Emlékszem, amikor először elgondolkoztam azon, hogy milyen lenne szexuális kapcsolatot létesíteni egy virtuális hősnővel, akkor bizony maga a csinos régészkisasszonyra, Lara Croftra asszociáltam. A kilencvenes évek végén valóságos kultusz alakult ki körülötte, szerelemtől begőzölt kockafejek fantáziáját indította be világszerte, ám Lara baba nemcsak gömbölyded idomainak köszönhette hallatlan sikerét, hanem, hogy bizony a TPS műfajának alapköveit is ez a leányzó fektette le.
A Legend a sorozat hetedik darabja, ám a legutolsó epizód, ami két éve látott napvilágot hű marad a széria leszállóágához: unalmas párbeszédekre helyezte a hangsúlyt, tetejébe csapnivaló irányítással borzolta a reménykedő rajongók idegeit. Az Angel of Darkness, mint az azt megelőző epizódok is tekintélyes bukást szenvedett el, mind a pénztáraknál, mind pedig a kritikusoknál is. Egy fejlesztőváltást követően – a Core Design-t felváltotta a Legacy of Cain sorozatról elhíresült Crystal Dinamics – gyanítani lehetett, hogy a hetedik eljövetel talán felnő majd a sorozat kezdő részeihez. A fanok elsősorban fogyaszthatóbb irányítást és magával ragadóbb hangulatot követeltek és ezúttal nem is kellett csalódniuk az új legendában.
Első és legfontosabb változás, ami Larában feltűnik az mellbőségének csökkenése. Nem kell fintorogni a kijelentésemen, bizony ez az az első pont, ahol megakad a férfijátékos szeme és utána következhet maga a történet, melybe ugyan mélyen belefeledkezni nem fogunk, mégis szolgálhat némi érdekességgel. A menübe belépve elsőre feltűnhet a Croft Manor menüpont, amibe belépve máris Lara kisasszony kúriájában találhatjuk magunkat, amit egy az egyben lemodelleztek a mozifilmekben látottró. A pályák között bármikor visszatérhetünk ide, cseveghetünk hű segítőinkkel, mint pl. Zippel, vagy Winstonnal, egyfajta oktatópályának is elkönyvelhetjük. Kalandunk fonalát Boliviában vesszük fel, de eljuthatunk többek között Peruba, a távol keletre, egy hóeséses orosz katonai bázisra, Afrikába stb. Minden helyszínnek egyedi hangulata van, nem lettek olyan sterilek mint az AoD lapos helyszínei. A sziklás tengerparti kezdő fejezet, azon túl, hogy segít elmélyíteni az egészen emészthető irányítást, in medias rest kezdéssel a tettek mezejére dobja a játékost.
Sztoriról csak annyit, hogy ezúttal a leányzó régen elfeledett családi titkaira derít fényt, olykor visszaemlékezéssel, régi barátok után kutatással vagy éppen kémfilmekbe illő információszerzéssel megbolondítva. Minden helyszínen részünk lesz pörgős motoros üldözésekben is, bár reflexeinket nem igazán teszi próbára azaz néha lövünk a nyeregben – ami az autocélzásnak hála, pláne egyszerű -, néha az akadályokat kerülgetünk. A platformrészeken érezhető leginkább az aktuális nagyágyú – gyk: Prince of Persia – hatása, éppen ezért szambázhatunk már ismerősen kiálló sziklavégeken végig, vagy ügyesen pöröghetünk a kiálló zászlórudakon, olykor köteleken hintázhatunk. Egy-egy érdekfeszítő jelenetnél – hasonlóan a PoP:TT speedkill-es részeihez – a megfelelő pillanatban kell leütnünk a megfelelő iránybillentyűt, ha esetleg elfogy a lábunk alól a talaj és hirtelen meg kell kapaszkodnunk valamiben, vagy szaporán tovább kell lendülnünk az adott pozícióból. Felszereléseik között megtalálható a már megszokott duplapisztoly – végtelen tölténnyel – már csak az esélyegyenlőség végett. Itt érdemes megjegyezni, hogy e két stukkeren kívül még egy karabély lehet nálunk, utóbbiakhoz már a lőszer mennyiségét is figyelembe kell vennünk. További hasznos ketyere a mágneses horog, amit ha egy fényesen pulzáló kiszögelésre dobunk, akár egy szakadék felett is minden további nélkül át himbálhatjuk magunkat, vagy esetleg egy mozgatható szikladarabot is elmozdíthatunk vele a helyéről és nem utolsó sorban az ellenfélre dobhatjuk, így az rácsavarodik a derekára, ezáltal tudjuk őt lerántani a magaslatról, ha a helyzet úgy hozza. Alapszéria még az elemlámpánk és a társainkkal folyamatos kommunikációt biztosító headset, végül a hi-tech távcsövünk – e pár tárgy tökéletesen elég ahhoz, hogy a ránk szabott feladatokat gördülékenyen tudjuk végrehajtani.
Az irányítás egészen korrektre sikerült, legyen szó a kamerakezelésről, vagy a mozgás és egyéb fícsöröket előhozó billentyűkről, mindegyikük kéznél van. Ez ugyanakkor hatalmas előrelépés a Crystal részéről, hiszen gyakorlatilag minden eddigi játékukat kizárólag egy gamepad hathatós támogatásával lehetett élvezni, értsd egeret még véletlenül sem tudtuk kihasználni. Ennek vége! Ugyan némi begyakorlást megkövetel a stuff, ám e tekintetben helyén van. Egyedül az automatikus célzásba lehet némileg belekötni, arra figyeljünk oda, hogy csak akkor tudjuk kellő hatékonysággal bevinni a találatot, ha a célkereszt vörösre vált, továbbá a célpontok közötti váltás sem megy mindig gördülékenyen (egyetlen egyszer sem használtam az erre szolgáló gombot, hiszen távol esett az ujjaimtól). Mesterséges intelligencia sem kívánkozik a játék erősségei közé, az ellenfelek csak bután állnak egy helyben, néhanapján minden elővigyázatosságot nélkülözve kezdenek menekülni, legyakásuk különösebb problémát nem jelent. A fizika jelenléte magára a játékmenetre is kihat, néhány elgondolkodtató puzzle-t is csak e segítségével tudunk megoldani, legyen szó mázsás kőgolyók terelgetéséről, vagy ún. libikóka-elven működő ládaemelgetésről, esetleg a víz sodrásának kihasználásáról. Előfordul, hogy némely acélkötélen függeszkedő csillék kellő lendületbe hozásakor tudunk csak elrugaszkodni a következő kapaszkodóig. A rövid – csupán hat órás – játékidő kitolására hivatottak azok a megszerezhető tárgyak (arany, ezüst, bronz kategóriás ereklyék), amelyek iszonyat eldugott helyen lettek szétszórva a pályákon, és ezek megszerzésekkor különféle extra tartalmak nyílnak meg a főmenüben. Ha éppenséggel bónuszvideókért és egyéb nyalánkságokért hajtjuk végre a pályákat, nem árt az odafigyelés. Az igazi erőpróba pedig maga a Time Trial, ahol szűkös időkorláton belül kell teljesítenünk egy-egy mapot, az első végigjátszás után mindenféleképpen ajánlott e nemes játékmód kipróbálása.
A szexi régésznő modellje 9000 poligonból épül fel, majdhogynem tökéletes alakkal és domborzati viszonyokkal. Az animátorok munkáját is piros ponttal díjazom, hiszen a leányzó karakterének mozgása folyamatos, ahhoz képest, hogy Lara már a harmincas éveinek közepén jár, jól tartja magát. Talán a csajszi estélyiben való tipegése lett kicsit visszataszító, vagy én vagyok telhetetlen. Olyan apróságok is közrejátszanak a végeredményben, mint a nedves bőr, miután vízzel érintkeztünk (nem, nem izzadság, kedves olvasó). Maga a grafikus engine is jól vizsgázott, a kinti terepeken a növényzet buja, a textúrák nem elmosódottak, 3.0-ás shaderek mosolyognak vissza ránk, poligonok terén még a másodlagos objektumok sem szenvednek hiányt. Igazi vizuális mámorban pedig a nextgen content opció bepipálásával részesülhetünk, ilyenkor a már amúgy is nagyszerű látvány hatványozódik, közel jár az Xbox360-as verzió nyújtotta orgazmushoz – persze csak ha elegendő vér van a pucánkban, azaz a hardverünkben, mivel a teljesítmény ezáltal észrevehetően csökken. Mindazonáltal a motor rendkívül jól optimalizált, sőt az alsókategóriás konfigurációk birtoklói is élvezhető sebességet láthatnak vissza a monitoraikon. A környezet zajai simogatják meg leginkább a fülünket, de a szinkronszínészek is tisztességes rutinmunkáért kapták meg a fizetésüket, a zene viszont inkább jól elbújik játék közben, ám ha nem lennének hangulatfokozó dallamok, éreznénk a hiányukat, ám emlékezni nemigen fogunk rájuk később.
A Tomb Raider Legend összességében egy lelkiismeretes iparosmunka, amolyan szintetikus fajtából. A szükséges plusz sajnos nincs meg benne, bármennyire is ragaszkodtunk hozzá az előzetes movie-kat bújva, a cucc bármikor letehető, nem fogunk amiatt álmatlanul forgolódni az ágyunkban, hogy félbehagytuk a történetet. Dicséretképpen megjegyzem, hogy a patinás széria a hetedik résszel kiköszörülte a csorbát, a fejlődés figyelemreméltó és újra megfelelő kezekben formálódhat tovább a folytatás. Jó hír, hogy Lara bekerült a Guiness rekordok könyvébe, mint a történelem Legsikeresebb Női Videojáték-karaktere, bátran kijelentem: megérdemli. Az első eladási mutatók is kedvezőek voltak, így a nyolc gigabájtot kisajátító program valószínűleg az őt megillető helyen fog pompázni a játéktörténelemben. Nem a csúcson, csak a kékvérűek között.
Első és legfontosabb változás, ami Larában feltűnik az mellbőségének csökkenése. Nem kell fintorogni a kijelentésemen, bizony ez az az első pont, ahol megakad a férfijátékos szeme és utána következhet maga a történet, melybe ugyan mélyen belefeledkezni nem fogunk, mégis szolgálhat némi érdekességgel. A menübe belépve elsőre feltűnhet a Croft Manor menüpont, amibe belépve máris Lara kisasszony kúriájában találhatjuk magunkat, amit egy az egyben lemodelleztek a mozifilmekben látottró. A pályák között bármikor visszatérhetünk ide, cseveghetünk hű segítőinkkel, mint pl. Zippel, vagy Winstonnal, egyfajta oktatópályának is elkönyvelhetjük. Kalandunk fonalát Boliviában vesszük fel, de eljuthatunk többek között Peruba, a távol keletre, egy hóeséses orosz katonai bázisra, Afrikába stb. Minden helyszínnek egyedi hangulata van, nem lettek olyan sterilek mint az AoD lapos helyszínei. A sziklás tengerparti kezdő fejezet, azon túl, hogy segít elmélyíteni az egészen emészthető irányítást, in medias rest kezdéssel a tettek mezejére dobja a játékost.
Sztoriról csak annyit, hogy ezúttal a leányzó régen elfeledett családi titkaira derít fényt, olykor visszaemlékezéssel, régi barátok után kutatással vagy éppen kémfilmekbe illő információszerzéssel megbolondítva. Minden helyszínen részünk lesz pörgős motoros üldözésekben is, bár reflexeinket nem igazán teszi próbára azaz néha lövünk a nyeregben – ami az autocélzásnak hála, pláne egyszerű -, néha az akadályokat kerülgetünk. A platformrészeken érezhető leginkább az aktuális nagyágyú – gyk: Prince of Persia – hatása, éppen ezért szambázhatunk már ismerősen kiálló sziklavégeken végig, vagy ügyesen pöröghetünk a kiálló zászlórudakon, olykor köteleken hintázhatunk. Egy-egy érdekfeszítő jelenetnél – hasonlóan a PoP:TT speedkill-es részeihez – a megfelelő pillanatban kell leütnünk a megfelelő iránybillentyűt, ha esetleg elfogy a lábunk alól a talaj és hirtelen meg kell kapaszkodnunk valamiben, vagy szaporán tovább kell lendülnünk az adott pozícióból. Felszereléseik között megtalálható a már megszokott duplapisztoly – végtelen tölténnyel – már csak az esélyegyenlőség végett. Itt érdemes megjegyezni, hogy e két stukkeren kívül még egy karabély lehet nálunk, utóbbiakhoz már a lőszer mennyiségét is figyelembe kell vennünk. További hasznos ketyere a mágneses horog, amit ha egy fényesen pulzáló kiszögelésre dobunk, akár egy szakadék felett is minden további nélkül át himbálhatjuk magunkat, vagy esetleg egy mozgatható szikladarabot is elmozdíthatunk vele a helyéről és nem utolsó sorban az ellenfélre dobhatjuk, így az rácsavarodik a derekára, ezáltal tudjuk őt lerántani a magaslatról, ha a helyzet úgy hozza. Alapszéria még az elemlámpánk és a társainkkal folyamatos kommunikációt biztosító headset, végül a hi-tech távcsövünk – e pár tárgy tökéletesen elég ahhoz, hogy a ránk szabott feladatokat gördülékenyen tudjuk végrehajtani.
Az irányítás egészen korrektre sikerült, legyen szó a kamerakezelésről, vagy a mozgás és egyéb fícsöröket előhozó billentyűkről, mindegyikük kéznél van. Ez ugyanakkor hatalmas előrelépés a Crystal részéről, hiszen gyakorlatilag minden eddigi játékukat kizárólag egy gamepad hathatós támogatásával lehetett élvezni, értsd egeret még véletlenül sem tudtuk kihasználni. Ennek vége! Ugyan némi begyakorlást megkövetel a stuff, ám e tekintetben helyén van. Egyedül az automatikus célzásba lehet némileg belekötni, arra figyeljünk oda, hogy csak akkor tudjuk kellő hatékonysággal bevinni a találatot, ha a célkereszt vörösre vált, továbbá a célpontok közötti váltás sem megy mindig gördülékenyen (egyetlen egyszer sem használtam az erre szolgáló gombot, hiszen távol esett az ujjaimtól). Mesterséges intelligencia sem kívánkozik a játék erősségei közé, az ellenfelek csak bután állnak egy helyben, néhanapján minden elővigyázatosságot nélkülözve kezdenek menekülni, legyakásuk különösebb problémát nem jelent. A fizika jelenléte magára a játékmenetre is kihat, néhány elgondolkodtató puzzle-t is csak e segítségével tudunk megoldani, legyen szó mázsás kőgolyók terelgetéséről, vagy ún. libikóka-elven működő ládaemelgetésről, esetleg a víz sodrásának kihasználásáról. Előfordul, hogy némely acélkötélen függeszkedő csillék kellő lendületbe hozásakor tudunk csak elrugaszkodni a következő kapaszkodóig. A rövid – csupán hat órás – játékidő kitolására hivatottak azok a megszerezhető tárgyak (arany, ezüst, bronz kategóriás ereklyék), amelyek iszonyat eldugott helyen lettek szétszórva a pályákon, és ezek megszerzésekkor különféle extra tartalmak nyílnak meg a főmenüben. Ha éppenséggel bónuszvideókért és egyéb nyalánkságokért hajtjuk végre a pályákat, nem árt az odafigyelés. Az igazi erőpróba pedig maga a Time Trial, ahol szűkös időkorláton belül kell teljesítenünk egy-egy mapot, az első végigjátszás után mindenféleképpen ajánlott e nemes játékmód kipróbálása.
A szexi régésznő modellje 9000 poligonból épül fel, majdhogynem tökéletes alakkal és domborzati viszonyokkal. Az animátorok munkáját is piros ponttal díjazom, hiszen a leányzó karakterének mozgása folyamatos, ahhoz képest, hogy Lara már a harmincas éveinek közepén jár, jól tartja magát. Talán a csajszi estélyiben való tipegése lett kicsit visszataszító, vagy én vagyok telhetetlen. Olyan apróságok is közrejátszanak a végeredményben, mint a nedves bőr, miután vízzel érintkeztünk (nem, nem izzadság, kedves olvasó). Maga a grafikus engine is jól vizsgázott, a kinti terepeken a növényzet buja, a textúrák nem elmosódottak, 3.0-ás shaderek mosolyognak vissza ránk, poligonok terén még a másodlagos objektumok sem szenvednek hiányt. Igazi vizuális mámorban pedig a nextgen content opció bepipálásával részesülhetünk, ilyenkor a már amúgy is nagyszerű látvány hatványozódik, közel jár az Xbox360-as verzió nyújtotta orgazmushoz – persze csak ha elegendő vér van a pucánkban, azaz a hardverünkben, mivel a teljesítmény ezáltal észrevehetően csökken. Mindazonáltal a motor rendkívül jól optimalizált, sőt az alsókategóriás konfigurációk birtoklói is élvezhető sebességet láthatnak vissza a monitoraikon. A környezet zajai simogatják meg leginkább a fülünket, de a szinkronszínészek is tisztességes rutinmunkáért kapták meg a fizetésüket, a zene viszont inkább jól elbújik játék közben, ám ha nem lennének hangulatfokozó dallamok, éreznénk a hiányukat, ám emlékezni nemigen fogunk rájuk később.
A Tomb Raider Legend összességében egy lelkiismeretes iparosmunka, amolyan szintetikus fajtából. A szükséges plusz sajnos nincs meg benne, bármennyire is ragaszkodtunk hozzá az előzetes movie-kat bújva, a cucc bármikor letehető, nem fogunk amiatt álmatlanul forgolódni az ágyunkban, hogy félbehagytuk a történetet. Dicséretképpen megjegyzem, hogy a patinás széria a hetedik résszel kiköszörülte a csorbát, a fejlődés figyelemreméltó és újra megfelelő kezekben formálódhat tovább a folytatás. Jó hír, hogy Lara bekerült a Guiness rekordok könyvébe, mint a történelem Legsikeresebb Női Videojáték-karaktere, bátran kijelentem: megérdemli. Az első eladási mutatók is kedvezőek voltak, így a nyolc gigabájtot kisajátító program valószínűleg az őt megillető helyen fog pompázni a játéktörténelemben. Nem a csúcson, csak a kékvérűek között.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.