Ennek ellenére kezdetben ebből a veszedelemből nem sokat éreznek hőseink, akik a negyedik rész eseményeit követően szétszéledtek és többnyire apró-cseprő dolgaikkal foglalkoztak. Most is éppen napi rutinjaiknak hódolnak, mikor a semmiből betoppan hozzájuk egy hívatlan gépesített vendég. Az első pillantásra fenyegető ócskavas viszont harc helyett csak egy lepecsételt meghívót nyújt át meglepődött szereplőinknek. Eszerint egy titokzatos hölgy kíván ünnepséget szervezni a számukra, ahol végre méltó módon megemlékeznének a korábbi részekben véghez vitt hőstetteikről. Mikor kiderül, hogy ismét összeállhat a rég nem látott nagy csapat, kapva kapnak az alkalmon és hezitálás nélkül igent mondanak a meghívásra, a helyszínre érve azonban rögtön kiderül a turpisság, miszerint a vendéglátójuk ünneplés helyett valami egészen mást tervez velük.
A Frozenbyte nevével fémjelzett sorozat mindig is fontos helyet töltött be a szívemben, hiszen egyrészt a belőle áradó mesebeli hangulat minden egyes alkalommal pillanatok alatt magával ragadott, másrészt ez volt az első olyan játék, amit ketten játszottunk az akkori barátnőmmel, aki ma már nem mellesleg a feleségem. Ő sosem volt az a hatalmas „gamer” típus, rendszerint ebbéli vágyai a Sims sorozat házépítésénél elapadtak, de aztán ahogy elindítottuk a Trine-t, gyermeki mosollyal az arcán vágott bele a varázslatos kalandokba. A mai napig fel szoktuk emlegetni az emlékezetes pillanatokat, legyen az akár egy bonyolultabb fejtörő, egy emlékezetes helyszín, vagy éppen a legnehezebb achievementek megszerzése. Kellemes emlékek ezek, amik csak tovább növelték bennem a játéksorozat iránti szeretetemet, így aztán gondolom senki számára sem meglepő, hogy lélegzet-visszafojtva vártam az ötödik rész megjelenését, ami kapcsán a fejlesztők a szokásos varázs mellett pár érdekes újdonságot is kilátásba helyeztek.
Mielőtt utóbbiakra rátérnék, kezdjük az előbbivel, azaz a varázslatos hangulattal, ami szerencsére ezúttal is csak úgy árad a játékból, viszont a Steamen elindítva először ebből semmit sem tapasztalunk. Ebben leginkább a jellegtelen és meglehetősen puritán menürendszer a ludas, ami mindenféle egyediséget nélkülöz és abszolút nem illik a Trine 5: A Clockwork Conspiracy egyetlen eleméhez sem. Szerencsére ezt a lélektelen izét csak addig kell bámulnunk, míg az opciók között kotorászunk, ha ugyanis elindítjuk a mesebeli kalandot, akár egyedül, akár többedmagunkkal offline, vagy online, az rögtön feledteti velünk ezeket a kezdeti bosszúságokat.
Természetesen ez elsősorban a látványnak köszönhető, ami egész egyszerűen lehengerlő. A bőséggel használt élénk színeknek hála könnyedén olyan érzésünk lehet, mintha csak egy mesekönyvet játszanánk végig, amire az elnagyolt, mégis kidolgozott karakterek, valamint a csodálatos helyszínek csak még inkább ráerősítenek. A játék minden egyes bitjéből árad a nagybetűs hangulat, amit szerencsére ezúttal is 2.5D-ben élhetünk át, így aztán nyugodtan magunk mögött hagyhatjuk a harmadik rész okozta 3D-s borzalmakat. A játékmenet alapjai egyébként nem változtak sokat, ezúttal is többnyire balról jobbra haladva kell leküzdenünk az elénk gördített akadályokat, legyenek azok ellenfelek, vagy valamiféle ötletes feladvány, miközben a lehető legtöbb XP pontot gyűjtjük össze a pályákon. A veterán játékosok viszont több újdonságra is felfigyelhetnek, melyek egytől-egyig kiválóan illeszkednek az összképbe.
A fejlesztők érezték, hogy a korábbi részekben helyet kapó, meglehetősen fapados harcrendszer némi renoválásra szorul, így aztán ezúttal egy jóval taktikusabb megoldást kapunk, ahol nem elég agyatlanul vagdalkozni, mert könnyedén a fűbe haraphatunk. Később, ahogy oldjuk ki a képességeinket ez még inkább szembetűnőbb lesz, főleg, ha nem tucatkatonák között osztjuk a sebzést, hanem teszem azt bekerülünk egy bosshoz. Szerencsére akkor sem kell megijedni, ha nem kenyerünk az efféle harci stílus, ugyanis a három nehézségi szint között bármikor választhatjuk a könnyebb utat, aminél mindenféle büntetés nélkül halálozhatunk el, hogy aztán teljesen feltöltött élettel folytassuk onnan, ahol korábban abbahagytuk.
Ettől függetlenül a játék nem hagy minket elkanászodni, hiszen ha egyszerre többen indulunk útnak, akkor bizony az összecsapásokat, valamint az amúgy meglehetősen ötletes fejtörőit az adott csapat létszámához skálázza. Ennek hála többedmagunkkal játszva a harcoknál megnöveli az ellenfelek számát és életerejét, míg a rejtvények esetében kaphatunk pár olyan nehezítő tényezőt, amiket egyedül képtelenek lennénk abszolválni (több lenyomandó gomb, plusz akadályok, stb.). Ilyen esetekben a csapatmunka nemcsak ajánlott, hanem egyenesen kötelező, bár ennek mikéntje attól is függ, hogy a kalandunk kezdetén a két lehetőség közül melyiket választottuk. A klasszikus esetében a korábbi részekben látott, maximum három fős kooperatív játékot kapjuk, ahol mindenki egy-egy szereplő helyét veheti át, ezzel szemben a korlátlannál egyszerre akár négyen is akciózhatunk és bárki lehet bárkivel. Ennek hála előfordulhat olyan, hogy négy Amadeus, Pontius, vagy Zoya rohangáljon a képernyőnkön, amit kihasználva teljesen egyedi módokon lehet majd megoldani a különféle feladványokat.
Ennél a játékmódnál jönnek majd jól egyébként a különféle testreszabási lehetőségek, amikkel egyedi színeket és ruhadarabokat aggathatunk rá az éppen kiválasztott hősünkre. Nem ez azonban az egyetlen olyan lehetőség, amivel némi egyediséget csempészhetünk bele a játékunkba, hiszen a megújított fejlődési rendszernek köszönhetően számos megnyitható extrával gazdagodhatunk, méghozzá minden egyes karakter esetében külön-külön. Ugyan a főbb képességeket kizárólag a történet előrehaladtával oldhatjuk fel, a kisebb extrákat és módosítókat biztosító trükkök megtanulása csak rajtunk, illetve az XP löttyökből befolyt perk pontjaink számán múlik.
Kezdetben természetesen érdemes célirányosan haladni, mivel bizonyos skillek jóval használhatóbbak a többinél, de annyira nem kell aggódni, ugyanis, ha mindenhova benézünk és összegyűjtjük az összes fellelhető zöld trutyit, akkor a nagyjából 10-15 órás kalandunk végére játszi könnyedséggel kimaxolhatjuk hőseinket. Ezalatt az idő alatt egyébként egyetlen fagyással sem találkoztam, csak pár kisebb bug rondított bele a képbe, de egyik sem volt olyan, amit ne oldott volna meg egy visszatöltés. Arra viszont érdemes felkészülni, hogy a játék meglehetősen „szabadosan” kezeli a fizikát, ami rendszerint a különféle tárgyak kölcsönhatásánál érhető tetten. A legfurcsább ilyen esetem kétségkívül az volt, mikor egy ide-oda himbálózó kötélre rávarázsoltam egy dobozt, amire felállva konkrétan kirepültem a képernyőről és csak másodpercek múlva tértem vissza rá úgy, mintha mi sem történt volna.
Ezek a kisebb kellemetlenségek azonban egytől-egyig eltörpülnek mindamellett, amit a Trine 5: A Clockwork Conspiracy nyújtani képes. A játék minden egyes bitjéből csak úgy árad a mesebeli hangulat, ráadásul amellett, hogy jól esik a szemnek és a szívünknek egyaránt, még az agytekervényeinket is megtornáztatja. Számomra nem is kérdés, hogy az ötödik etap a sorozat eddigi csúcspontja, aminek beszerzése a rajongók számára egyenesen kötelező, mindenki másnak pedig erősen ajánlott, mert ilyesfajta csodák nem születnek minden nap.
A Trine 5: A Clockwork Conspiracy augusztus 31-én jelent meg PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X-re, valamint PC-re. Mi utóbbin teszteltük.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.