Exoprimal teszt

Mondhat bárki bármit, a COVID után látványosan talpra állt a játékipar: már a 2023-as év első fele is bitang erős volt a játékmegjelenések szempontjából. Néhány hetente záporoznak a jobbnál jobb AAA-s címek, és mindig feltűnik a horizonton egy-két olyan játék, ami gondoskodik róla, hogy nehéz legyen kivárni a következő hetet. Éppen ezért olyan nagy szó, hogy az Exoprimal egy ilyen erős mezőnyben is simán az eddigi év egyik legnagyszerűbb, legüdébb és legérdekesebb újdonsága... amivel sajnos a kutya sem fog játszani.

A szomorú igazság az, hogy a hatalmas win-streaket számláló Capcom most sem lőtt mellé, de hála a játék gyengécske első benyomásának, szokatlan felépítésének és nem mellesleg a gamer sajtó felületes tesztjeinek, a dinós-mechás lövölde egy olyan rejtett kultjáték lesz, amire fájó szívvel tekintenek majd vissza azok a kevesek, akik tényleg megtapasztalták, hogy milyen elképesztő meglepetésekkel vár ez a végletekig bizarr, kísérleti jellegű, de már-már zseniális alkotás.

Mert hogy miről is van szó? Alapvetően az Exoprimal egy ötfős kooperatív (és kompetitív!) lövölde, amely leginkább a World War Z példáját követi a horda-shooterek vonalán. A vagány túlélők és hörgő zombik ezerszer kitaposott toposzát viszont vérbeli japán mechákra és ezrével támadó dinoszauruszokra cserélték a Capcom őrült játéktervezői. Igen, az Exoprimal felütése éppen akkora baromság, mint amilyennek elsőre hangzik, ezzel pedig még csak a jéghegy csúcsát kapargattuk meg. Tudniillik ugyanis, hogy a bizarr csaták egy GLaDOS-komplexusos AI, a Leviathan téridőn átívelő szimulációjában játszódnak - így kerül a 2400-as évekbe a milliónyi raptor, triceratops, pterodaktyl és lézert okádó T.rex. 

A begorombult mesterséges intelligencia, akinek az eredeti feladata az volt, hogy harci adatokat gyűjtve segítse elő a játékban látható exoruhák kifejlesztését, nem könnyíti meg a távoli Bikitoa szigetén ragadt emberek sorsát. A gonosz géplélek egy végtelenül ismétlődő harci szimulációra ítélte a szerencsétlen tesztpilótákat, és mivel úgy kalkulálta, hogy a jura kori hüllők jelenthetik a legnagyobb kihívást, az állig felfegyverzett mechruhákat ezekkel az őslényekkel ereszti egy arénába. A bevetéseink során az lesz a célunk, hogy az ötfős csapatunkkal együttműködve minél gyorsabban teljesítsük a dinoszauruszhordák mészárlásával tarkított feladatainkat, ugyanis csak akkor élhetjük túl a leszámolást, ha fürgébbek vagyunk a velünk versenyt futó, másik ötfős csapattal.

Az Exoprimal ugyanis egy PvPvE játék. Az őrült mesterséges intelligencia kiszagolta, hogy az emberek nyomás alatt, egymással vetélkedve teljesítenek a legjobban, úgyhogy a féktelen mészárlást megbolondította a két csapat vérre menő versenyfutásával. A párhuzamos dimenzióban harcoló rivális csapat tagjait általában csak digitális szellemképekként láthatjuk a pályán, így megbizonyosodva arról, hogy éppen gyorsabbak vagy lassabbak vagyunk náluk, a mérkőzések tetőpontján azonban gyakran egy szimulációba kerül a két csapat, ilyenkor pedig nem csupán a százával özönlő raptorokkal, de az ellenséges csapat tagjaival is meg kell birkóznunk. Néha még a legnagyobb dinoszauruszok (carnotaurus, triceratops, tyrannosaurus) felett is átvehetjük a közvetlen irányítást, így szétcsapva az amúgy is vért izzadó riválisaink közt. 

Jópofa koncepció ez, ráadásul minden flottul működik: a tíz különböző hősként funkciónáló exoruha kellően változatos játékélményt garantál, a küldetések nem komplexek, de izgalmasak, a hatalmas hordákban özönlő dinoszauruszok láttán pedig tátva marad az ember szája. Első ránézésre pedig ennél nem is nyújt többet az Exoprimal. Egyetlen önismétlő játékmód, egy viszonylag szimpla, látványos, de agyatlan lövöldözős felállás, amin csavar egyet némileg az időnként versenyfutásra korlátozott, máskor viszont teljesen frontális PvP. Ez a játék első három-négy órája. Itt teszi le a játékot az Xbox Game Pass játéklistáját böngésző felhasználók java, és sajnos itt tették le a játékot azok a tesztelők is, akik a dinoszauruszokhoz hasonlóan kihalásra ítélték az Exoprimalt is. Pedig a játék csak ezek után villantja meg igazán a foga fehérjét.

Az "egyetlen", Dino Survival névre keresztelt játékmód ugyanis csalóka, éppen úgy, mint az az egyetlen helyszín, amit a játék előszeretettel dobál be újra és újra a játék első óráiban. Azonban ahogy újra és újra részt veszünk az Exoprimal végtelenül önismétlődőnek harci szcenárióiban, úgy bontakozik ki előttünk a játék története. A legfőbb célunk ugyanis az, hogy információt szerezzünk a Leviathan AI terveiről, annak múltjáról és magáról a szimulációról, melynek rabjává váltunk. Az excentrikus karakterekből álló legénységünk pilótájaként újra és újra az életünket kockáztatjuk azért, hogy megfejtsük Bikitoa szigetének és a szimulációt létrehozó Aibius nagyvállalatnak a titkait – na meg persze azt is, hogy mégis hogy a csudába kerültek elő az égből esőként záporozó dinoszauruszok. 

Egy japánosan őrült, de mégis fordulatokkal teli, összetett sztorit kapunk, amit csak akkor göngyölíthetünk fel, ha a küldetések teljesítésével feloldott adatfoszlányokat egyenként beillesztjük a külön erre szánt menüpontban helyet foglaló adatbázisunkba. Így bontakoznak ki az események és a karakterek, de így lendul előre maga a cselekmény is. Az eddig ismert, kissé bugyuta PvPvE őrültség ugyanis a szimulációval együtt fejlődik, átalakul és esetenként fel is bomlik. Kezdetben azt hinnénk, hogy végig csupán raptorcsordák mészárlására és az ellenféllel való versenyfutásra leszünk kárhoztatva, idővel azonban újra és újra beüt egy-egy olyan tényező, amely teljesen új szintre emeli a kihívást.

Ha kitartóak vagyunk és jól teljesítünk, a harci adatokat gyűjtő mesterséges intelligencia feltekeri a kihívás potméterét vagy éppen a párhuzamos dimenziókból érkező karakterek egyike zavar bele a kimért szimulációba. Ilyenkor esik meg az, hogy valóságos fekete lyukak nyílnak a fejünk fölött, amelyből szó szerint ezrével záporoznak a vérengző dinoszauruszok. A valódi helyszíneket és hagyományos őshüllőket digitális halálcsapdák és mutálódott szörnyetegek váltják fel, néha pedig egy-egy olyan elképesztő bossharcra is sor kerül, amelyek annyira kemények, hogy a korábban egymás ellen harcoló ötfős csapatok is kénytelenek lesznek egymás oldalára állni. 

Minél többet játszunk az Exoprimallal, annál több lehengerlő meglepetés vár bennünket, ezzel az élménnyel pedig csak a The Stanley Parable-féle übermeta indie játékok vagy Hideo Kojima legendás agymenései tudták eddig felvenni a versenyt. Senki nem számítana arra, hogy egy mezei hordás lövölde minden sarkon valami újat és meghökkentőt fog mutatni – sajnos azok a játékosok sem, akik néhány óra után úgy érzik, hogy lényegében láttak már mindent, amit ez a játék nyújthat. 

Ez az Exoprimal nagy tragédiája. A Capcom egy remekül összerakott, szórakoztató, egyedi ötletekkel megspékelt játékot tett le az asztalra, ami csak bő hat-nyolc-tíz óra után mutatja meg a valódi zsenialitását. Az pedig sajnos érthető, hogy mindez látatlanban, az Xbox Game Pass szinte ingyenes ajándékaként egy veszélyes taktika. Nem véletlen, hogy a tripla-A kategóriás címek fejlesztőinél gyakorlatilag világszerte bevett szokás, hogy az adott játék első negyedében elsütik a puskapor legjavát. Hamar meg kell ragadni az emberek figyelmét, hiszen még a legnagyobb mesterművek stáblistájáig sem jut el a kevésbé elhivatott játékosok java. 

Az Exoprimal azonban a saját útját járja. Egy végletekig experimentális, számos helyen újító, és nem csupán a mehcanikáit tekintve merész, de üzleti szempontból is rizikós alkotás. Az idejekorán ítéletet hozó, a cikklezárással siető tesztelők feje fölött okkal törhetünk pálcát emiatt, de a jelenlegi trendekhez és tempóhoz szokott játékosok türelmetlenségét aligha hibáztathatjuk. Az Exoprimal feláldozta az első benyomás mindent eldöntő erejét azért, hogy később igazán kifizetődjenek a játék csavarjai és meglepetései. Ez pedig egy olyan húzás, ami egyből szöget üthet egy online multiplayerre kihegyezett, AAA-kategóriás, vadiúj IP koporsójába. 

A Capcom dinoszauruszos, mechás, időutazós, AI-szimulációs PvPvE őrülete tehát a tökéletes mintapéldája annak, hogy az igazán nagy fejlesztőstúdiók miért nem mernek kockázatot vállalni. A japán stúdió végtelen pénzt nyomtathat a legutolsó utolsó Resident Evil-játék remake-elésével is, miközben a maga módján egyenesen zseniális Exoprimal hatalmas lyukat üt majd a befektetők pénztárcájára. Ezért néz ki ugyanúgy tíz éve az összes Ubisoft-játék. Ezért nem változik soha a Call of Duty. 

Kénytelen vagyok tehát keserű hangulatban zárni az Exoprimal tesztjét. Nem azért, mert a játék rossz lenne, hanem azért, mert a nagyszerűsége ellenére is kapásból bukásra volt ítélve. Én leszek az első, aki aláírja: a játék szokatlan felépítése és a szándékosan rejtegetett, meglepetésnek szánt tartalmai mind a sikere ellen dolgoznak. De ugyanakkor ezek azok a különlegességek, ami a bizarr setting és a szokatlan gameplay loop mellett kiemelik a játékot a szürke tömegből. Ha egy igazi különlegességre vágytok, akkor teljes lelkesedéssel ajánlom, hogy játsszatok az Exoprimallal! Ne csak “próbáljátok ki”, hanem tényleg szánjatok rá legalább egy teljes délutánt! A játék százszorosan meghálálja, ha kitartotok mellette, az pedig sajnos a jelenlegi megítélését látva elég sanszos, hogy jövőre ilyenkor már csak egy apró, de végletekig elkötelezett játékosbázis fogja életben tartani az online lobbikat. 

Az Exoprimal PC-n, Xbox One-on, Xbox Series X/S-en, PlayStation 4-en és PlayStation 5-ön jelent meg. Mi Xbox Series X-en teszteltük a játékot.