Ha egy valamit megtanulhattunk a Jurassic Park és Jurassic World történeteit követve, az nem más, mint hogy a természet az emberi jószándék ellenére is mindig utat tör magának. A legendás filmsorozatban gyakorlatilag törvényszerűvé vált, hogy a ketrecbe zárt őshüllők így vagy úgy, de mindig elszabaduljanak, a Frontier Developments parképítőjében azonban lehetőséget kapunk arra, hogy korrigáljuk a múlt hibáit, és valóra váltsuk John Hammond óriási álmát.
A tesztalanyunk a Jurassic World: Fallen Kingdom eseményei után veszi fel a történet fonalát. A dinoszauruszok végleg elszabadultak, így Dr. Ian Malcolm szavaival élve beköszöntött az új jura kor – egy olyan világ, amiben az emberiségnek meg kell tanulnia együtt élni a Földet másodjára is meghódító szörnyetegekkel. A történetorientált kampány során a mi feladatunk lesz, hogy felkutassuk az észak-amerikai vadonban kószáló dinókat, hogy aztán biztonságos körülmények közt elszállásoljuk őket. A néhány óra alatt végigjátszható, gyakorlatilag egy hosszabb oktatómódnak is felfogható kaland során vadiúj parkokat építhetünk, felújíthatunk régebbi létesítményeket, ráadásul személyesen vezényelhetjük a természetben otthont kereső őslények becserkészését is.
Habár ez csupán a játék igen vékony szeletét teszi ki, kifejezetten élveztem, hogy saját kézzel irányíthattam az expedícióra induló vadőrök terepjáróit vagy helikopterét. Normál esetben persze elég mindössze kiadni a parancsot egy-egy dinoszaurusz befogására, de mégis rengeteget dob a teljes élményen, amikor a lombkoronák felett elsuhanó helikopter oldalában ülve mi magunk húzzuk meg az altatólövedékkel töltött puska ravaszát. Főleg akkor, ha közben még a selyemhangú Jeff Goldblum is ott duruzsol a fülünkben! Sajnos a Frontier nem tudta összecsődíteni a játékához a teljes eredeti szereplőgárdát, de Dr. Ian Malcolm és Claire Dearing (Bryce Dallas Howard) a filmekből ismert hangján szólal meg.
Az ismerős arcok és hangok pedig nem csak a sztorimódban, de a frissen bemutatkozó Chaos Theory szcenárióiban is végigkísérnek bennünket. Az új játékmód pontosan azt adja a rajongók kezébe, amire mindig is vágytak: a saját felügyeletünk alá vehetjük a filmekben látott parkok felépítését, San Diegótól egészen Isla Nublarig. A különbség persze az, hogy ha igazán jól végezzük a dolgunkat, akkor megakadályozhatjuk a raptorok, T. rexek és a hozzájuk hasonló csúcsragadozók elszabadulását. Világos, hogy a brit fejlesztőcsapat ebbe a játékmódba fektette a legtöbb energiát, az eredmény pedig magáért beszél. Habár a legtöbb hasonszőrű játékban én elég hamar megcélzom a kötetlen Sandboxot, a Chaos Theory itt pillanatok alatt az új kedvencemmé vált.
Már csak azért is, mert a korlátok nélküli építkezést ígérő Sandbox köré olyan barikádokat húzott fel a Frontier, amelyek láttán csak értetlenül vakargatom a fejem búbját. A hasonszőrű parképítőkben abszolút járatos fejlesztők remek ötletnek tartották, hogy a szabad játékmód tartalmait a Chaos Theory és a Challenge-mód kihívásai mögé zárják. Alapjáraton mindössze egyetlen helyszínen vághatunk bele az építésbe, ha pedig fel szeretnénk oldani a Sandbox összes helyszínét és tartalmát, akkor kénytelenek leszünk alaposan ráfeszülni az időkorlátos kihívásokra is, amelyektől személy szerint a falra tudnék mászni.
De bármelyik játékmódot válasszuk, a parképítés játékmenete mindenhol hasonló menetrend szerint folyik majd – ezt a receptet pedig már jól ismerhetik azok, akik játszottak a Jurassic World Evolution első részével. Miután kiépítettük a kutatáshoz, fejlesztéshez és a dinoszauruszok ellátásához szükséges infrastruktúrát, na meg persze felhúztunk egy-két biztonságosnak tűnő kifutót, máris útnak indíthatjuk az első archeológiai expedíciót. A gondos régészeink a világ minden csücskét bejárhatják, ahonnan több mint 70 különféle őskori faj leleteit szedhetik össze. A hagyományos növényevők és ragadozók mellett ezúttal repülő vagy tengeri dinoszauruszok maradványaira is rábukkanhatunk, akik számára a későbbiekben ehhez mérten kell otthont építenünk.
Néhány kőzetből azonban nem lesz csak úgy pikk-pakk dinoszaurusz – szükségünk lesz egy csapatnyi tudósra, akik a maradványokból kinyert DNS segítségével (és esetenként más fajok genetikai örökítőanyagát felhasználva) életre keltik ezeket a hatalmas kolosszusokat. Annak ellenére, hogy a nagyobbra duzzadt parkjainkban egyszerre akár több ezer látogató is megfordul majd, a főbb tennivalók nehéz terhét ez a néhány derék alkalmazott viseli a vállán, beleértve a teljes szórakoztatóipari infrastruktúra kiépítését is. Nem elég ugyanis elszállásolni a dinoszauruszokat, ha fenntarthatóvá szeretnénk tenni a parkot, akkor bizony hasznot kell húznunk belőlük. Ez pedig kilátókat, élménytúrákat, éttermeket és üdítős standokat jelent, no meg egy olyan biztonságos környezetet, ahol a bámészkodó családok szívesen költik a pénzüket.
De ahogy azt már megtárgyaltuk, a dinoszauruszok előbb-utóbb mindig megtalálják a kiutat a ketrecükből, hiszen nincs az az elektromos acélkerítés, ami meg ne roppanna egy óriási tornádó ereje alatt. A saját káromon tanultam meg, hogy a Jurassic World Evolution 2 akkor is képes mindent a feje tetejére állítani, amikor azt gondolná az ember, hogy a park túlélne egy atomháborút is. Egy váratlanul érkező járvány képes pillanatok alatt megtizedelni a dinoszauruszok populációját, a komolyabb természeti katasztrófák pedig könnyedén romba dönthetnek mindent, amit felépítettünk.
Habár többé-kevésbé minden ehhez hasonló szituációra fel lehet készülni, könnyen megeshet, hogy mégis válaszok nélkül találjuk magunkat, ilyenkor pedig a félretett dollármilliók gyorsabban szöknek el a bankszámlánkról, mint a magas fűben kereket oldó velociraptorok. A legtöbb parképítő menedzsmentjátékban ilyenkor egy nagyobb kölcsön felvételével kimászhatunk a gödörből, a Jurassic World Evolution 2-ben azonban sajnos nincs ilyen opció. Igazság szerint, számos olyan funkció hiányzik a játékból, amelyek már a klasszikus RollerCoaster Tycoonok óta a zsáner elengedhetetlen részét képezik.
Átfogóan fogalmazva, a Frontier nem találta meg azt az arany középutat, ahol kellően komplex, de mégis szórakoztató marad a mikromenedzsment. Engem nem zavar, hogy nem tudom minden standnál egyenként megszabni a jégkása árát, hiszen a területükért kakaskodó alfahímek folytonos pátyolgatása közben nem is lenne időm ilyesmivel foglalkozni. Ezzel szemben viszont a játék megköveteli, hogy minden egyes benőtt lábkörmű dinoszauruszt egyesével elaltassak, helikopterrel a gondozóhoz szállíttassak, kijelöljem hozzá a megfelelő orvost, majd visszataxizzam őket a megfelelő kifutóba. A fejlesztők szíve joga, ha ennyire keményvonalassá szeretnék tenni a játékot, ebben az esetben viszont elvárnám, hogy legalább rákattinthassak a látogatókra, hogy megnézzem, hogy tetszik nekik a park.
A végeredmény az, hogy a prehisztorikus parképítő egy olyan szürkezónában landol, ahol egyszerre tűnik kifejezetten pepecselősnek, de mégis sokkal kevésbé komplexnek, mint a Planet Coaster vagy a Planet Zoo. Ezzel és a Sandbox-mód tartalmainak kapuk mögé zárásával tehát semmiképp sem nevezném tökéletes játéknak a Jurassic World Evolution 2-t, de hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem szórakoztam vele mégis remekül. A Chaos Theory csodálatosan idézi vissza a kedvenc filmjeink világát, és habár néhány nem várt katasztrófa alaposan fel tudja adni a leckét az Istent játszó parkigazgatóknak, mi más ez, ha nem az eredeti Jurassic Park legfőbb tanulsága?
A Jurassic World Evolution 2 PC-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, PlayStation 4-re és PlayStation 5-re jelent meg. Mi Xbox Series X-en teszteltük a játékot.
annyira amennyire te félig ember félig csimpánz vagy
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.