Persze még mielőtt valaki már temetné a hibrid konzolt, azért valószínűleg még jó pár évet fogunk eltölteni a Switch társaságában. Az viszont mindenképpen látszik, ahogyan a Metroid-franchise elkezdte felépíteni a Nintendo kilencedik generációs gépének egyik végső durranását. A Metroid Dread két éve újból visszarántotta a szériát a köztudatba, melynek első 3D-s epizódja már el is érhető felújított verzióban, és a második és a harmadik számozott rész is hamarosan megkapja a maga grafikai tuningját, hogy aztán majd nem csak a franchise-ra, de valószínűleg magára a konzolra is feltegyék a cseresznyét a Metroid Prime 4 premierjével.
Mivel azonban utóbbi dátuma egyelőre még nem ismert, nem érdemes túlságosan előre szaladni és szó nélkül elmenni a Metroid Prime Remastered mellett. Főleg, mivel nem csak hogy minőségi remastert kaptunk, hanem mert az alapanyag ezúttal tényleg egy olyan játék, melynek valóban szüksége volt egy felújításra, hiszen ha eltekintünk a közösségi fejlesztésű emulátorok szürke-zónás világától, akkor nem is igazán volt lehetőségünk modern konzolokon vagy számítógépen kipróbálni a játéktörténelem egy fontos mérföldkövét.
Nem árulunk egy nagy titkot azzal, hogy a Metroid Prime Remastered egy remaster, és nem egy remake. Ezt fontos kihangsúlyozni, ugyanis a játékhoz csak technológiai oldalról nyúltak hozzá, a grafika és az irányítás alapjaiban újult meg, ám a játékmenet és minden más maradt a régi. Az irányítás terén többféle koncepció közül választhatunk. Lehetőségünk van az eredeti, egy joystickre építkező felállást használni, de ott van mellette a modern és mindenki által ismert két joystickos (egy a célzásnak, egy a mozgásnak) mód, és a Joy-Conok gyorsulásmérőit és giroszkópját kihasználó hibrid üzemmód is, mellyel lehet nem a leghatásosabb, ám garantáltan a legszórakoztatóbb játszani.
A grafikát illetően teljesen új árnyékolási és fénykezelési rendszert kaptunk, újradolgozott és minden eddiginél jelentősen részletgazdagabb textúrákkal és modern speciális effektekkel. Az összhatás tényleg remekül fest, a Metroid Prime tökéletesen passzol a Switch képességeihez, a szűk labirintusszerű folyosók, a zárt és jól elkülönített terek, illetve az alacsony létszámú csaták nem terhelik olyan brutális mértékben a hardvert. Persze nyilván nem is valamilyen álleejtő vizuális orgiát kell elképzelnünk, viszont kétségkívül a hibrid konzolra érkező FPS-játékok közül az egyik legszebb és legstabilabban futó címet kaptuk.
Rengeteg helyen hozták fel negatívumként a felbontást, ami ha Switch képernyőjén játszunk, garantáltan nem fog feltűnni. Főleg, hogy utóbbi időben sorra jöttek az olyan pixelhalmazos címek, mint a Bayonetta 3, vagy a Xenoblade 3, melyekben tényleg olyan alacsonyra vették vissza néha a felbontást, hogy nehéz volt kihámozni mi zajlik a képernyőn (hogy az Ark: Survival Evolved 384*216-os felbontását már meg se említsük), a Metroid Prime-ra viszont kisképernyőn egyszerűen öröm ránézni, és a nagyobb monitorokon sem lesz vészesebb a helyzet a megszokottnál. Szőrözhetünk a dokkolt 900p és handheld 612p-vel, ám ami igazán számít, az a betonstabil 60fps, és ezt a játék mindenféle probléma nélkül hozza.
Szóval a Switch mércéjén mérve egy hibátlan felújítást kaptunk, a Metroid Prime Remaster manapság azonban mégsem lesz már mindenki kedvence. A játék immerziója, vagyis a játékos beszippantása olyan folyamatokon keresztül jön létre, melyek legtöbbje kapcsán a friss AAA-s címekhez szokott közönség két kézzel haját tépve üti fejét a falba. Nincs automata mentés, a legtöbb pálya egy nagyra nőtt labirintus, folyamatosan újabb és újabb képességeket kell felvennünk az új pályarészek eléréséhez, melynek köszönhetően sokszor hosszú perceket kell a backtrackingre szánnunk. Ha pedig mindez még nem lenne elég, lényegében az adja a játék sava-borsát, hogy sok időt töltünk a pályán való fel-alá futkosással, nem csak megismerjük, hanem a végén abszolút ki is ismerjük a pályákat. Persze, ha nem állunk ellen a folyamatnak, és megpróbáljuk élvezni, akkor a mai napig egyértelművé válik, hogy miért is számít játéktörténeti klasszisnak az alkotás. Ha viszont azt várjuk, hogy a felejthetetlen élmények egy gombnyomásra kezdenek bombázni minket, akkor csupán egy 40 dolláros csalódással fogunk gazdagodni.
A Metroid Prime Remaster kizárólag Nintendo Switchen érhető el.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.