Több mint tíz évvel a nagy Disney deal után visszatekintve szomorú szívvel konstatálhatjuk, hogy nem sok érdemleges dolog történt a Star Wars-videojátékok háza táján, mióta az EA a LucasArts „felbomlását” követően megvette a brand jogait. Mondanám, hogy itt is ugyanaz a séma érvényesült, mint a Disney-féle Star Wars-filmek és sorozatok esetében, de ez hatalmas csúsztatás lenne: mert ami a videojátékokat illeti, a helyzet majdhogynem a totális katasztrófa és az emberfeletti inkompetencia felé konvergál. 2012 óta a kiadó csupán négy nagy játékot jelentetett meg. Az online-ra kihegyezett és többek közt épp ezért kisebbfajta csalódást keltő Battlefrontot és annak folytatását, amely még egy szép mikrotranzakciós balhét is összehozott magának (csoda hát, hogy az eladások is bőven elmaradtak a várttól, mikor több szó volt a zűrről, mint magáról a játékról?).
Majd 2020-ban jött a Squadrons, egy belsőnézetes, űrcsatás cím, ami ugyan szórakoztatónak bizonyult, a legjobb Star Wars game-ek listáján mégis hiába keressük. Közben fejlesztőcsapatok sokasága töketlenkedett össze-vissza, amelyről tulajdonképpen külön cikket lehetne írni, a leigazolt, majd menesztett szakemberektől kezdve a kreatív nézeteltérések, a financiális és jogi problémákon át a Visceral Games bedarálásáig és a szépreményű, ígéretes játékok elkaszálásáig bezárólag.
Azonban volt egy alkotás, ami fényes csillagként emelkedett ki a középszerű felhozatalból, és reményt jelentett a sötét, vészterhes időkben. A Jedi: Fallen Order az EA-s felvásárlás óta a legjobb Star Wars-játék lett, amelyben a készítők (a Titanfall sorozatról elhíresült Respawn Entertainment) tanúbizonyságot tettek arról, hogy szeretik, ismerik és értik George Lucas szerteágazó, színes univerzumát, és hogy van még bőven fantázia a single player alapú, történetorientált Star Wars-játékokban (egy EA-től ez már önmagában is nagy szó). És noha a Fallen Order sikere részben a gyér felhozatalnak volt köszönhető, az kétségbevonhatatlan, hogy hosszú idő után végre megint kaptunk egy igazán jó Star Wars anyagot.
Szerencsére a rajongók is vették, mint a cukrot, mely újabb megerősítése volt annak, hogy igenis van igény az ilyen formátumú játékokra – szóval egyértelművé vált, hogy folytatni kell a kóbor Jedi, Cal Kestis kalandjait, aki a Galaktikus Birodalom elnyomása alatt veszi fel a harcot az életére törő fondorlatosabbnál fondorlatosabb ellenfelekkel. A Jedi: Survivor története bő öt év ugrással veszi kezdetét: az előző részben megismert csapat szétszéledt, Cal új segítőkkel szabotálja a Birodalom erőit, ennek köszönhetően már galaxisszerte körözik, ám bármennyire is hasztalan az ellenállás, a belénevelt kódexek miatt képtelen feladni a folyamatos küzdelmet.
A jól ismert Coruscanton kezdünk, gyorsan alászállunk a bolygó méretű város veszélyes alvilágába (amire egyébként nagy hatással volt az eltörölt 1313 című játék), majd egy sor vad összecsapás árán kiverekedjük magunkat a szorult helyzetből. És mivel a narratíva gyorsan behoz néhány fontos, érdekes elemet, a játszma hamar komolyra fordul, így Cal is elindul, hogy kisebb random akciók helyett ismét egy nagyobb célért küzdje végig magát a Birodalom és az egyéb gonosztevők végtelennek tűnő seregein. Utunk során bejárjuk a Zsivány Egyesben debütált Jedhát, a peremvidéki Koboth planétát, egy széthasadt holdat, illetve egy jeges aszteroidát. Ez elsőre roppant kevésnek tűnik az előző felvonáshoz képest, ám a látszat csal: a Survivor egyik újítása, hogy a bejárható területek sokkalta nagyobbak lettek.
Noha a legtöbb bolygón szűkösek a lehetőségek, a Jedha és a Koboth tényleg hatalmas térképekkel kecsegtetnek, ráadásul a helyszínek minden esetben élnek és lélegeznek - mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy ha gyorsan el akarunk jutni egyik pontból a másikba, nem árt magunkhoz hívni egy hátas lényt, különben hosszú percekbe telik, mire elérjük a kívánt célt. Ezúttal nem lesz különösebb probléma a tájékozódással sem, hiszen míg a Fallen Orderben rengetegszer el lehetett tévedni, addig a Survivor térképei számos mankót adnak, szó szerint minden jelölve van rajtuk, és mivel alapvetően most már tényleg egy open world játékról beszélünk, egy-két ritka kivételtől eltekintve nem nagyon kell visszamenni a hajónkhoz. Ám ha mégis, akkor az út közben megnyitható shortcutok is a segítségünkre lesznek.
Ezek a nagy területek nem csak úgy tessék-lássék módon vannak odaszúrva, mindkét bolygón rengeteg kihívás és kisebb-nagyobb opcionális mellékküldetés vár minket, a főhadiszállásként funkcionáló kantinban, amelyet régi négykarú barátunk, Greeze vezet, de az utcákat barangolva is belebotolhatunk néhány NPC-be, akiktől további érdekes side questeket kaphatunk. Ezek legtöbbször csupán közepesen izgalmas mellékzöngék, amelyek néhány fejtörő megoldásával, egy NPC kiszabadításával, vagy egy látványos boss fighttal véget is érnek, sikeres teljesítésüket pedig különböző extra-képességekkel, különféle, a meditációs pontokon variálható perkekkel, vagy az élet, illetve az Erő-csík növekedésével jutalmazzák.
Apropó meditációs pontok: a Survivor ezen a téren megörökölte az előd metodikáját, azaz ha a pihenésre nyomunk, hogy feltöltsük életerőnket és gyógyító készletünket, akkor a korábban legyilkolt ellenfelek is újratermelődnek. Mi több, az elhalálozás után a checkpoint-rendszer is mindig ide dob minket vissza (kivéve persze a boss fightoknál, no meg ha a platformrészek nem sikerülnek és még van elég életünk a teljesítésükhöz), ami nemegyszer igencsak kellemetlen perceket tud okozni. Ettől függetlenül ezeket a helyeket ajánlatos szinte minden adandó alkalommal igénybe venni, mivel Cal képességeit is itt fejleszthetjük, valamint az öt különböző kardforgató technikát is tápolhatjuk (klasszikus, két duplapengés, az egyik ezek közül az, amit Darth Maul is használt, a Kylo Ren-féle keresztvas és pisztoly-szablya stílus), és mivel egyszerre csak kétféle technika lehet aktív, ezeknek a váltogatását csak itt, illetve a rendre fel-feltünedező munkapadoknál tehetjük meg.
És ha már szóba kerültek a fénykardok: nos, ezen a téren nincs hiba! A Fallen Orderben is tömör gyönyör volt darabokra szelni az ellenfeleket, ezt a Survivor csak még nagyobb hatványra emelte. A könnyed Souls-like harcrendszer maradt a régi, ám a többféle vívási stílus sokat emel az összképen (mindegyiknek van egy csak arra a módra jellemző előnye és mozgásrepertoárja), és immáron a humanoid lényeket is lehet csonkolni. Kardunkkal csapkodva, kombózva, ide-oda ugrálva és közben a mindenható Erőt használva (telekinézis, elmetrükkök, időlassítás, dobás, húzás, amit csak akarsz) tényleg igazi Jedi Lovagnak érezhetjük magunkat, főleg a pöccre pontosan időzített parry-kkel és egy-egy komolyabb boss legyőzésével.
Előbbi nem lesz mindig könnyű (márpedig ellenfeleinket kizökkenteni leginkább csak így lehet), nehezebb fokozaton pláne, ott már a HP-csík irreális magasságokat verdes, továbbá a gyógyítási animáció még feleslegesen túl is van bonyolítva, így sokszor előfordul, hogy mikor magunkba szúrjuk a stim-kapszulát, egyből bekapunk egy találatot, ami nagyjából ugyanarra a szintre húzza vissza az életünket, mint ahol a gyógyulás előtt volt. Utóbbi esetben is bőven átkozódunk majd, mivel a Survivorban eleve több bossfight kapott helyet, mint az elődben, és ezek már nem csak a megszokott összecsapások, hanem kettő, sokszor három fázisú küzdelmek, ahol egy ellenfél életét többször is le kell venni a maximumról, miközben ő egyre brutálisabb támadásokat vet be ellenünk. Szóval, ahogy már utaltam rá: a cucc kisebb hibáitól függetlenül már-már egy autentikus Jedi-szimulátor benyomását kelti.
A játék egyáltalán nem vádolható meg azzal, hogy ne lenne tartalmas, ezzel kapcsolatban csípőből megérdemli a csillagos ötöst – sajnos a grafikáról és a teljesítményről ez már nem egészen mondható el. A látvány alapjában véve nem rossz, a karakterek kidolgozottak, a különböző világok is szemkápráztatóak, amikor nagytotálban nézzük őket, viszont ha közelebb megyünk, egyből észrevehetők a gondok, a gyér megvilágítástól kezdve a hiányos árnyékokig bezárólag, amelyek miatt az összkép majdnem olyan, mintha a játékot az előző generációra adták volna ki. Ezt még tetézi a néha-néha diavetítésre hajazó képfrissítés (általában akkor, ha víz vagy egy vízesés közelében járunk), de az NPC-k mesterséges intelligenciája sem mindig működik kifogástalanul. A Respawn az elmúlt napokban kiadott néhány javítást, ami elvileg orvosolni fogja a problémákat (legalábbis néhányat), de amíg PS5-ön nem annyira aggasztó a helyzet, addig PC-n azért több sebből is vérzik a Survivor.
A konzolos verziók viszont működnek annyira, hogy ne rondítsanak bele a játék hangulatába, ugyanis az ezúttal is vitathatatlanul kiváló. A fejlesztők megint értették a dolgukat, mély tisztelettel és odaadással kezelték az alapanyagot, egyúttal maximálisan kihasználták az egyjátékos történetmesélésben rejlő lehetőségeket, gyakorlatilag tényleg minden benne van, ami miatt szeretni lehet a single player formátumot. Új karaktereket ismerhetsz meg, új világokat fedezhetsz fel és új élményekkel gazdagodhatsz, ráadásul a Respawn most a Fallen Ordernél is jobb sztorit rakott össze. A narratíva mindig rá tud tenni egy lapáttal egy-egy váratlanul csavarra, néhol megnevettet, máskor megríkat: a hangvétel egyértelműen A Birodalom visszavághoz hasonlítható, mégpedig nem úgy, mint pl. a rossz emlékű The Force Unleashed II-ben, ami sötét helyszínekkel és borongós képi világgal próbálta keményebbé tenni a hangulatot.
A Survivor komoly karakterprezentációval, nagy tétekkel, kellő súllyal, lebilincselő jelenetekkel, profi rendezéssel és páratlan feszültséggel veszi le a lábáról a játékosokat, ilyenformán minden egyenesen kötelező minden Star Wars rajongónak. Manapság egyre kevesebb Star Wars alkotás képes megragadni George Lucas világának nagyszerűségét, legyen szó filmről, tévésorozatról vagy videojátékról – a Survivor viszont hatalmas nagy kivétel. Igen, lehet ezt így is csinálni, nem kell hozzá más, csak tehetség és tisztelet. Ilyen egyszerű.
A Star Wars Jedi: Survivor jelenleg PC-n, Xbox Series S/X-en és PlayStation 5-ön érhető el, mi az utóbbi verziót teszteltük.
Kapcsolódó cikkek
amúgy az eclipse trailere rendesen felcsigázott habár biztos vagyok benne hogy abból a játékból még a fejlesztői is csak annyit láttak ami trailert ők kiadtak...
A Quantic Dream az Eclipse-et hegeszti, de nemrég lenyilatkozták, hogy az se mostanában jelenik meg.
A KOTOR remake meg rendesen földbeállt, amióta bejelentették.
Az Ubiban azért bízom (mondjuk mostanában az ő nevük sem garancia a minőségre), hogy előállnak valamivel, és nem kell megint hosszú éveket várni egy jó SW game-re.
Ami ezt a játékot illeti... nálam - nem egészen értem, hogy miért - hibátlanul fut PC-n. a Második patch óta stabil 60 fps... pedig "csak" egy 3060ti hajtja. Hozzáteszem a második patch előtt sem volt vészes... néha kifagyott ugyan, de ahhoz képest, amit egy barátom mesélt (2080ti-jal 5-10 fps) nekem egy szavam sem lehet.
A szerdán PC-re is kiadott 4. patch is sokat dobott a teljesítményen.
Nyilván teljes mértékben megértem azokat, akiknek sokkal komolyabb gépeken problémákkal küzd a játék...
Arról meg nem is beszélve, hogy az idei PC megjelenések egyszerűen katasztrofálisak voltak megjelenésük napján - Hogwart's Legacy, Forspoken, Last of Us és ugye fent nevezett cím is ezek közé tartozik... reméljük nem ez a trend folytatódik majd a jövőben.
Az ubis meg respawnos star wars gamekről van valakinek infoja?
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.