Ha létezik olyan műfaj szeretett PC-nkre, amelyek darabjai valamilyen furcsa oknál fogva elkerülték meghajtóinkat az elmúlt hosszú esztendők során, akkor azok a japán stílusú szerepjátékok...
Pedig annak idején milyen jól elszórakoztunk anno a manapság talán már visszatetsző grafikájú Silver-rel, de mára a kiadók mindenható marketingesei úgy látták jónak, hogy ezen gyöngyszemek maradjanak csak távol masináinktól, mígnem szinte a semmiből előbukkan egy konzolvirágzásán túljutó cím, a Sudeki. Sőt, még illuminált állapotban sem kell lennünk ahhoz, hogy a játék világa, Illumina könnyeket csaljon mangaelvonási-tünetek miatt elgyötört szemünkbe, mert minden helyén van, hogy a jó kis japán feeling magával ragadjon bennünket, pedig milyen zsírul lehet gamezni néhány legurított gin tonic áldásos hatása mellett…
Motorról leszállva, mangába beszállva
Aki nemcsak PC-n űzi az ipart, hanem ezen kívül magáénak mondhat valami televízió alatt lapító dobozt, annak ajánlom figyelmébe Ca$h bátyó idevágó Xbox-os felvilágosító esettanulmányát, aki pedig csak most ismerkedik ezzel a remek kis RPG-vel, az itt meressze szépen a pilácsát. A brit székhelyű Climax fejlesztőstúdió belefáradt, hogy mindig a MotoGP széria epizódjait hegesztgesse a THQ-nak (jelenleg a harmadik részt fejezték be), emellett mintegy kikapcsolódásként összeütött egy, a szimulátoroktól homlokegyenest eltérő játékot, ami bár egy éve konzolokon a tucattermék kategóriáját erősítette, nálunk akár még hátszelet is adhat a végeredménynek az újdonság ereje és a konkurencia hiánya, leszámítva pár hentai kalandjátékot (tudjátok: sírós kislány bugyijában matatás, idióta párbeszédek, irritáló hangok – némelyek buknak rá). Ez a hosszú idő nem kedvezett a Sudeki-nek, időközben napvilágot látott például a KotOR folytatása, egyedüli reményem a hiánypótló stílus.
Illuminált állapotban
A háttértörténetre érezhetően sok időt fordítottak a készítők, ezáltal Illumina világa kellően magával ragadó, feltérképezése jópár órát el fog venni az életünkből. Hajdan a világmindenséget egy csúf, velejéig romlott isten kettészakította, mivel önző típus lévén magának akart belőle egy szegletet, ami csak az övé, ezt a jó isten sem nézte tétlenül, rögtön kinevezett hittérítőének négy hőst akik, ráruházott hatalmuknál fogva jobb belátásra bírták a gonosz istenséget, Heigou-t, ugyanis így hívták a szutykost. Aztán újra béke lett, teltek-múltak az évszázadok, mígnem Heigou úgy gondolta elég a számkivetettségből, ideje újra megmutatni a világnak, hogy mire képes. Ennek első jeleként pokoli bestiákat – aklorianokat – zúdít a birodalomra. A veszélyre újra felkapja a fejét a jó isten és ismét kinevez négy hőst, akiknek feladata - hasonlóan elődeikhez – ismét csak Heigou megfékezése lesz. A négy figurát természetesen nekünk kell diadalra vezetnünk, dolgunk sokkal nehezebb lesz, mint az első akcióban. Mivel halandó emberként kezdjük meg pályafutásunkat, így különböző energiakristályokat kell összegyűjtenünk ahhoz, hogy ne kelljen vakon elébe mennünk a gonosz istennek, hanem egyenrangú partnerként – na lám, erre jó a szorgalmas XP gyüjtés. A végső küzdelemig megcsodálhatjuk Illumina gyönyörű és torz oldalát is, utazásainkat égi hajókon vihetjük végbe, de a földön utazva is szemkápráztató látványban lehet részünk, noha ezt nem a grafikus motor nyújtotta extráknak köszönhetjük, sokkal inkább desingnerek hozzáértésének.
Fanatikus négyes
A négy, világmegmentésre szerzőzött hősöcske jellemeiben és szakértelmében nem igazán különbözik a hasonszőrű programokban megszokottaktól. Első szereplőnk mindjárt egy önmarcangoló, izomagyú harcos, Tai, egy lázadó természetű, tisztességes mellkasi domborulatokkal megáldott leányzó, Ailish, aki legalább annyira üresfejű szépség, mint a kenósorsoláskor megcsodálható porcelánbabák a reklámszünetekben. Megkapjuk a szokásos észlény kategóriát egy tudós férfiú személyében, ő Elco néven ismert, valamint a mentális energiáit leginkább a szellemvilágból szerző szintén harcművész csajszink, Buki, kétségkívül rútabb kivitelben, mint a korábban említett nőstény egyed, ám felhasználhatósági szempontból cseppet sem szenved csorbát. Egyszerre csak egy híró felett vehetjük át az irányítást, a helyzettől függően FPS, illetve lesdaseggem nézetben, eszerint, ha éppen egy közelharcban jártas, orbitális pallosokkal operáló muksót terelgetünk, akkor az utóbbi, míg a távolból íjpuskával lövöldöző egyént mozgatunk előbbi nézetből tehetjük meg. A többiek pedig az AI legjobb tudásának megfelelően asszisztálnak mellettünk párhuzamosan. Képességeink – minő csoda – a szintlépéskor fognak fejlődni, pontosabban csak azok, amelyeket szeretnénk. Alaptulajdonságainkat is hasonlóképpen tápolhatjuk fel, ily módon növekedni fog életerőnk, manánk, illetve sebzésünk is. A szép csendes tapasztalatgyűjtés mellett, előtérbe kerültek a játék folyamán megszerezhető varázsfőzetek és a fegyvereinkbe beépíthető rúnák, amelyek az alapszériát kibővítve, hasznos bónuszokkal látják el szerszámainkat.
Odacsapunk
A játékmenet kiváló ínyencsége és talán a legkimagaslóbb pozitívuma maga a harcrendszer. Első ránézésre talán monotonnak tűnhet a folyamatos darálás és előremenés, mindaddig, amíg rá nem jövünk arra, hogy mennyire kiforrott szisztémával hozott össze a sors bennünket. Fájó búcsút inthettünk a jobbfajta Bioware RPG-kből megismert áll-körökre osztott rendszertől, most már tényleg valós időben zajlanak a csetepaték. Igaz némileg lassul az idő, amíg kiválasztjuk a menüből a nekünk tetsző mágiát, vagy harci fortélyokat, esetleg magunkba önthetünk egy-egy üvegcse gyógylöttyöt. Minden szereplőnek megvan a saját taktikája az ellenfelekkel való összezördülés során. A közelharci specialistáknál értelemszerűen a vagdalkozás, illetve a különféle speckó fortélyok előhívása kombók segítségével, míg a háttérben tevékenykedő, távolsági fegyver használatában jeleskedő karaktereknél a kívánt hatás elérése csak a játékos célzási tehetségén múlik. A mágia a jól csengő Skill Strike elnevezésre hallgat, a használat azonban teljesen ismert lehet a laikusok számára. Ugyanúgy jelen vannak az elsajátítható varázslatok repertoárjában a támadó, illetve gyógyító mágiák, mint az ellenfelet bénító, illetve a karaktereink tulajdonságait növelők. Néhány extra bűvészmutatvány is helyet kapott minden szereplőnél, ezek a csak néhanapján bevethető idéző varázslatok, melyek a legelsöprőbbek a Sudeki-ben, ha nem hiszed, próbáld ki!
Technikásak nem vagyunk - annyira
Most pedig vizsgáljuk meg programot technikai szempontból, hiszen ez az a téma, amibe leginkább bele lehet kötni egy konzolátirat esetében. Nézzük elsőnek az irányítást, amely erős közepesre vizsgázott, amely már nagy szó a többi lanyhatag konverziót ismerve, legutóbb ugye a Fantastic Four vérzett el e téren. A kamerakezeléssel adódhatnak gondok, némelyek talán nyafogni is fognak emiatt, súlyos baklövést mégsem követett el a Climax. Egy egy éves Xbox verzió átirata lévén a grafika nem jelentkezhet a legszebb PC-s játék címére, a látvány erősségét – mint már említettem – nem az engine tudásában kell keresni, hanem a megkapó hangulatában. A stílusosan kidolgozott kinézet – főleg a szemkápráztató varázslat effekt közrejátszásával - sokunk szívét fogja megdobogtatni, egyedül a karakterek animációja érdemelt volna meg némi pluszmunkát. A szinkronhangok nem jöttek be, mivel tipikusan az anime sorozatokban hallható irányvonalat követték, amitől meg nekem a hideg futkos a hátamon, de könnyen lehet, hogy mások ezt hallgatva szenderülnek mély állomba esténként. A zene tűrhető, de korántsem keltenek maradandó emlékeket bennünk.
Vesd bele magad
A Sudeki könnyen fogyasztható darab, amely PC-n ritkaságnak számít, konzolokon viszont nap mint nap jönnek ki az ehhez hasonló stuffok. Megmondom őszintén, a Jade Empire átiratának jobban örültem volna, de ha már így hozta a sors, nyafogásnak helye nincs. Manapság sajnos az RPG-ket is elkapta a rövidség átka, eszerint a Sudeki is kivégezhető 13-15 órácskányi nyüstöléssel, ámbátor ebbe benne foglaltatik a meglehetősen agyafúrt módon megölhető főellenségekkel való pepecselés. A boss-fight-okon kívül ugyan belefuthatunk kisebb-nagyobb logikai feladványokba, de ezek sem fáraszthatják le nagyon a Győzike show-któl lelassult gondolkodásunkat. Akció-orientált RPG-fanok és a japán cuccok kedvelőinek ideális lehet a Sudeki, de mindenki másnak is azt ajánlhatom, hogy bátran pislantson bele, csalódni nem fog.
Motorról leszállva, mangába beszállva
Aki nemcsak PC-n űzi az ipart, hanem ezen kívül magáénak mondhat valami televízió alatt lapító dobozt, annak ajánlom figyelmébe Ca$h bátyó idevágó Xbox-os felvilágosító esettanulmányát, aki pedig csak most ismerkedik ezzel a remek kis RPG-vel, az itt meressze szépen a pilácsát. A brit székhelyű Climax fejlesztőstúdió belefáradt, hogy mindig a MotoGP széria epizódjait hegesztgesse a THQ-nak (jelenleg a harmadik részt fejezték be), emellett mintegy kikapcsolódásként összeütött egy, a szimulátoroktól homlokegyenest eltérő játékot, ami bár egy éve konzolokon a tucattermék kategóriáját erősítette, nálunk akár még hátszelet is adhat a végeredménynek az újdonság ereje és a konkurencia hiánya, leszámítva pár hentai kalandjátékot (tudjátok: sírós kislány bugyijában matatás, idióta párbeszédek, irritáló hangok – némelyek buknak rá). Ez a hosszú idő nem kedvezett a Sudeki-nek, időközben napvilágot látott például a KotOR folytatása, egyedüli reményem a hiánypótló stílus.
Illuminált állapotban
A háttértörténetre érezhetően sok időt fordítottak a készítők, ezáltal Illumina világa kellően magával ragadó, feltérképezése jópár órát el fog venni az életünkből. Hajdan a világmindenséget egy csúf, velejéig romlott isten kettészakította, mivel önző típus lévén magának akart belőle egy szegletet, ami csak az övé, ezt a jó isten sem nézte tétlenül, rögtön kinevezett hittérítőének négy hőst akik, ráruházott hatalmuknál fogva jobb belátásra bírták a gonosz istenséget, Heigou-t, ugyanis így hívták a szutykost. Aztán újra béke lett, teltek-múltak az évszázadok, mígnem Heigou úgy gondolta elég a számkivetettségből, ideje újra megmutatni a világnak, hogy mire képes. Ennek első jeleként pokoli bestiákat – aklorianokat – zúdít a birodalomra. A veszélyre újra felkapja a fejét a jó isten és ismét kinevez négy hőst, akiknek feladata - hasonlóan elődeikhez – ismét csak Heigou megfékezése lesz. A négy figurát természetesen nekünk kell diadalra vezetnünk, dolgunk sokkal nehezebb lesz, mint az első akcióban. Mivel halandó emberként kezdjük meg pályafutásunkat, így különböző energiakristályokat kell összegyűjtenünk ahhoz, hogy ne kelljen vakon elébe mennünk a gonosz istennek, hanem egyenrangú partnerként – na lám, erre jó a szorgalmas XP gyüjtés. A végső küzdelemig megcsodálhatjuk Illumina gyönyörű és torz oldalát is, utazásainkat égi hajókon vihetjük végbe, de a földön utazva is szemkápráztató látványban lehet részünk, noha ezt nem a grafikus motor nyújtotta extráknak köszönhetjük, sokkal inkább desingnerek hozzáértésének.
Fanatikus négyes
A négy, világmegmentésre szerzőzött hősöcske jellemeiben és szakértelmében nem igazán különbözik a hasonszőrű programokban megszokottaktól. Első szereplőnk mindjárt egy önmarcangoló, izomagyú harcos, Tai, egy lázadó természetű, tisztességes mellkasi domborulatokkal megáldott leányzó, Ailish, aki legalább annyira üresfejű szépség, mint a kenósorsoláskor megcsodálható porcelánbabák a reklámszünetekben. Megkapjuk a szokásos észlény kategóriát egy tudós férfiú személyében, ő Elco néven ismert, valamint a mentális energiáit leginkább a szellemvilágból szerző szintén harcművész csajszink, Buki, kétségkívül rútabb kivitelben, mint a korábban említett nőstény egyed, ám felhasználhatósági szempontból cseppet sem szenved csorbát. Egyszerre csak egy híró felett vehetjük át az irányítást, a helyzettől függően FPS, illetve lesdaseggem nézetben, eszerint, ha éppen egy közelharcban jártas, orbitális pallosokkal operáló muksót terelgetünk, akkor az utóbbi, míg a távolból íjpuskával lövöldöző egyént mozgatunk előbbi nézetből tehetjük meg. A többiek pedig az AI legjobb tudásának megfelelően asszisztálnak mellettünk párhuzamosan. Képességeink – minő csoda – a szintlépéskor fognak fejlődni, pontosabban csak azok, amelyeket szeretnénk. Alaptulajdonságainkat is hasonlóképpen tápolhatjuk fel, ily módon növekedni fog életerőnk, manánk, illetve sebzésünk is. A szép csendes tapasztalatgyűjtés mellett, előtérbe kerültek a játék folyamán megszerezhető varázsfőzetek és a fegyvereinkbe beépíthető rúnák, amelyek az alapszériát kibővítve, hasznos bónuszokkal látják el szerszámainkat.
Odacsapunk
A játékmenet kiváló ínyencsége és talán a legkimagaslóbb pozitívuma maga a harcrendszer. Első ránézésre talán monotonnak tűnhet a folyamatos darálás és előremenés, mindaddig, amíg rá nem jövünk arra, hogy mennyire kiforrott szisztémával hozott össze a sors bennünket. Fájó búcsút inthettünk a jobbfajta Bioware RPG-kből megismert áll-körökre osztott rendszertől, most már tényleg valós időben zajlanak a csetepaték. Igaz némileg lassul az idő, amíg kiválasztjuk a menüből a nekünk tetsző mágiát, vagy harci fortélyokat, esetleg magunkba önthetünk egy-egy üvegcse gyógylöttyöt. Minden szereplőnek megvan a saját taktikája az ellenfelekkel való összezördülés során. A közelharci specialistáknál értelemszerűen a vagdalkozás, illetve a különféle speckó fortélyok előhívása kombók segítségével, míg a háttérben tevékenykedő, távolsági fegyver használatában jeleskedő karaktereknél a kívánt hatás elérése csak a játékos célzási tehetségén múlik. A mágia a jól csengő Skill Strike elnevezésre hallgat, a használat azonban teljesen ismert lehet a laikusok számára. Ugyanúgy jelen vannak az elsajátítható varázslatok repertoárjában a támadó, illetve gyógyító mágiák, mint az ellenfelet bénító, illetve a karaktereink tulajdonságait növelők. Néhány extra bűvészmutatvány is helyet kapott minden szereplőnél, ezek a csak néhanapján bevethető idéző varázslatok, melyek a legelsöprőbbek a Sudeki-ben, ha nem hiszed, próbáld ki!
Technikásak nem vagyunk - annyira
Most pedig vizsgáljuk meg programot technikai szempontból, hiszen ez az a téma, amibe leginkább bele lehet kötni egy konzolátirat esetében. Nézzük elsőnek az irányítást, amely erős közepesre vizsgázott, amely már nagy szó a többi lanyhatag konverziót ismerve, legutóbb ugye a Fantastic Four vérzett el e téren. A kamerakezeléssel adódhatnak gondok, némelyek talán nyafogni is fognak emiatt, súlyos baklövést mégsem követett el a Climax. Egy egy éves Xbox verzió átirata lévén a grafika nem jelentkezhet a legszebb PC-s játék címére, a látvány erősségét – mint már említettem – nem az engine tudásában kell keresni, hanem a megkapó hangulatában. A stílusosan kidolgozott kinézet – főleg a szemkápráztató varázslat effekt közrejátszásával - sokunk szívét fogja megdobogtatni, egyedül a karakterek animációja érdemelt volna meg némi pluszmunkát. A szinkronhangok nem jöttek be, mivel tipikusan az anime sorozatokban hallható irányvonalat követték, amitől meg nekem a hideg futkos a hátamon, de könnyen lehet, hogy mások ezt hallgatva szenderülnek mély állomba esténként. A zene tűrhető, de korántsem keltenek maradandó emlékeket bennünk.
Vesd bele magad
A Sudeki könnyen fogyasztható darab, amely PC-n ritkaságnak számít, konzolokon viszont nap mint nap jönnek ki az ehhez hasonló stuffok. Megmondom őszintén, a Jade Empire átiratának jobban örültem volna, de ha már így hozta a sors, nyafogásnak helye nincs. Manapság sajnos az RPG-ket is elkapta a rövidség átka, eszerint a Sudeki is kivégezhető 13-15 órácskányi nyüstöléssel, ámbátor ebbe benne foglaltatik a meglehetősen agyafúrt módon megölhető főellenségekkel való pepecselés. A boss-fight-okon kívül ugyan belefuthatunk kisebb-nagyobb logikai feladványokba, de ezek sem fáraszthatják le nagyon a Győzike show-któl lelassult gondolkodásunkat. Akció-orientált RPG-fanok és a japán cuccok kedvelőinek ideális lehet a Sudeki, de mindenki másnak is azt ajánlhatom, hogy bátran pislantson bele, csalódni nem fog.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.