Unreal Tournament III Béta Demóteszt

  • Írta: Chocho
  • 2007. október 30.
Link másolása
Végre! Annyi várakozás után végre megérkezett kezeink közé az Unreal Tournament 3 demója! Tényleg annyira jól néz ki? Tényleg olyan innovatív? Tényleg igazi UT? Most majd kiderül!
Az alapok
Akik olvastak tőlem cikkeket, talán észrevették, hogy a bevezető most sokkal rövidebb, mint szokott. Ennek oka van. Az UT legenda, a PC-s játékvilág egyik legnagyobb háborújának győztes képviselője. Annak idején az id-s srácok Quake 3-ával indult egy ringben és a tény, hogy utóbbi sokkal kisebb réteget mozgat a mai időben, bizonyítja, ki is az úr a házban. A 2005-ös év E3 kiállítása óta ácsingózunk a legfrissebb, immár Unreal Engine 3.0-val hajtott rész után, és most megérkezett a kipróbálható verzió. Lássuk, mit is kapunk a kb. 700 megás file letöltése után!


Az igazi UT fanokat most egyrészt ki fogom ábrándítani, míg másrészről boldoggá teszem őket. Hogy ez hogy lehet? Nos úgy, hogy a játékmechanizmus semmit sem változott. A sebesség kb. ugyanaz, a pályák felépítésén sem fogunk meglepődni, és a szokásos grafikai sokk sem marad el. De haladjunk szépen sorjában! A demo tartalmazza a DM, a TDM, a Vehicle CTF és a Duel játékmódokat. Ezek közül csak az utóbbi kettő mutathat valami újdonságot. Előbbi a sima CTF járművekkel felturbózott változata, míg utóbbi kifejezetten az „egy-egy ellen" típusú összecsapásokra lett kihegyezve.


Ez utóbbinak mondjuk nem sok értelmét látom. Arról van szó, hogy az amúgy DM-ben és TDM-ben is választható két pálya közül mehetünk valamelyiken 1 on 1, amolyan TDM szerű, csapatbontásos elrendezésben. Kapunk egy színt (piros vagy kék), egy számlálót, és hajrá! Gyakorlatilag ugyanazt kapjuk, mintha DM-ben csak ketten játszanánk.


Ha már a pályáknál tartunk, a béta demo összesen hármat tartalmaz – ezek közül kettő alkalmas DM, TDM és Duel összecsapásokra. A Shangril'la lett a leglátványosabb, és a legnagyobb, nevéből adódóan egy kínai stílusú palotában kell egymás feneke alá pörkölnünk. A másik már az első screenshotokon és videókon is látott belváros, a Heat Ray. Kisebb és zsúfoltabb, ám előnyére válik, hogy csak itt pattanhatunk be a már előre legendává avatott lépegető volánja mögé. Az utolsó a felsorolásban a Vehicle CTF mód egyetlen kipróbálható helyszíne, a Suspense, mely egy híddal összekötött folyópart. Nem rossz, bár betehettek volna valami kevésbé átlagosat is.


A fegyvereket egyenként nem fogom felsorolni, úgyis kívülről tudja őket minden UT rajongó. Visszatért a klasszikus mesterlövész puska, kicsit jobb célzással, és míg a kezdők kedvencének kikiáltott zöld plazmasugár sokat gyengült a 2004 óta, a ragacsvető erősödött. Nem kell mást tenni, mint teletrutyizni vele egy sűrűbb zónát, és a hatás máris garantált. A géppisztolyt ismét elhagyták, visszatért a sima pisztoly, melynek elsődleges tüzelési módja pötyögtet, míg a másodlagos rövid, háromgolyós sorozatot ad le.


Ami már változatosabb összképet mutat, az a járművek palettája. Fentebb már volt szó a lépegetőről, így kezdjük is mindjárt ezzel. Már a Half-Life 2-ben is sokan elképzelték, milyen jó is lenne vezetni a strider-eket, később pedig a Spielberg-féle Világok Harca mozi után ez az érzés csak erősödött. Az Epic meghallgatta imáinkat, így a tripodok most gőzerővel nyomulhatnak a monitorokon is. Az eredmény letaglózó. A gépezet tűzereje brutális, és bár tény, hogy lassú, mégis hihetetlen élmény felülről osztani az áldást az alattunk rohangáló játékosokra. Védelme viszont nem igen van, akár egyedül is simán ki lehet iktatni pár jól irányzott lövéssel. Megemlítendő még a hoverboard, avagy Marty légdeszkája a Vissza a jövőbe! sorozatból. A teleport felváltására született és szerintem remekül kidolgozott kis kütyü kerekedett belőle - nincs is jobb érzés, mint a zászlóval a kezemben elegánsan légdeszkázni az ellenség orra előtt.


Folytatás novemberben!


Igen, ugyanis a megjelenésig még pár hét hátra van. Amiről azonban még nem ejtettem szót, az a látvány. Az Xbox 360 tulajdonosok szerencsésnek mondhatták magukat, amikor először ők szemlélhették meg az UE3 motor zseniális képességeit, annak alkotói tálalásában. Most, közel egy évvel ez után (és éppen a Gears of War PC változatának megjelenése előtt) mi is kipróbálhatjuk, mit alkotott Tim Sweeney mester. Jellemezzem egy szóban? Döbbenetes. Egyszerűen döbbenetes. Az Unreal Tournament 3-nál részletesebb grafikával megáldott FPS-t még nem hordott hátán a Föld. A textúrák egyszerűen hihetetlenül ki vannak dolgozva, a karaktermodellek szintúgy, a fény és más csilli-villi effektek pedig egyenest szemkápráztatóak. És hogy mi ennek az ára? Semmi. De tényleg. Egy ma már abszolút átlag alatti gépen is remekül játszható az UT3, és még minimumra butítva is olyan látványt kínál, ami minden konkurensét pislogásra készteti. Volt szerencsém a demót kipróbálni egy 256 mega RAM-mal felszerelt gépen is, és a kicsit hosszú swap-tól eltekintve ez egyáltalán nem ment a játszhatóság rovására! Hát mi az igazi optimalizáltság, ha nem ez? Hozzá járuljon még a tény, hogy a Crysis legfrissebb képei és videói – szerintem legalábbis – meg sem közelítik az UT3 részletességét, annak kb. tízszeresét követelve a minimum konfigurációnak.


Összességében tehát kaptunk egy sok újjal nem szolgáló, de látványos és szórakoztató prezentációt. Hogy ez jó-e? Majd kiderül, ez alapján ugyanis nagyon nem lenne jogos pálcát törni a játék felett, amiért nem hozott drasztikus fejlesztéseket. Egyelőre csak ajánlani tudom, hogy töltsétek le és próbáljátok ki, ennyit mindenképp megér!

23.
23.
pjoco
Unreal 3 motor persze hogy hasonlít!
22.
22.
xXgoronikahunXx
Hát ez @ úgy néz ki mint a gow de végülis jó
21.
21.
@darkking@
Én nem rég kezdtem el játszani vele haverokkal ugye lan partyn :)de nagyonkirály nekem nagyon bejön...
20.
20.
wargapityu
#19# az összes UT-nek van története de aki nem ismeri ne a 3.-kal kezdje, mert ugyanúgy nem értheti mint ha egy film 3. részét nézed meg először szerintem... ezek a jövőben játszódó gladiátorjátékok nagyjából röviden aki nem ismeri az játszon az 1-el magyar szinkronnal az elején elmondja miről szól jah és nem utolsósorban a káromkodások is ütősek benne : )
19.
19.
Optimus Prime
Neki estem újra, de ezúttal nem Deathmatch-csel. Tetszik. De főleg az, hogy simán fut a gépemen: 3 GHz, 1,5 GB RAM, 6600 Gt 128m.

Igaz, min grafikán, de megy. Azon felül a játék élmény se rossz, ha pl. a CTF módot választom. Vagy capture the flag?

A lényeg, hogy nem csak egymást kell lőni.
18.
18.
Mast3rmind
MUkiLA: Lesz hadjárat mód átvezetőkkel a teljes játékban... Történettel... Keress rá neten :)
17.
17.
Madd Dogg
nekem éppen fel sem akar telepedni a gépre... a rohadék a háromnegyedénél errort ír ki. :@
16.
16.
t.roli
Ördögi kör. Vista, h DX 10 legyen, de driver, h menjen ami persze meg nincs vistára....
15.
15.
Chocho
A Vista már rég bebizonyította, hogy nem elég ellátott a játékokhoz. Aki játszani akar, még maradjon az XP mellett...persze csak ha nincs olyan gépe, ami gond nélkül futtatja teszem azt a Crysis-t DX10 módban. :)
14.
14.
t.roli
A vista lesz a gond és a driver. Az elöbbi azért mert nincs rá az Nvidia UT3 mas motorhoz készített béta drivere, az utóbbi meg azért mert az UT 3 hoz kiadott driver Vistán még nem működik... Szal még szaggatni fogsz, amíg az NVIDIA kinem dob egy rendes drivert...
13.
13.
Chocho
Az adott gépen 800x600-ban egy 7600 GS-sel és egy Athlon 64 3000+-szal ment remekül.
12.
12.
wargapityu
számomra az volt az érdekes hogy majdnem úgy akadozott 800x600-on mint 1280x1024-en nemtom azon a 256mb-ramos gépen hogy mehetett el rendesen mikor a 1.5GB ramommal a telepítés is kínosan hosszú volt már mire bejött a telepítője :-) (p4 3.0 Ghz, 1.5Gb ram,6600GT) és 800.600-on se élvezhető teljesen meg-meg akad bár lehet hogy nem a VISTÁN kéne kipróbálnom lehet hogy az a ludas a grafika szerintem pont az amitől nem lehet elájulni sokkal többre számítottam de komolyan ami tetszett az a víz alatti látás na az frankó! de lehet hogy többet mutatna 1 dx10-es kártyával... attól függetlenül nagyon jó és várom mint állat arról meg hogy az unreal1 verhetetlen az tény, DE az újabbak nehezebbek! ez legalábbis tuti!!! szarrá lőnek 2. nehézségi fokozaton és még van vagy 5 szint :-) azért az 1 nem volt ilyen brutál bár lehet csak nem szoktam még hozzá (1x játszottam vele)
11.
11.
huszti
Volt UT-m, a 04...Annyira nem jött be a multija, bár a single se...Én inkább CoD-ozok...Sajnos annyira ráálltam, hogyha játszok egy Airbornal, akkor is leszarozom, mert számomra hülye megoldások vannak benne (pl célzás közbe nem lehet menni)
10.
10.
t.roli
KIPRÓBÁLTAM ÉS... HIHETETLEN

A lényeg, h a crysis/ez ugyanazon a gépen-> UT nyer. Sokkal jobban van optimalizálva. Nekem a crysis nem élt meg félórát. Sose UT-ztem, de ezután lehet fogok. Nagyon bejött a demó. Azt újításokról mindig megvan a véleményem. Az újítások csak azoknak jönnek be, akik nem igazán játszottak az azelötti résszel. Az újítások legtöbbszőr nagyon elrontják a játékot. Gondoljatok bele. Ha a half-life 2 ben gordon elkezdene beszélni... Mi lenne itt?

A battlefront 2 -őt is elszúrták az újításokkal. A battlefield szériát is. Rengeteg dolgot tudok amit az újítás elront...
9.
9.
Chocho
MikeReem: Eddig is megoldották ezt.
8.
8.
tombar
hát én eddig se játszottam uz- vel és továbbra sem fogok, bár biztos hogy hatalmas rajongó tábora van. lehet hogy tudnak valamit. na mindegy lehet hogy jó de nekem akkor sem jön be.
7.
7.
MikeReem
szerintem az 1v1 modnak igenis sok ertelme van. neten, meg versenyeken az az igazi, ahol eldol, hogy ki a jobb. a sima tdm mellett azert talaltak ki ezt a jatekmodot meg jo par evvel ezelott, hogyha ket ember ossze akarja merni a tudasat, akkor ne legyen az, hogy jon egy nagyokos, aki jatszani akar es belep az egyik csapatba. itt vegigmegy a merkozes, es addig nem lehet beszallni.
6.
6.
Madd Dogg
haverom meg csak az UT1-re esküszik, többit könnyű szarnak tartja. mondjuk az 1 tényleg rohadt nehéz, már évek óta nyomja, mégsem megy neki legnehezebben sokáig.
5.
5.
Chocho
Ez kifejezetten többjátékos küzdelmekre lett kitalálva. Az Unreal II egy single-player FPS. Nagyon más a két kategória.
4.
4.
Optimus Prime
Hát talán a 6600 GT a kártyám az oka, de nekem ez a játék nem jött be. Fél órát nem ért meg ademó a gépemen.

De az előző UT-k sem tetszenek. ÚGy értem szép grafika, változatos fegyverek és bimm-bumm mindenre. De fél óra után kicsit unalmassá válik pörköltet csinálni az ellenségből. Vagy épp engem lőnek le fél percenként.



Egyedül a Unrel II: The Awakening demója tetszett, annak van sztorija is. Nem csak piff-puff. Vagyis az, de van menete. Nem sak egy "kis" pályán kell le s fel rohangálni.
3.
3.
Chocho
Mindegyik UT-nak volt. :) Ennek kicsit összetettebb lesz, de gyakorlatilag egy sima botküzdelem-sorozat.
2.
2.
Glek
Huhh most meghoztátok a kedvem egy kis UT-s seggrepacsira... xD :D :D Most amúgyis előszedtük az 1-et meg a 2004-et, szal izzítunk rá ezerrel! :D És még akkor itt a hab a tortán! Hogy mág indulni is fog! JUHÉÉJJ :D
1.
1.
General Thomas
Hm, nekem valahogy nem jött be a játék :(

Túlságosan más mint az eddigi UT-k, valahogy hiányzik belőlük az igazi hangulat. Nem tudom miért, talán mert a minigunnak sincs ereje ahogy kilövi a golyókat, csak kis enyhe puffal, a sebesség is Quakeesedett, túl sok HP-t veszítesz már hogy elérd a egy méterre levő fedezék legtöbbször, stb.

De azért még reménykedek :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...