Amnesia: The Bunker teszt

A Frictional Games csapata semmit sem bíz a véletlenre és az Amnesia: The Bunkerben egy rövid közjáték után máris beletaszítanak minket egy olyan kínokkal teli verembe, ahonnan senki sem akar majd önszántából kikászálódni. Ez lenne a játék címében is szereplő bunker, azonban már az odáig vezető út sem épp egy sétagalopp, hiszen főhősünk teljesen kiszolgáltatva vonszolja magát keresztül az első világégés borzalmain. Mikor már azt hinnénk, mindennek vége, katonatársunk és egyben barátunk, Lambert siet a megmentésünkre és ha csak egy pillanatra is, de elhisszük, hogy van még remény ebben a kietlen világban. Az élet viszont könyörtelen, német katonák egy csoportja ránk talál, Lambert halálos sebet kap, mi pedig egy ismeretlen helyen térünk magunkhoz az emlékeink nélkül.

Ez a bunker lesz tehát kalandunk fő helyszíne, ami a korábbi Amnesia játékokkal ellentétben meglehetősen nyitott, a megfelelő eszközök beszerzése után pedig még további szárnyakba is eljuthatunk. Ugyan a bejárható terület sosem lesz túlságosan nagy, a rendszer ennek ellenére sem tudja egyben kezelni az egészet, így aztán időnként belefuthatunk pár kellemetlen töltőképernyőbe, amik nem hosszúak, de még így is könnyedén kiránthatnak minket az élményből. Abból az élményből, ami szinte tökéletes lett, a különféle folyosókon barangolva ugyanis szabályszerűen magába szív a játék atmoszférája, ennek hála pedig Henrivel együtt mi is rettegve fogjuk majd kinyitni a nyikorgó ajtókat. Nem kell olcsó jumpscarekre gondolni, itt sokkal inkább a nyomasztó hangulat és az ismeretlentől való félelem az, ami ránk telepszik, ráadásul a lineáris megoldást elhagyva sosem érezhetjük majd magunkat biztonságban.

Itt nincsenek scriptek, vagy jó előre kiszúrható aktiválási pontok, csak a bunker sötét járatai, ahonnan bármikor, bárhonnan ránk vetheti magát a titokzatos rém. Ez persze magában hordozza azt a problémát, hogy a szörnyeteg mi alapján vadászik, illetve közlekedik a létesítményen belül, de szerencsére ezt az akadályt szinte hibátlanul vették a fejlesztők. Ahelyett, hogy mindenféle hangzatos humbuggal próbáltak volna lenyűgözni minket, inkább lekódoltak neki egy teljesen korrekt AI-t, ami folyamatosan reagál ránk, illetve a környezetére (többek között követi a hátrahagyott vérfoltjainkat), és ami a legfontosabb, nem csal és teleportál folyton-folyvást mögénk. Ehelyett a bunker falaiban sűrűn előforduló kis lyukakban közlekedik, ha pedig figyelünk, akkor már messziről kiszúrhatjuk, hogy éppen melyikből igyekszik majd legközelebb a nyakunkba ugrani. A semmivel sem összetéveszthető hörgései, valamint a kiáramló lehelet árulkodó jel, ilyenkor ildomos csendben, lassan eltűnni onnan, mielőtt még rosszabbra fordulna a helyzet.

Valamikor azonban nincs választásunk és a szörnyeteg kellemetlen közelségében kell tevékenykednünk. Szerencsére több lehetőségünk is akad a semlegesítésére, de jobb felkészülni, hogy egyik megoldás sem végleges, idővel mindenképp vissza fog térni értünk, ha akarjuk, ha nem. Természetesen lopakodhatunk is, sőt, egy-egy szekrény sokszor életmentő lehet, viszont a korábbi Amnesia játékokkal ellentétben ezúttal már konfrontálódhatunk is a szörnyeteggel. A játék elején szert teszünk egy pisztolyra, amihez ugyan szűken mérik a töltényeket, de ha jó időben sózunk oda vele, akkor rövid időre megtántoríthatjuk a förmedvényt. Azért csak csínján ezzel a megoldással, mivel a skúlóra más miatt is szükségünk lesz, bizonyos lakatokat ugyanis csak így tudunk kinyitni. Idővel egyébként több önvédelmi eszközre is szert tehetünk, amiket érdemes lesz megbecsülni, mivel a gránátok és a shotgun egyaránt használható a környezet okozta akadályok elhárítására is.

A harc azért sem ajánlott, mivel hősünk ugyan katona és kapott valamicske kiképzést, annyira azért nem profi, aminek hála a különféle fegyverek újratöltése elképesztően nehézkes és lassú, sőt, a nálunk lévő töltények számát is gyakorta ellenőriznünk kell. Ezek az animációk egyébként elképesztően részletesen ki vannak dolgozva, öröm nézni, ahogy egyenként betölti a revolvert, kivéve persze, ha épp elkap minket hátulról a kóborló bestia. Érdemes észben tartani, hogy a szörny többnyire egyetlen érintésével megöl, ellenben a kisebb, csoportosan előforduló veszett patkányok, illetve a környezeti hatások csak lesebeznek, amit kötszerrel, illetve gyógyszerekkel kezelhetünk. Mivel nincs HUD, ezért ajánlott gyakran belenézni a hátizsákunkba, ami közben a bal kezünkön látható vér mennyisége utal az aktuális egészségi állapotunkra. Itt tudunk egyébként gyártani is kisebb használati eszközöket, melyek közül talán a kötszer lesz a legfontosabb, ugyanakkor egy jó időben eszkábált molotov koktél gyakran életet menthet.

Természetesen a kezdeti hátizsákunk mérete meglehetősen szűkös, így a bunker felfedezése közben ajánlott nyitott szemmel járni és minden egyes tárhelybővítést begyűjteni, mert a későbbiekben egyszerűen nem fogunk elférni benne. A szokásosnak számító utánpótlások mellett ugyanis begyűjthetünk láncvágót, gázmaszkot, benzineskannákat, és még megannyi extra cuccot, ezért aztán ha nem szeretnénk folyton visszarohangálni a biztonsági szobába, ahol egy ládába korlátlan bepakolhatunk bármit, akkor bizony bővítenünk kell a férőhelyeink számát. Egyébként ezeken a helyeken tudunk menteni is a lámpásra kattintva, méghozzá végtelen számban, ellenben automata lehetőség nincs, így mindenképpen vissza kell ide térnünk, ha nem bírnánk tovább cérnával. Érdemes azt is tudni, hogy a szörnyet nem gátolja meg az orrára csapott ajtó és simán berongyol a biztonságosnak hitt odúnkba, így belépve rögtön zárjuk be magunk mögött a reteszt, különben kellemetlen meglepetésekben lehet részünk.

Ezeken a helyeken tudjuk egyébként utántölteni az áramot biztosító generátort is, amit sose hagyjunk üresen kongani, mivel, ha kifogy belőle a nafta, akkor vak sötétben kell életben maradnunk. Szerencsére gyorsan szert teszünk egy órára, amin láthatjuk, még mennyi időnk van addig, míg kifogy a benzin, ezáltal már jó előre felkészülhetünk az elkerülhetetlen áramszünetre. Az égő izzók azonban nem csak a tájékozódást segítik elő, hanem a szörnyeteg helyének beazonosítását is, mivel a közelében égő lámpák villódzni kezdenek, így jelezvén nekünk, hogy azt a folyosót illene elkerülnünk. Természetesen jó Amnesia játékhoz híven, nem ez az egyetlen fényforrásunk, még a kalandunk elején szert teszünk egy felhúzható zseblámpára, ami végtelen fényforrást biztosít. Sajnos van hátránya is, mivel a használata elképesztően nagy hanggal jár, ráadásul állandóan lemerül, ezért tíz másodpercenként ránthatjuk be újra, szóval csak óvatosan, mert könnyedén magunkra vonhatjuk vele a rémség figyelmét.

Ettől függetlenül muszáj lesz felfedeznünk a folyamatosan megnyíló térkép minden egyes szeletét (a fontosabb helyszíneket jelzi a program), lévén, ha ki akarunk jutni élve a bunkerből, akkor bizony tennünk kell érte. Eközben számtalan feljegyzést találhatunk majd, melyekből még többet tudhatunk meg a helyszín, illetve a szörny hátteréről, a történet teljes megértéséhez tehát ajánlott a lehető legtöbb írásos emléket felkutatni. A nagyjából 4-5 órás kalandnak egyébként két befejezése van, ráadásul a fejlesztők egy ügyes húzással többszörösére növelték az újrajátszhatósági faktort is. Bizonyos tárgyak, csapdák és használati eszközök lelőhelyei minden egyes újrakezdéskor véletlenszerűen generálódnak, ily módon sarkallva minket a folyamatos felfedezésre. Külön poén, hogy a többnyire dögcédulák hátuljára felvésett ajtókódok (amik segítségképpen külön fület kaptak a naplónkban) ugyancsak random kerülnek kiosztásra, így aztán hiába nézünk le valamit az internetről, sokra nem megyünk vele.

Ebből kifolyólag tehát, ahogy fentebb is említettem már, muszáj lesz felfedezni az egész komplexumot, ami természetesen nem lesz annyira egyszerű feladat, egyfelől a szörnyeteg miatt, másfelől pedig a bezárt ajtók okán. Többnyire ezek teszik ki a játék feladvány részét, amiket többféle módszerrel is megoldhatunk attól függően, hogy éppen milyen tárgyak lapulnak nálunk. A fa ajtókat például egy nagyobb tárggyal simán bezúzhatjuk, berobbanthatjuk, vagy akár shotgunnal is szitává lőhetjük, a halkabb megoldást kedvelőknek pedig mindig lesz a közelben egy olyan szellőző, amiről a rácsot egy csavarkulccsal leszerelve könnyedén bejuthatunk a kiszemelt szobákba. Itt szeretném megemlíteni, hogy az Amnesia játékokra jellemző fizika ezúttal is jelen van, szinte bármilyen tárgyat odébb rakhatunk, vagy tolhatunk, ezáltal nyitva meg rövidítéseket, netalántán torlaszolva el járatokat.

A bunker felfedezése pedig nemcsak kötelező elem, hanem elképesztően hangulatos is, hiszen olyan félelmetes atmoszféra lengi körül a sötét járatokat, amibe öröm beleveszni. Ez leginkább a hangszekciónak köszönhető, ugyanis a síri csendben megszólaló zajok és neszek, valamint az időnként felettünk becsapódó bombák bárkinek könnyedén barnára festik az alsóját, különösen akkor, ha volt olyan bátor és éjszaka, egy szál fülesben indult útnak a tárnák mélyére. Én töredelmesen bevallom, nagyjából egy órás etapokban játszottam végig a játékot, mert egész egyszerűen olyan szinten nyomasztott az egész, hogy muszáj volt pihennem a későbbi szakaszok előtt.

Ugyancsak ezt szorgalmazza a látvány, ami a kissé fapados emberi karaktermodelleket leszámítva (nem is mutogatják őket gyakran) egész mutatós lett. A fény-árnyék hatás elképesztő, a különböző helyszínek megvalósítása kifogástalan, a szörny dizájnja pedig talán az egyik legfélelmetesebb dolog, amit valaha láttam és garantáltan kísérteni fog az álmaimban. Szerencsére a gépigény egyáltalán nem magas, ugyanakkor még így is képes volt párszor beakadni egy RTX 3060 TI kártyán, annak ellenére, hogy 60 fps a maximum korlát, amin azért érzek némi konzolos hátszelet. Sajnos a bugokat sem ússzuk meg, egybeolvadó tereptárgyak, beakadó hangok, valamint a halálunkkor textúrába csúszó kamera szerepel az étlapon, de szerencsére egyik sem olyan, amit egy jó mentés újratöltés ne oldana meg.

Az Amnesia: The Bunkerrel a Frictional Games csapata egy olyan mesterművet tett le az asztalra, ami kizárólag az első epizóddal, valamint a Somával említhető egy szinten. A játékmeneti újítások egytől-egyig működnek, eközben pedig a fejlesztőgárda játékaira jellemző nyomasztó atmoszféra mintsem csorbult, sőt, talán még fajsúlyosabb lett a nyitottabb helyszínnek hála. És azt se felejtsük el, hogy sikerült megalkotni, minden idők egyik legfélelmetesebb ellenfelét, aminek múltját feltárva csak még ijesztőbbé válik a jelenléte. Kétség sem férhet hozzá, hogy horror rajongóknak egyenesen kötelező darab, de a műfajt kevésbé ismerők is bátran belevághatnak, hiszen többféle nehézségi szint közül választhat az, aki lesz olyan bátor és önszántából lép be az elhagyatottnak hitt bunker mélyére. Oda, ahol talán még a fenti pokoltól is borzalmasabb vár ránk és higgyétek el, pár óra múlva garantáltan azt kívánjuk majd, bárcsak egyedül lennénk a sötétben.

Az Amnesia: The Bunker június 6-án jelent meg PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X-re, valamint PC-re. Mi utóbbin teszteltük egy i7-10700, 32 GB RAM és egy RTX 3060 TI társaságában.