Conflict: Denied Ops

A Pivotal Games-féle Conflict sorozat valahogy sosem tartozott a kedvenceim közé. A Desert Storm és a Back to Baghdad hatalmas csalódás volt, komoly taktikát és izgalmas küldetéseket vártam tőlük, de csak pofont kaptam. Az őket követő Vietnam és Global Storm részek nálam kimaradtak, most viszont a Denied Ops a megújult köntösével ismét elcsábított. Gondoltam adok neki egy sanszot, de hogy jól tettem-e, az mindjárt kiderül.

A Conflict: Denied Ops-ban a CIA különlegesen kiképzett Special Activities Division (SAD) osztagának két tagját irányítjuk, feladatunk pedig mindenféle titkos küldetések végrehajtása az amerikai kormány számára. Graves a fehér fickó, a Special Forces csapat veteránja, profi mesterlövész, de a közelharctól sem riad vissza. Hű társa Lang, az újonc, aki nehézgépfegyverével pillanatok alatt képes megtisztítani az ellenség fészkét. Ők ketten alkotják Amerika világrendőrségét, ha bárhol konfliktus van, ők azonnal ott teremnek, a rossz pedig elnyeri méltó büntetését – ahogy a mesékben is szokás.

A játék a mostanában igen divatosnak mondható két főszereplős sablon szerint készült, pontosan úgy, mint a Kane & Lynch, az Army of Two, vagy többek közt a Faith and a .45 című alkotás. Graves és Lang egyenértékű szereplők, mi pedig egyedül játszva ide-oda ugrálhatunk köztük, attól függően, hogy éppen melyik karakterre van szükségünk. A másikat ilyenkor a gép irányítja, ám ha van egy mindenre kapható cimboránk, akkor az a split screen, a local network vagy az internet (LIVE, PSN, GameSpy) lehetőségeinek köszönhetően beszállhat mellénk. Halkan megjegyezném itt, hogy a gép irányította társunk meglepően korrektül viselkedik, nem áll elénk, nem rohangál agyatlanul, és tényleg tud magára vigyázni, nem hal meg öt percenként.


Küldetéseket a világ minden részén vállalhatunk, Dél-Afrikától egészen az Antarktiszig. A missönök sorrendjét is tetszés szerint variálhatjuk, bevetéseink után mindig legalább 2-3 új feladat közül választhatunk pörgő-forgó kis földgömbünk segedelmével. A pályák ennek megfelelően igen változatosak, van dzsungeles, sivatagos, erdős, városi, iparterületi, havas, meg minden más, amit csak el tudunk képzelni.


Ami a felszereléseket illeti, a játék elején csak néhány gránát, egy-egy pisztoly, valamint egy távcsöves puska és egy nehézgépfegyver alkotja hőseink tűzerejét. A dolgok menetével aztán automatikusan kapjuk a különböző kiegészítőket, úgy mint hangtompítók, nagyobb lőszertáskák, vagy alapfegyverre applikálható gránátvető, illetve shotgun kiegészítő – ez utóbbi a sniper puskán hihetetlen jó szolgálatot lát el.


Igazi kétszemélyes hadsereghez méltóan hőseink a világ összes járművét vezetni tudják. Ha találunk egy tankot, egy APC-t, vagy akár egy légpárnás hajót, akkor könnyedén elköthetjük azt, nem kis riadalmat okozva így ellenségeink számára. Jópofa, hogy tankkal hatalmas pusztítást végezhetünk, ha belelövünk például egy épületbe, akkor annak berobban a fala, ledől a tornya, és még sorolhatnánk. Ez a ficsőr sajnos nincs olyan finoman kidolgozva, mint mondjuk a Battlefield: Bad Company-ben, a talajban például semmi kárt nem tehetünk, de maga a próbálkozás értékelendő.


Küldetéseink egyike se nagyon megterhelő még hard módban sem. A pályák legtöbbje úgy lett kialakítva, hogy ne mindig csak egy amolyan folyosón kelljen előre haladnunk, lehetőség van csipával felmenni egy távolabbi ház erkélyére, amíg barátunk az utca végén gépfegyverrel szórja az ellent. A taktikázásra van tehát mód, csak a kezünk igen megkötött. Egyjátékos módban például csak az alap maradj-kövess-támadj parancssor van, és az se olyan profi, mint mondjuk az Advanced Warfighter 2-ben volt. A hagyományos multiplayer nem érdemel sok mondatot, itt 16 játékos eshet egymásnak Deathmatch, Team Deathmatch és Conquest módokban.


A grafika nem vészesen szar, olyan tipikus „kibírható" kategóriát képvisel. A legtöbb minőségi nextgen lövölde simán megelőzi őt látványban, ám nem ez az egyetlen gond, a Denied Ops ugyanis még hangokban, továbbá irányításban sem jeleskedik. A hangeffektekkel nincs sok gáz, igazán a szinkron és a két amcsi egorambó szövegelése idegesítő csak. Ami viszont az irányítást illeti, a konzolos verzióban mindössze háromféle kiosztás közül választhatunk, és egyik sem az, amit a standard FPS-ekben megszoktunk. A bal ravaszra például nem lehet rávarázsolni a fegyver kitartása funkciót, helyette a jobb kar lenyomásával kell szenvedni, ami bizony eredetileg nem kifejezetten gombnak lett tervezve, úgyhogy meg kell izzadni, ha jók akarunk lenni.


Mint látjátok, a Conflict: Denied Ops nem lett egy blockbuster, két nap szórakozás után nekem elegem is lett belőle. Vannak jópofa részei, egy-egy jelenet (például a nyílt utcán való összecsapás) igen kellemes lett, de amúgy összességében felejtős az egész játék. Unaloműzőnek jó, ha már végigvittük az összes aktuális sztárt, akkor ezt is elő lehet venni egy kis lövöldözésre, de aki Call of Duty 4 szintű minőséget vár, az bizony pofára fog esni. Jószívűen maradjunk annyiban, hogy gyenge közepes.