Manapság igencsak divatossá vált a már-már klasszikusnak számító Warhammer 40K játékok készítése, egyik jelenik meg a másik után, főleg persze stratégia formájában. Éppen ezért számítottak üdítőnek az alapokhoz visszatérő Squad Command megjelenéséről felröppent hírek. Aki rajongó maradjon velünk, aki nem az is!
A Games Workshop 1987-ben kiadott Warhammer 40.000 táblás játéka, már alapjaiban is felforgatta a szerepjátékos társadalmat, hát még mikor Ian Watson 1990-ben megírta Inkvizítor című könyvét (ami később három másik regénnyel is kibővült), mely még mélyebben leásott ebbe a velejéig romlott világba. Nekem személy szerint életem egyik legmeghatározóbb könyve volt, igaz hogy először a második részt az Űrgárdistát olvastam, de az is elég volt ahhoz, hogy lássam itt valami nagyon nagy történet lett kitalálva. Ha valaki véletlenül nem olvasta volna ezeket a könyveket, az feltétlenül pótolja be, érdemes higgyetek nekem!
Mint ahogyan azt a bevezetőben már leírtam, a Squad Command visszatért az alapokhoz és körökre bontott taktikai-stratégiai játékként próbálja meghódítani a PSP tulajok világát. Ami annyit tesz, hogy minden egyes emberünknek lesz valamennyi akciópontja, amiknek a lelépegetésével tudunk majd tevékenykedni, ezt követően pedig az ellenfél köre jön. Ez a körökre osztott móka nagyon kellemes tud lenni, mikor mi vagyunk a soron, viszont akkor már nem annyira jó, mikor látjuk, ahogy egymás után lövik le embereinket és mi semmit sem tudunk tenni ez ellen.
Az első pályákon csak birodalmi felderítőkkel tudunk majd tevékenykedni akik valljuk be ebben a kőkemény világban addig maradnak életben, mint mondjuk egy szőlőszem a mustprésben. Szerencsére ellenfeleink sem lesznek túlságosan erősek, csupán mutánsokkal és lázadókkal lesz dolgunk. Viszont ne becsüljük le ellenfeleinket, mert ők mindig sokkal többen vannak és ahogy haladunk előre a történetben annál jobban céloznak és harcolnak. Minden teljesített küldetés után kapni fogunk egy új fegyvert, de sajnos csak a másodlagos csúzlinkat tudjuk lecserélni, az elsődleges mindig marad a régi. Pályák előtt tudjuk kiválasztani a kívánt gyílkolóeszközt (emberenként) és akciópontok feláldozásával több lőszert is pakolhatunk beléjük. Én azt ajánlom, hogy a lehető legtöbb akcióponttal álljunk neki a küldetéseknek, lévén ezekkel tudunk majd mindent csinálni (lőni, mozogni, visszavonulni stb.). Később kapni fogunk űrgárdistákat is, akik igazán kemény legények, érdemes utána olvasni hogy mennyire, és ha ők nem lennének elegek idővel még Predator tankokkal is megjutalmaznak minket, amiknek csupán a mérete fél képernyőt elfoglal, hát még a tűzerejük. Persze ilyenkor már ellenfeleink is szép számmal és tűzerővel bírnak, úgyhogy érdemes okosan mozogni a terepen.
Az irányítás igencsak egyszerűen lett megoldva, hiszen alig kell pár gombot használnunk ahhoz hogy effektívek legyünk. Az egyik legfontosabb dolog a stuffban a kurzort követő nyilak amik a bejárandó utat mutatják nekünk, itt érdemes arra figyelni, hogy ameddig zöld, addig lőni is tudunk emberünkkel, miután már piros akkor már csak mozogni. Érdemes minden egyes lépés után legugolni mert így nagyobb esélyünk van arra, hogy nem találnak el, főleg ha még valami fedezék is van előttünk. Igaz hogy a játék egyik legnagyobb erőssége abban rejlik, hogy kellő tűzerővel az ég világon mindent szét lehet benne lőni, de addig is amíg ezt nem teszik meg ellenünk, érdemes azért a falak mögé gugolni. Másik nagy erőssége a grafika, és az ebből adódó hangulat, ami halálosan magával tudja ragadni az egyszeri játékost is. Az átvezetőkről és a zenéről nem is beszélve, teljesen bele fogjuk érezni magunkat a Warhammer pokoli világába, ami évek óta újabb és újabb rajongókat hódit maga mellé.
Sajnálatos módon ahogyan az a PSP-nél lenni szokott, a kameranézet megint csak el lett rontva, még maga a szög nem is lenne annyira rossz, de mivel nem lehet forgatni a pályát, ezért időnként frusztrálóan semmit sem fogunk látni a csatából. Hiába lehet pár fokkal arrébb nézegetni az analóg joyal (aminek halkan megjegyezném az ég világon semmi értelme), az esetek többségében hatodik érzékünkre kell majd hagyatkoznunk, ami nem túl jó móka főleg egy ilyen típusú játéknál. A negatívumokat folytatva; szerintem nagyon kevés fegyver közül tudunk csak válogatni, illetve sajnos olyan stratégiai elemeket vettek ki a kezünk közül, amiket a gép meg tud csinálni ellenünk, csak mi vele nem. Gondolok itt például a bizonyos szögben és távolságban működő őrködésre, amibe ha mi belépünk az ellenfél rögtön tüzelni kezd, ez szerintem egy nagyon jó dolog, mi mégsem tudjuk megcsinálni.
Szóval azt kell hogy mondjam, hogy ez a gamma is arra a sorsa jutott mint a legtöbb Warhammeres próbálkozás, jó lehetett volna, igazán jó, de nem gondolták át rendesen, ami miatt csak egy erősen közepes eredményt tudott nekem felmutatni. Kár érte, sokkal jobban is meg lehetett volna csinálni, példát vehettek volna a Dawn of War-ról!
Memóriakártya: 320 KB
Wireless Kompatibilis: Igen
Game Share: Igen
Wireless Network: Igen
PSP Danger: * * *
Wireless Kompatibilis: Igen
Game Share: Igen
Wireless Network: Igen
PSP Danger: * * *
igazából nem akarom megvenni... megtudnám de 6.5 pont????
akkor sz.r lehet....
inkább maradok annál hogy ps3-ra veszek játékokat.... ja meg x360-ra....
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.