Pokémon: Brilliant Diamond & Shining Pearl teszt

A The Pokémon Company alaposan megtolja az elkövetkező időszakot: nem olyan rég került boltokba tesztünk alanya, a Pokémon: Brilliant Diamond & Shining Pearl, januárban pedig már meg is érkezik a következő teljes értékű epizód, a Pokémon Legends: Arceus. Egyértelmű, hogy az utóbbi ígérkezik a nagyobb gurításnak, hiszen az a Diamond & Pearlhöz hasonlóan a Sinnoh régióba kalauzol el minket, ám jó pár évtizedet ugrunk vissza az időben, ami egészen sajátos stílussal és játékmenettel kecsegtet a rajongók számára - elvégre itt még a Pokédexet is papíron vezették! Emellett pedig az Arceus egyébként is nagy előrelépés lesz, hiszen méretesebb nyílt területekkel és alaposan átgyúrt harcrendszerrel igyekszik új szintre emelni a Pokémon-formulát.

De miért is fontos mindez? Mert a Brilliant Diamond & Shining Pearl időzítése minimum borzasztó, és sok kérdést vet majd fel a rajongók körében. Talán úgy tűnhet, hogy a remake-et készítő ILCA csapata nem kapott túl nagy kreatív szabadságot (elvégre ritka, hogy a Game Freaken kívül más is hozzányúlhat a sorozathoz), valójában azonban a srácok valószínűleg nagyon tudatosan döntöttek úgy, hogy a látvány feljavítására és a kényelmi funkciók implementálásra fókuszálnak, egyébként pedig azt a végtelenül egyszerű és lecsupaszított Pokémon-játékmenetet igyekeznek visszaadni, amit 2007-ben, a Nintendo DS-ünkön megkaptunk. A Brilliant Diamond & Shining Pearlből sok olyan funkció hiányzik, ami az újabb részeknél már bevált, éppen ezért nagyon éles kontrasztban áll az új résszel. Szögezzük is le mindjárt: az új remake annak fekszik majd, aki azt a sallangmentes Pokémon-élményt keresi, amibe jó húsz évvel ezelőtt beleszeretett, a többieknek erős hiányérzetük lesz játék közben.

Most, hogy ezt tisztába tettük, nézzük, hogy mit tartogat a Brilliant Diamond & Shining Pearl, és hogy mit csinál jól vagy rosszul! A koncepció nem okoz majd meglepetést: a történet szerint mi egy feltörekvő edzőt alakítunk, aki egy barátja oldalán (és egy helyi professzor indíttatására) nekivág a vadonnak és a környező városoknak, hogy a zsebszörnyeket szorgalmasan gyűjtögetve és nevelgetve legyűrje a környék összes teremvezetőjét, és ezzel a legnagyobb Pokémon-mágussá váljon. A harcokat leszámítva felülnézetből, alapvetően lineárisan követhetjük majd az eseményeket, a pokémonok pedig (a legtöbb esetben legalábbis) nem szaladgálnak szabadon, sosem tudjuk, hogy milyen lénybe ütközünk a fűben. Negyven óra klasszik Pokémon-játékmenet vár rád: nincs dynamaxing, meg nyitott terület, a Brilliant Diamond & Shining Pearl lényegesen kisebb falat funkcionalitás tekintetében, és persze pokémonból is kevesebb van, hiszen itt még csak a negyedik generációt tapostuk.

A remake ennek ellenére nem minden ponton állítja azt, hogy régen minden jobb volt, így sok, már bejáratott kényelmi változtatást megörökölt az elmúlt évek epizódjaiból. A harcok után itt is jár tapasztalati pont az összes olyan pokémunknak, ami a partink tagja, függetlenül attól, hogy részt vett-e a csatában, vagy sem. Nem feltétlenül kell bemásznunk a táskánkba, ha elő akarunk venni egy pokélabdát, immár bárhonnan elérhetjük a pokémonládánkat, és az is nagy könnyebbség, hogy látjuk, melyik pokémonnak mi az erőssége vagy a gyengesége. És talán az sem utolsó, hogy van autosave, bár a Switch ilyen szempontból ritkán hagyja cserben a játékost.

Ezzel együtt pedig több olyan funkciót is finomhangoltak a készítők, amelyek annak idején a Diamond & Pearl újdonságaként mutatkoztak be, és egy-két újdonság is akad természetesen. Még több napszak van a játékban, most már nem csak a pokélabdáinkat, de a karakterünket is testreszabhatjuk, és bár nem nevezném jelentős változtatásnak, mindenképp cuki, ahogy sétáltathatjuk a pokémonjainkat. Visszatért a közösségi találkahelyként funkcionáló Union Room, a ritmusjátékkal feldobott versenyzés, és persze a Pokétch nevű kütyü is, amely végre lehetővé teszi, hogy a metroidvaniákat idéző, sokszor mindenféle titkos helyet megnyitó “rejtett mozdulatokhoz” közvetlenül is hozzáférjünk - ne kelljen mindig magunkkal cipelni azt a pokémont, amelyik megtanulta annak idején.

A Diamond & Pearl extrái közül a most már Grand Underground néven futó alagúthálózatnak van a legnagyobb szerepe, különösen az endgame tekintetében. Amellett, hogy mindenféle loot után kutathatunk benne, és még a saját kis bázisunkat is kialakíthatjuk, olyan területekbe is belefuthatunk most már, ahol az újabb részekhez hasonlóan szabadon garázdálkodnak a befogásra váró pokémonok. Ezek a lények velünk együtt fejlődnek, és ha szeretnénk kimaxolni mindkét Pokédexünket, kénytelenek leszünk tenni egy pár kört itt is, sok példányt ugyanis csak így tudunk megszerezni.

A fejlesztőcsapat két ponton lőtt mellé a remake fejlesztésekor. Az eredeti játékok nem voltak éppen tükörsimára balanszírozva: egy-egy ponton kifejezetten nehezek tudtak lenni, jórészt annak köszönhetően, hogy egész egyszerűen nem volt elég tűz típusú pokémon a játékban, ami nem kicsit megborította az egyébként jól felépített kő-papír-olló alapú harcrendszert. Az ILCA ezt egyáltalán nem korrigálta, ezek után pedig különösen furcsa, hogy minderre ráeresztették az - egyébként kikapcsolhatatlan - EXP Share-t, ami még látványosabbá teszi a balanszproblémákat: mivel a játék eredetileg arra lett belőve, hogy csak az éppen használt pokémonunk fejlődik, most fixen jó pár szinttel előzi a partink az ellenfeleket, és a kritikus helyeket leszámítva különösen könnyű a játék. (Zárójelben: arról, hogy a srácok nem igazán nyúltak hozzá mélyebben a játékmenethez, az is árulkodik, hogy nagyon komoly glitchek maradtak a kódban.)

A legnagyobb fájdalmam mégis az, hogy látvány tekintetében semmi markánsat nem tud villantani a játék. A készítők szépen elvégezték a házi feladatot, és korrektül ültették át a Unityre a klasszikust, de a nyomokban a Link's Awakening remake-jére hajazó, chibizmussal nyakon öntött stíluson kívül nem futotta sokra. Ezenkívül erősen inkonzisztens is a dizájn, különösen akkor lóg ki a lóláb, amikor a harcoknál átvált a játék az újabb részeknél használt karaktermodellekre. Tisztában vagyok vele, hogy amióta létezik a sorozat, külön beállítást használnak a készítők a csaták közben, de egyrészt modern grafika mellett sokkal látványosabb különbség, másrészt a legutóbbi epizódok már elkezdték látvány tekintetében közelíteni a két stílust.

A Pokémon: Brilliant Diamond & Shining Pearl nem egy rossz játék, és ahogy arra utaltam, nem is lehet megúszósnak nevezni. Valószínűleg tudatos döntés volt, hogy a Nintendo DS klasszikusát a maga egyszerűségében újítsák fel a fejlesztők, amivel önmagában semmi gond nincs: bár nekem ma már nagyon fapadosnak hat a játék, el tudom képzelni, hogy valaki épp ilyesmit keres, mielőtt végleg leteszi a haját a januárban érkező Arceustól. Amellett viszont nehéz elmenni szó nélkül, hogy remake-ként egyáltalán nem maradandó élmény az anyag, a balansz finomhangolásának hiánya pedig kapitális hiba.

A Pokémon: Brilliant Diamond & Shining Pearl kizárólag Nintendo Switchre jelent meg.