődjünk egy-egy zsoldoshoz, minden egyes kocsiút elején egy teljesen új bandával indulunk.
Csapatunk még hajlamosabb a halálra, ez pedig felértékeli a döntéseinket, pláne azért, mert sok eszköz, amivel segíthettünk a karaktereinken, már nem áll rendelkezésünkre. Nem tudjuk kedvünk szerint táplálni a fáklyát, nem tudjuk akármikor etetni a harcosokat, és a stresszrendszer átdolgozásának hála az őrület is veszélyesebb. Ha egy karakter kis fehér csíkja betelik (ezúttal már nem százas, csak tízes a skála), bekövetkezik a Meltdown, ami komoly csapást mér az életére és a többiekkel való kapcsolatára is.
Újdonság, hogy a harcosaink öngyilkos küldetésre indított bajtársakhoz méltóan képesek egymással különféle kötelékeket kialakítani. Viseltethetnek tisztelettel egymás iránt, lehetnek egymás riválisai, vagy szerelem is szövődhet közöttük, ezek pedig komolyan befolyásolhatják a harcokat. A haragosok ócsárolhatják egymást, amivel csak a stresszt növelik, míg a szeretők felfoghatják egymás elől a támadásokat, esetleg gyógyíthatják a másikat. A pozitív kapcsolat elsőre jól hangzik, de ez a Darkest Dungeon, így annak is megvan a hátulütője: az elválaszthatatlan barátok például megsértődhetnek, ha egy másik karaktert próbálsz gyógyítani.
Ez vadonatúj dinamikát teremt a játékban, és az egyik ok, amiért olyan halálos lehet a Meltdown. Egy-két kiborulást túl tud élni mindenki (nincs szívroham, mint az első részben), de a tönkretett kapcsolatoknak hála idővel a harcosainkra nem az istentelen szörnyek jelentik a legnagyobb veszélyt, hanem saját maguk.
A Slay the Spire-szerű pályán navigálva a zsoldosoknak kívánságai is lehetnek, hogy melyik irányt választjuk – az ő halandó elméjük azonban úgysem foghatja fel, hogy milyen komoly döntésekkel szembesül a játékos. A fáklyánkat gyakran csak menekültkaravánok megsegítésével tölthetjük fel, míg a fény szintjét erősen befolyásoló Loathing-szintet harcokkal csökkenthetjük. Útba ejthetünk még hadikórházakat, okkultistákat, kereskedőket, de többszintes arénákat is, és mindegyiknek megvan a maga jutalma.
Sok helyszínen dönthetünk is azt illetően, hogy mit teszünk, ilyenkor a karakterek kínálják fel a lehetőségeket – az itteni választásaink is befolyásolják az egymáshoz való kapcsolatukat. Kincsek, felszerelési tárgyak és élelem gyűjtögetése mellett Mastery Pointokat is szerezhetünk, amikkel erősíthetjük a zsoldosokat. Ezeket a pontokat sokszor azzal gyűjthetjük, ha felfedezzük a magunkkal vitt karakterek múltját. A történetek végigjátszása révén új állandó képességeket is feloldunk, ráadásul olykor hangulatos, speciális küldetéseket is kapunk egyszerű felolvasás helyett.
A harcról ejtettem eddig a legkevesebb szót, de ezt azért, mert ez az aspektus az, amihez legkevésbé nyúltak hozzá a fejlesztők. Négy zsoldosunkat négy pozíció között oszthatjuk el, ami befolyásolja, milyen képességeket tudnak használni, ami pedig arra van hatással, hogy az ellenoldalon melyik ellenfeleket érik el. A küzdelem változatlanul körökre osztott. A Darkest Dungeon II-ben nem tudunk elmenekülni a vesztésre álló küzdelmekből, ám cserébe bekerült egy új csatatípus, ami adott számú körig tart: ha túléltük, zsákmányt ugyan nem szerzünk, de az életünket megtarthatjuk.
Ha játszottál az első résszel, pontosan tudod, mire számíts a harcokban. Számos képesség visszaköszön, megmaradtak az ismerős státuszeffektek is, még néhány ellenféltípus is visszatér. A Red Hook Studios jó érzékkel nem nyúlt hozzá lényegesen a bunyókhoz, így azok ugyanolyan feszültek és kíméletlenek, mint eddig. Ha valamiért szólni lehet, az a kezelőfelület egyértelműsége – a Darkest Dungeonben ez valamivel átláthatóbb volt, mint a folytatásban.
Olyan szempontból azonban mégsem panaszkodhatok, hogy ezen máris javítottak a korai hozzáférésben. Az első játék early accesse folyamatos fejlődésről árulkodott, és feltehetően ez a második résznél is így lesz. Habár tartalmilag már ez a változat is egész gazdag, szintén az első rész példája miatt várhatjuk, hogy megjelenésre kapunk még bőven anyagot.
A Darkest Dungeon II az eddigiek alapján méltó folytatás. A látvány és a hangulat terén egyértelműen szintet lépett, de az új, roguelike-osabb játékmechanikáknak hála nem csak az előd átfestett változatát kapjuk. Elsőre hozzá kell kicsit szokni (a vizualitáshoz és a játékmenethez is), de rendelkezik a Darkest Dungeon minden értékével. Könnyű beletanulni, ugyanakkor ha elmélyedsz benne, kellően komplex is, ráadásul kíméletlenebb, mint valaha.
A Darkest Dungeon II korai hozzáférése egyelőre PC-n, az Epic Games Store-ban érhető el.
Kapcsolódó cikkek
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.