Quentin Tarantino 1992-es vérgőzös, cinikus gengszterfilmje alapján a Volatile Games fejlesztőcsapat készített akciógame-et, amolyan Grand Theft Auto stílusban, fegyverropogástól hangos TPS-résszel és némi autós üldözéssel megspékelve. A Kutyaszorítóban játékadaptációja, ha bár nem sikerült tökéletesre, kellően visszaadja a film egyedi hangulatát, ami csak egy olyan rendező-gurura jellemző, mint Tarantino nagymester. Az Edios Lara-baba és Hitman bácsi szépszámú eladásait megpezsgőzgetve most igazán nyeregbe érezheti magát, és rögvest itt az újabb elismerésekre számító program. Bár a film jogait csak részlegesen sikerült megszereznie, rossz szájízt ennek ellenére sem hagy azok pofazacskójában, akik nem is várnak műfajreformáló alkotást a fejlesztőskacoktól.
Jómagam éppen ennek a játéknak a kedvéért szereztem be a rendezőúr első saját filmjét megtekintésre, ostoba hiányosságomat pótolván, kijelenthetem, hogy alapfilmről van szó, amivel sok mozirajongó kollégám már évekkel ezelőtt tisztában volt, itt kérek elnézést Shifty és Ca$h komától is. Klasszikus filmből nyilvánvalóan sokkal nehezebb klasszikus játékot alkotni, még szerencse, hogy a Volatile ezzel nem is próbálkozott meg. Az első visszajelzések alapján pedig néhány játékos kifejezetten középszerű jelzőket hangoztattak a program kapcsán, mivel a tesztpéldány az én asztalomon landolt, így az előjeleket hátrahagyva csaptam bele a tesztelésbe és milyen jól jártam. Tény, hogy elsőre gagyinak tűnhet, de egy-két óra játék után már megcsapott a nagybetűs feeling.
Ahogy a movie is, úgy a játék is inkább a dramaturgiára, a párbeszédekre épít, mintsem az effekt-gazdag külsőségekre. A cucc hűen követi a film sztoriját, amely ritkaságszámba-menően körmönfont és csavaros. Adva vagyon pár minden hájjal megkent visszaeső bűnöző, akik különböző színekről elnevezett fedőneveken szólítják egymást, mint Mr. Blond, Mr. Pink, Mr. White stb. Egy különösen jövedelmező gyémántrablást vállalnak el szintén messziről sáros megbízójuktól, a rablás viszont nem megy simán, gyakorlatilag csapdába szaladtak, mielőtt meglépnének tárt karokkal várja őket a rendőrség. Nyilvánvaló, hogy egy tégla van közöttük, ám hogy melyikük az még rejtély. Pont kapóra jön nekik, hogy egy rendőrt sikerül foglyul ejteniük, akit bőszen ki is faggathatnak, ám nem szeretnék spoilerezni azok számára, akiknek kimaradt a film, annál is inkább, hiszen a játékban mutatott teljesítményünk alapján nem is feltétlen úgy ér véget a sztori, ahogy a forgatókönyvben meg volt írva, a fejlesztők háromféle befejezést írtak a game-nek, így aztán nem is kötelező annak fűbe harapnia, akinek azt a szerepet osztották. A történetből, több karaktert irányítva válik számunkra fokozatosan világossá, hogy mi is történt a szereplőkkel a menekülés alatt, egészen addig, míg el nem érték a találkozási helynek kikiáltott raktárházat, olykor olyan pályákon megfordulva, ami a filmben benne se volt. Rajongók mekkája tehát ez a program!
Ami elsőnek feltűnt, hogy az átvezető animok hűen követik a filmet, immáron renderelve, ám minden párbeszéd, minden kamera-beállítás egy és ugyanaz. A pályák sorrendben követik egymást, tehát nem választhatjuk ki, hogy melyik gengszter történetét szeretnénk végigjátszani, hanem felváltva kapjuk kezeink közé az irányításukat. Hogy a GTA-elemeken se essen csorba 2-3 pályányi TPS-részt, egy-egy autós üldözés követ, melyben rendszerint menekülnünk kell szedett-vedett csapatunkkal a rend korrupt őrei elől, melyben igyekezzünk minél jobban leamortizálni a yard járműveit, leszorítással, vagy úgy, hogy tüzet nyitunk rájuk. Eleinte úgy éreztem, hogy ezek a részek csak kiadói nyomásra kerültek a játékba és kidolgozatlanul, divathullámot meglovagolva rontják le az összképet, de hamar megváltozott a véleményem, hiszen kapunk egy elvárható minőségben megjelenített nagyvárost. Igazából a gond abból van, hogy ez a hat járművezetéses küldetés igen-igen kevés, sőt szabadságunk sincs benne, holott az utcák és kerületek minőségével nincs is semmi gond, ha némileg szabadabb kezet kapnánk e téren, akár a GTA lehetőségeit is megközelíthette volna a Reservoir Dogs, így azonban egy kihagyott ziccer.
Maga a Third Person nézetben zajló lövöldözéses részek (szám szerint 10 pálya) sokkal jobban tűnnek egy elcseszett Max Payne klónnak. Ha csak a pisztolypárbajra hajtunk, előbb-utóbb az unalom madara fogja az ürülékét a fejünk búbjára szórni, így azonban az jár jól, aki olyan stílusban viszi végig a küldetéseket, hogy közben igyekszik minél kevesebb erőszakot alkalmazni, túszokat szed, vagy éppen fenyít meg, vagy csak egyszerűen észrevétlen marad ameddig tud. Apropó, túszok! A derék civileket fegyverünkkel bármikor jobb belátásra bírhatjuk, hogy maradjon nyugton, de olykor elkaphatjuk őket és testüket élő pajzsnak használva lőhetünk szitává pár rendőrt. Néhány kapu zárának kódját is csupán a helyszínen lebzselő munkásemberek tudják, ilyenkor nincs más teendő, mint rábírni őket szóval és célzott revolverrel, hogy jobb lesz, ha együttműködik és kinyitja nekünk. Egyszerre több civilre még a legpiszokabb bűnöző sem képes ráerőltetni az akaratát, ha nem fenyítjük be a csőcseléket: ilyenkor csak annyit kell tennünk, hogy elkapunk a tömegből egy delikvenst és ha a bullet festival aktiválásához is szükséges csíkmutatónk teljes, akkor egy – minden karakternél más és más - brutális animáció kíséretében kivégzi a szerencsétlent (ala Manhunt), mire a többiek szörnyülködve húzzák meg magukat, esetleg kidobják a taccsot a vérrontás láttán. Ügyes! A tűzharcoknál kétféle lehetőségünk van, élhetünk a konzoloknál már alapnak számító automata célzás lehetőségével (PC-n ez csalás szvsz.), vagy célkeresztet rávinni a police-ra, aztán haddelhadd. A sarkokon kihajolva, vagy egy asztal mögül ki-ki hajolgatva viszonozhatjuk a baráti durrogtatást, úgy, hogy közben bármikor visszahúzódhatunk a fedezék nyújtotta biztonságba. Az irányítással emellett semmi gond nincs, tökéletes billenytűzet-egér kombóval, még autókázás közben is.
Mint már korábban elszóltam magam, létezik egy Bullet Festival-nak nevezett extra opció „színes" barátaink számára, amely a jó őreg Bullet Time-nak felel meg. Sikeres találatok során feltöltődik az ennek aktiválására szolgáló meter, majd a Q gombot lenyomva hopp az idő máris lelassul, miután a karakterenként változó gizda animáció lecsengett. Ilyenkor nagyjából 10 másodpercig sebezhetetlenek leszünk és egy-egy általunk leadott lövés rögtön halálos végkimenetelű. Olyankor hatásos ez a képesség, amikor egyszerre többen törnek az életünkre és nincs elég idő célzott lövések leadására, mert pillanatok alatt ledarálnának a derék elvtársak. Láttunk már, látunk még ilyet, de már kezd kissé unalmassá válni.
Gyilokszerszámaink száma sem verdesi a részeg nyolcast (a végtelent). A náluk lévő két revolveren kívül, hordhatunk még egy nagyobb fegyvert a hátunkon – sörétes puskát, géppisztolyt, karabélyt és egy távcsöves puskát. Persze az oldalfegyveren kívül egyszerre csak egyet. Őszintén szólva nem is vágytam nagyobb kínálatra, amikor fásult igényeimet ezek a mordályok is bőven lefedték – talán csak egy-két közelharci szúró és ütőszerszámra. Stílusunknak megfelelően – tehát ahány ártatlant végeztünk ki és minél brutálisabban viselkedünk – olyan minősítést kaphatunk a pálya végén. Ez a profitól egészen a pszichopatáig terjedhet, és ez határozza majd meg a későbbiekben a játék végén kapott befejezést a három közül. Én elég változóan aprítottam az ellent, kipróbáltam minden végletet, így nem is csodáltam, hogy a normál end-et érdemeltem ki (tehát se nem a jót, se nem a rosszat).
A Reservoir Dogs-ot hajtó engine-t ma már elavultnak titulálhatjuk, így nyilvánvaló, hogy nem a külcsínnel fog hódítani a program. A textúrák élettelenek, a poligonszám kevés és néhány falon feszülő bump-mappingen kívül semmilyen extra látványjavítót nem tesz le a játék az asztalra. Bár külső és belső helyszínek közötti váltásnál jelentkező High Dinamic Range egy kevésbé látványos fajtájával szembesülhetünk, igazából túl nagy grafikai ugrást nem okoz, mint az egyébként egészen kellemes árnyékolási rendszer, amelyet leginkább a sikátorokban csodálhatunk meg, valamint említésre érdemes még a pálya távolabbi pontjai egy halvány blur effekt kíséretében elmosódnak. De össz-vissz ennyi tellett a fejlesztőktől, sőt még a kellő fizikát is megspórolták, valamint az MI kidolgozásába sem fektettek elég időt. Michael Madsen-en kívül egyik színész sem adta az arcát, se a hangját a játékhoz, így ne lepődjünk meg az ismeretlen arcokon és szinkronhangokon sem, de legalább hasonló hanglejtésű színészeket sikerült összeválogatni a munkához. A zene egy az egyben a film OST-jét vette át, így aztán az ismerős dallamok most is ütnek, ahogy kell! Little Green Bag foreva!
Igazából a hangulat az egyetlen fegyvere a Reservoir Dogs-nak, minden más téren közepesre vizsgázott game-el van dolgunk, az már más kérdés, hogy személy szerint igencsak kellemes hat órával ajándékozott meg. Bizony, az a játék sem lesz több egy délutáni elfoglaltságnál, kényelmes tempóban, pont ennyi idő szükségeltetik hozzá. Bár a háromféle befejezés némi újrajátszásra sarkalna, csakhogy túl múlandó a cucc ahhoz, hogy még egyszer nekiüljön az ember. Egynek persze tökéletes, majdnem…
Ahogy a movie is, úgy a játék is inkább a dramaturgiára, a párbeszédekre épít, mintsem az effekt-gazdag külsőségekre. A cucc hűen követi a film sztoriját, amely ritkaságszámba-menően körmönfont és csavaros. Adva vagyon pár minden hájjal megkent visszaeső bűnöző, akik különböző színekről elnevezett fedőneveken szólítják egymást, mint Mr. Blond, Mr. Pink, Mr. White stb. Egy különösen jövedelmező gyémántrablást vállalnak el szintén messziről sáros megbízójuktól, a rablás viszont nem megy simán, gyakorlatilag csapdába szaladtak, mielőtt meglépnének tárt karokkal várja őket a rendőrség. Nyilvánvaló, hogy egy tégla van közöttük, ám hogy melyikük az még rejtély. Pont kapóra jön nekik, hogy egy rendőrt sikerül foglyul ejteniük, akit bőszen ki is faggathatnak, ám nem szeretnék spoilerezni azok számára, akiknek kimaradt a film, annál is inkább, hiszen a játékban mutatott teljesítményünk alapján nem is feltétlen úgy ér véget a sztori, ahogy a forgatókönyvben meg volt írva, a fejlesztők háromféle befejezést írtak a game-nek, így aztán nem is kötelező annak fűbe harapnia, akinek azt a szerepet osztották. A történetből, több karaktert irányítva válik számunkra fokozatosan világossá, hogy mi is történt a szereplőkkel a menekülés alatt, egészen addig, míg el nem érték a találkozási helynek kikiáltott raktárházat, olykor olyan pályákon megfordulva, ami a filmben benne se volt. Rajongók mekkája tehát ez a program!
Ami elsőnek feltűnt, hogy az átvezető animok hűen követik a filmet, immáron renderelve, ám minden párbeszéd, minden kamera-beállítás egy és ugyanaz. A pályák sorrendben követik egymást, tehát nem választhatjuk ki, hogy melyik gengszter történetét szeretnénk végigjátszani, hanem felváltva kapjuk kezeink közé az irányításukat. Hogy a GTA-elemeken se essen csorba 2-3 pályányi TPS-részt, egy-egy autós üldözés követ, melyben rendszerint menekülnünk kell szedett-vedett csapatunkkal a rend korrupt őrei elől, melyben igyekezzünk minél jobban leamortizálni a yard járműveit, leszorítással, vagy úgy, hogy tüzet nyitunk rájuk. Eleinte úgy éreztem, hogy ezek a részek csak kiadói nyomásra kerültek a játékba és kidolgozatlanul, divathullámot meglovagolva rontják le az összképet, de hamar megváltozott a véleményem, hiszen kapunk egy elvárható minőségben megjelenített nagyvárost. Igazából a gond abból van, hogy ez a hat járművezetéses küldetés igen-igen kevés, sőt szabadságunk sincs benne, holott az utcák és kerületek minőségével nincs is semmi gond, ha némileg szabadabb kezet kapnánk e téren, akár a GTA lehetőségeit is megközelíthette volna a Reservoir Dogs, így azonban egy kihagyott ziccer.
Maga a Third Person nézetben zajló lövöldözéses részek (szám szerint 10 pálya) sokkal jobban tűnnek egy elcseszett Max Payne klónnak. Ha csak a pisztolypárbajra hajtunk, előbb-utóbb az unalom madara fogja az ürülékét a fejünk búbjára szórni, így azonban az jár jól, aki olyan stílusban viszi végig a küldetéseket, hogy közben igyekszik minél kevesebb erőszakot alkalmazni, túszokat szed, vagy éppen fenyít meg, vagy csak egyszerűen észrevétlen marad ameddig tud. Apropó, túszok! A derék civileket fegyverünkkel bármikor jobb belátásra bírhatjuk, hogy maradjon nyugton, de olykor elkaphatjuk őket és testüket élő pajzsnak használva lőhetünk szitává pár rendőrt. Néhány kapu zárának kódját is csupán a helyszínen lebzselő munkásemberek tudják, ilyenkor nincs más teendő, mint rábírni őket szóval és célzott revolverrel, hogy jobb lesz, ha együttműködik és kinyitja nekünk. Egyszerre több civilre még a legpiszokabb bűnöző sem képes ráerőltetni az akaratát, ha nem fenyítjük be a csőcseléket: ilyenkor csak annyit kell tennünk, hogy elkapunk a tömegből egy delikvenst és ha a bullet festival aktiválásához is szükséges csíkmutatónk teljes, akkor egy – minden karakternél más és más - brutális animáció kíséretében kivégzi a szerencsétlent (ala Manhunt), mire a többiek szörnyülködve húzzák meg magukat, esetleg kidobják a taccsot a vérrontás láttán. Ügyes! A tűzharcoknál kétféle lehetőségünk van, élhetünk a konzoloknál már alapnak számító automata célzás lehetőségével (PC-n ez csalás szvsz.), vagy célkeresztet rávinni a police-ra, aztán haddelhadd. A sarkokon kihajolva, vagy egy asztal mögül ki-ki hajolgatva viszonozhatjuk a baráti durrogtatást, úgy, hogy közben bármikor visszahúzódhatunk a fedezék nyújtotta biztonságba. Az irányítással emellett semmi gond nincs, tökéletes billenytűzet-egér kombóval, még autókázás közben is.
Mint már korábban elszóltam magam, létezik egy Bullet Festival-nak nevezett extra opció „színes" barátaink számára, amely a jó őreg Bullet Time-nak felel meg. Sikeres találatok során feltöltődik az ennek aktiválására szolgáló meter, majd a Q gombot lenyomva hopp az idő máris lelassul, miután a karakterenként változó gizda animáció lecsengett. Ilyenkor nagyjából 10 másodpercig sebezhetetlenek leszünk és egy-egy általunk leadott lövés rögtön halálos végkimenetelű. Olyankor hatásos ez a képesség, amikor egyszerre többen törnek az életünkre és nincs elég idő célzott lövések leadására, mert pillanatok alatt ledarálnának a derék elvtársak. Láttunk már, látunk még ilyet, de már kezd kissé unalmassá válni.
Gyilokszerszámaink száma sem verdesi a részeg nyolcast (a végtelent). A náluk lévő két revolveren kívül, hordhatunk még egy nagyobb fegyvert a hátunkon – sörétes puskát, géppisztolyt, karabélyt és egy távcsöves puskát. Persze az oldalfegyveren kívül egyszerre csak egyet. Őszintén szólva nem is vágytam nagyobb kínálatra, amikor fásult igényeimet ezek a mordályok is bőven lefedték – talán csak egy-két közelharci szúró és ütőszerszámra. Stílusunknak megfelelően – tehát ahány ártatlant végeztünk ki és minél brutálisabban viselkedünk – olyan minősítést kaphatunk a pálya végén. Ez a profitól egészen a pszichopatáig terjedhet, és ez határozza majd meg a későbbiekben a játék végén kapott befejezést a három közül. Én elég változóan aprítottam az ellent, kipróbáltam minden végletet, így nem is csodáltam, hogy a normál end-et érdemeltem ki (tehát se nem a jót, se nem a rosszat).
A Reservoir Dogs-ot hajtó engine-t ma már elavultnak titulálhatjuk, így nyilvánvaló, hogy nem a külcsínnel fog hódítani a program. A textúrák élettelenek, a poligonszám kevés és néhány falon feszülő bump-mappingen kívül semmilyen extra látványjavítót nem tesz le a játék az asztalra. Bár külső és belső helyszínek közötti váltásnál jelentkező High Dinamic Range egy kevésbé látványos fajtájával szembesülhetünk, igazából túl nagy grafikai ugrást nem okoz, mint az egyébként egészen kellemes árnyékolási rendszer, amelyet leginkább a sikátorokban csodálhatunk meg, valamint említésre érdemes még a pálya távolabbi pontjai egy halvány blur effekt kíséretében elmosódnak. De össz-vissz ennyi tellett a fejlesztőktől, sőt még a kellő fizikát is megspórolták, valamint az MI kidolgozásába sem fektettek elég időt. Michael Madsen-en kívül egyik színész sem adta az arcát, se a hangját a játékhoz, így ne lepődjünk meg az ismeretlen arcokon és szinkronhangokon sem, de legalább hasonló hanglejtésű színészeket sikerült összeválogatni a munkához. A zene egy az egyben a film OST-jét vette át, így aztán az ismerős dallamok most is ütnek, ahogy kell! Little Green Bag foreva!
Igazából a hangulat az egyetlen fegyvere a Reservoir Dogs-nak, minden más téren közepesre vizsgázott game-el van dolgunk, az már más kérdés, hogy személy szerint igencsak kellemes hat órával ajándékozott meg. Bizony, az a játék sem lesz több egy délutáni elfoglaltságnál, kényelmes tempóban, pont ennyi idő szükségeltetik hozzá. Bár a háromféle befejezés némi újrajátszásra sarkalna, csakhogy túl múlandó a cucc ahhoz, hogy még egyszer nekiüljön az ember. Egynek persze tökéletes, majdnem…
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.