Jó, a bevezetőben kicsit csaltam, hiszen a Nexon által terelgetett cím nem az első a sorban, hiszen korábban már több epizód is kigurult a garázsukból, igaz, azok rendszerint csak tőlünk keletebbre versenyeztek. Egy-két mobilos változatot leszámítva eddig mi kimaradtunk a KartRider buliból, de most, a Drift alcímmel ellátott legújabb rész végre hozzánk is ellátogatott, mi több, a zsebeinkből a nappalinkba és a monitorjainkra költözött.
A legjobb az egészben pedig az, hogy bármivel is szeretnénk becsatlakozni a haddelhaddba, ezt teljesen ingyen megtehetjük, ráadásul a cross-playnek hála már a platformok sem jelentenek akadályt egy-egy vérre menő baráti küzdelemben. A fizetési modell egyébként teljesen baráti, kizárólag kozmetikai cuccokat vásárolhatunk, illetve a mostanság oly divatos Battle Pass is csak skinekkel, illetve egyedi cicomákkal van tele. Valódi előnyt tehát senki sem vásárolhat magának, mindenki azonos esélyekkel indul a pályákon, hogy aztán a startpisztoly eldörrenése után orrba-szájba szivassuk a másikat.
Ebből a szempontból egy tipikus kart játékkal van dolgunk, azaz, aki játszott akár egyetlen eggyel is, az rögtön otthon érezheti majd magát. Ha azonban mégis műfajszűzen ugranánk a versenyekbe, akkor sem kell megijednünk, mivel a játék elején felbukkanó oktató mód remekül elmagyarázza a dolgokat, kezdve az irányítástól, egészen a különféle felvehető extrák használatáig. Sőt, bár a gombkiosztást nem tudjuk teljesen személyre szabni, többféle séma közül választhatunk (kissé furcsa, de dedikált hátranézés egyáltalán nincs), a teljesen kezdők pedig akár segítségeket is aktiválhatnak maguknak, ez utóbbiakért cserébe viszont a futamok utáni jutalom jóval kisebb lesz.
Többféle játékmód közül válogathatunk, melyeken rendszerint egyedül, duóban, vagy akár 4-es csapatokban is megmérettethetjük magunkat. A Speed Mode-ban nincsenek felvehető szivatások, helyettük csakis a vezetési képességeink, valamint a drift tudásunk számítanak. A farolva kanyarodás itt kapja a legfontosabb szerepet, ugyanis ezzel folyamatosan töltünk egy csíkot, ami, ha végig ér, akkor kapunk egy bármikor aktiválható nitró löketet, így repítve minket rögvest a száguldó boly elejére. Ugyan kilinccsel előre az Item Mode-ban is csapathatjuk, itt nem kapunk érte semmilyen extrát, cserébe viszont megjelennek a felvehető, véletlenszerű fegyverek, amikkel halálra idegesíthetjük majd a többieket.
A felhozatal ugyancsak nem okoz majd meglepetéseket, lesz pajzs, amivel védekezhetünk, sima nitró löket, esetleg egy vizes bomba, amivel az előttünk lévőket kergethetjük az őrületbe. Egyszerre kettő lehet majd nálunk belőlük, amik között bármikor válthatunk, sajnos azonban a kart játékok rákfenéje, azaz, hogy a rendszer nem nézi a helyezésünket, az itt is jelen van. Ennek hála az első helyen simán kaphatunk előre támadó rakétát, vagy utolsóként egy banánt, amit kizárólag magunk mögé tudunk ledobni. Persze meg lehet szokni a dolgot, de sokkal jobb lett volna egy olyan megoldás, hogy teszem azt, az eszközök előre és hátra egyaránt használhatóak, így redukálva le a teljesen feleslegesen elpuffogtatott lőszereket.
Ezeken az egymás elleni lehetőségeken kívül még két egyéb játékmódot kapunk, amik szorosan összefüggenek: a kihívásokkal teletűzdelt jogosítványszerzést, valamint a Time Trial-t, ahol a legjobb időért zajlik a versengés. Utóbbi remek módja annak, hogy begyakoroljuk a pályákat, amikből egyébként rengeteg akad a játékban, viszont kezdetben csak az egyszerűbbeken körözhetünk. Itt jön be a képbe a jogsirendszer, amit fejlesztve érhetjük el a bonyolultabb vonalvezetésű helyszíneket. A papír megszerzése azonban annyira nem egyszerű, ugyanis a csillagokért zajló feladatok sokszor egész trükkösek és komoly koncentrációt igényelnek, így érdemes alaposan felkötni a versenyzőoverállt.
Utóbbiból egyébként akad majd bőven, hiszen a játékban megannyi kozmetikai cucc közül csemegézhetünk, az amúgy sem karcsú felhozatal a későbbiekben pedig reméljük még bővülni is fog. Pilótánk mellett a verdánk ugyanúgy pimpelhető, sőt, a beépített szerkesztővel akár teljesen egyedi matricákat is ráaggathatunk a motorháztetőre, így aztán bárki könnyedén kiélheti majd a kreativitását. A korábban már emlegetett Battle Pass szintén tartogat pár egész jó skint, ráadásul, ha befizetünk rá, akkor az elköltött zsetonok egy részét visszakapjuk, így mindent összevetve jóval olcsóbban jöhetünk ki a tranzakcióból, feltéve, ha teljesen kimaxoljuk.
Egy teljesen ingyenes játékhoz képest ez a tartalmi felhozatal több, mint korrekt, ráadásul ehhez még egész pofás megvalósítás is társul. Az aranyos, egyes pillanatokban animációs filmeket idéző látványvilág kellemes a szemnek és bár a világot nem váltja meg, cserébe jól optimalizált és piszok gyorsan betölt. Összesen csak két bajom volt ezen a téren a játékkal, amik kissé bezavartak az amúgy élvezetes körözgetésekbe. Az egyik a zene, amiből irtó kevés van, így aztán pár futam alatt őrületbe kergetett a folytonos ismétlődésével, a másik pedig a sebességérzet teljes hiánya. Hiába írja ugyanis a HUD, hogy éppen 200-zal repesztünk, ebből mi semmit sem fogunk érezni, sőt, az eszeveszett „száguldás” közben simán megalhat a tej a szánkban. Remélem ezen később még javítanak, esetleg betehetnének további nehézségi szinteket, komolyabb végsebességgel, mint a Marioban, mert ez egyelőre igencsak illúzióromboló.
Ezeket a kisebb kellemetlenségeket leszámítva azonban a KartRider: Drift egy egész korrekt kis játék lett, aminek árcédulájával egyik konkurencia sem tud igazán versenyezni. Kétségkívül ez, azaz a free-to-play mivolta a legnagyobb ütőkártyája, de szerencsére azért még emellett is akad pár olyan eleme, ami újra és újra visszacsábíthatja a műfaj rajongóit. Reméljük, hogy a Nexon nem hagyja magára és a folyamatosan érkező bővítményekkel életben tartja ezt a gyöngyszemet, mert bár megreformálni nem fogja a stílust, így is piszkosul szórakoztató és a futamok végén csak ez számít igazán.
A KartRider: Drift ingyenes játszható PlayStation 4-en, Xbox One-on, iOS-en, Androidon, valamint PC-n. Mi utóbbin teszteltük.
Még mindig nem az igazi, de határozottan fejlődik a játék. :)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.