A korlátozás sokszor nem béklyó, hanem az innováció katalizátora: a Super Mario Bros.-ban bokorként és felhőként egyaránt funkcionáló sprite, a Silent Hill 1 a PS1 technikai korlátait elfedni hivatott, mára a széria egyik legfontosabb elemévé vált, mindent átitató ködje, a a Donkey Kong Country a SNES korlátait kitoló prerenderelt sprite-jai mind-mind olyan megoldások, melyek lehetővé tették a lehetetlent. A kilencvenes évek végére trükkök helyett már inkább az exponenciálisan növekvő nyers erő hozta felszínre az újító ötleteket, de ebben a hordozható konzolok végnapjaikig nem voltak a legerősebbek: a játékipart átformáló Game Boy és annak utódai szerény kapacitásuk ellenére azonban ki tudtak préselni magukból olyan (technológiai szempontból) lehetetlen átiratokat, mint a 3D vezetési élményt egy 2D-centrikus platformra átcibáló Driver: You are the Wheelman, a pszeudo-3D látványvilágú Tony Hawk's Pro Skater 2, vagy az árkád élményt egészen lenyűgözően tömörítő Street Fighter Alpha 3. Van, amikor átirat helyett járhatóbb útnak bizonyult egy új leágazást kreálni. 2003-ban például pontosan ez történt, amikor a Mario & Luigi: Superstar Saga elhozta a GBA-közönségnek a Mario szerepjátékok játékélményét: mivel a SNES-es Super Mario RPG-t a platform nem feltétlen bírta volna el, a nála kategóriákkal nehézsúlyúbbnak számító Nintendo 64-es Paper Mariót pedig garantáltan nem, így biztosabb tétnek tűnt inkább egy teljesen új sorozatot indítani.
A Mario & Luigi: Brothership pedig ékes bizonyítéka annak hogy a Nintendo jó lóra tett, a 2003-as eredeti óta ugyanis ez a hatodik új felvonás (ha a remake-eket nem számítjuk ide), a duó pedig most is rögtön kalamajkába keveredik, miután átzuhannak egy portálon Concordia világába, Peach hercegnővel és a Mario-univerzum több más szereplőjével egyetemben. Concordia pedig nem épp a legvidámabb hely manapság, az egykoron dicsőséges, egy kontinenst elfoglaló birodalmat korábban egy hatalmas életfa, a Uni-Tree tartotta egyben, a Connectar erejével szó szerint összekötve annak fontosabb területeit, ám egy titokzatos, sötét erő elpusztította a fát, a kontinenst pedig apró szigetekre szaggatta, melyek a külvilágtól elzárva sodródnak az óceánon. Mario & Luigi jó hősökhöz méltóan ezt a helyzetet igyekeznek megoldani, egy hajó fedélzetén jutva el újabb és újabb szigetekre, azokat visszacsatolva a rohamléptékben növekedő új fához.
Kifejezetten hosszú, alsó hangon is harminc órás kalandjuk során így Concordia megszámlálhatatlanul sok szigetét kell felfedezniük, megoldva azok egyedi problémáját, kisebb-nagyobb akadályokon és számtalan ellenfélen verekedve át magukat, míg el nem jutnak az aktuális terület csúcsára, és össze nem kötik azt az úszó hubként funkcionáló, hajószerű Shipshape-szigettel. A világ kisebb darabokra való osztása a Brothership egyik legjobb fegyvere, hiszen úgy tud szélsőségesen más kinézetű és hangulatú helyszíneket kínálni, hogy azok egyáltalán nem lógnak ki univerzumából, hiszen annak elemei együttesen tesznek ki egy komplett kontinenst.
A szigetek éppen ezért nem is hatalmasak, fizikai kiterjedésük korlátait kiválóan el tudják kendőzni azáltal, hogy mindig gátolják a gyors előrehaladást kisebb logikai feladványokkal, legyen az egy magaslat elérése, egy kapcsoló aktiválása, vagy egy karakter megmentése. Ugyanakkor Concordia szigetei messze nem annyira innovatívak, mint például a Bowser's Inside Story lokációi, elvégre az az epizód szó szerint Bowser testében (is) játszódott, itt azonban ilyen szélsőséges ötleteknek és innovatív megoldásokak nyoma sincs. És sajnos nem ez az egyetlen hiányzó, a sorozatra jellemző légies humor, a vicces szituációk tömkelege, a karakteres szereplők repertoárja vagy teljes egészében nincs jelen, vagy csak csökevényes, kidolgozatlan formában. A duót kisérő Snoutlet személyisége gyakorlatilag kimerül abban, hogy mindig tagadja, hogy malac lenne, és sajnos a többi nevesített figura sem hagy ennél maradandóbb nyomot. Pedig lehetőségük bőven lenne rá, a Brothership sokszor irreálisan sok dialógussal akasztja meg a továbbhaladást, és mivel ezen beszélgetések egyike se egyedi vagy emlékezetes, az amúgy is gleccser sebességű tempó további korlátozásával sokszor késztet ásításra.
Szerencsére a játékidő tetemes hányadát kitevőcsatákról ez már egyáltalán nem mondható el, a Brothership itt szerencsére megörökölte elődjei egyszerű de annál élvezetesebb harcrendszerét. A körökre osztott összecsapások során minden fél csak egyetlen akcióval - legyen az támadás- vagy tárgyhasználat - rendelkezik, melyeket valós idejű reagálásokkal kombinál. Az elsődleges támadás a klasszikus ugrás, azonban ha ekkor sikerül a megfelelő időben lenyomni az ehhez szolgáló gombot, nem csak annak ereje (azaz a sebzés mértéke) növelhető, de a duó másik tagja is becsatlakozhat, akár többször is, jelentősen kiegyenlítve a nem mindig fair erőviszonyokat. Később a repertoár tovább bővül, például egy kalapáccsal, amely a védekező, vagy vastagabb borítással rendelkező célpontok elintézéséhez nélkülözhetetlen, de az itteni mágiahasználat is tiszteletét teszi. De a reflexekre a védekezéskor is szükség van, ahol nem csak a támadások kerülhetők ki, de akár extra sebzést is be lehet vinni.
Mindezt egy faék egyszerűségű karakterfejlesztés támogatja, amely szintlépésekkor több kategóriában erősíti a két karakter alapvető tulajdonságait, ezek további tréningelését a játékosra bízva a felszerelés megváltoztatásával. Lecserélhető a cipő, viselt overáll, valamint a valamilyen passzív extrát biztosító kiegészítő is, melyek zöme vagy drága pénzért szerezhető be a szigeteken található kereskedőknél, vagy a jobban elrejtett kincsesládákból nyerhető ki azok megtalálását és kinyitását követően. És bár a gyenge ellenfelek tömege idővel kissé talán unalmassá válik (hiszen kihívást nem tartogat), a harc sose veszti el izgalmát, köszönhetően az interaktív támadásoknak és védekezésnek, a QTE-jeleneteknek, valamint a kraftolható, különleges bónuszokat biztosító, korlátozott alkalommal használható Battle Plugoknak, melyek a kísérletezést és a változatosságot igyekeznek kihangsúlyozni.
Ehhez igyekszik asszisztálni a vegyes minőségű tálalás is. A Brothership egy kissé rajzfilmes stílust használ, amit egészen pazarul festő, részletesen kidolgozott karakteranimációk, valamint a színpaletta egészét kihasználó ábrázolás fejel meg, amely sokszor kifejezetten tetszetős momentumokat tud generálni, de a platform legszebbjei és a műfaj legjobbjai közé azért nem tudja eljuttatni. Ennek oka saját múltjában keresendő, az elmúlt egy évben ez a harmadik nagyszabású Mario-szerepjáték, a két előd - a Super Mario RPG nagyon színvonalas remake-je és a kultikus Paper Mario: The Thousand-Year Door felrázott átirata árnyékából a Brothership egyszerűen nem tud kitörni. Messze nem olyan kreatív, egyedi és lendületes, mint a Superstar Saga és a Bowser's Inside Story volt, inkább egy kötelező kör, amely több évnyi várakozást honorál egy élvezetes, szerethető, de meglehetősen sablonos és kissé lélektelen epizóddal, amely kezdő szerepjátéknak egészen ideális, Mario & Luigi-epizódnak viszont túlságosan is kockázatkerülő.
A Mario & Luigi: Brothership 2024. november 7-én jelent meg, kizárólag Nintendo Switchre. A játékot a Nintendo regionális forgalmazója, a Conquest Entertainment biztosította - köszönjük!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.