Sötétség Arkham felett - könyvajánló

Végre magyar nyelven is elérhető lett az Arkham Horror nyomozós játékkönyvsorozat, amely H.P. Lovecraft őrült fantáziavilágából építkezik. A téren és időn túli űrben, a világokat elválasztó mezsgyén Mérhetetlen Vénekként emlegetett, idegen entitások ébredeznek, készen állva arra, hogy befurakodjanak a valóságunkba. A sötét rituálékat és kultuszokat csak mi tudjuk megfékezni, egy nyomozó bőrébe bújva - ezúttal nem videojáték-formában, hanem könyvalakban. A Chameleon Comixnak hála újra reneszánszukat élik Magyarországon a lapozgatós kalandkönyvek, egy terebélyes nosztalgikus cikkben már írtunk a klasszikus Fighting Fantasy-kötetek új kiadásairól. Ezúttal egy teljesen új sorozat nyitódarabját vesszük górcső alá, a Call of Cthullu rajongók legnagyobb örömére.

Jonathan Green már tapasztaltnak számít a könnyed regények írásában, számos népszerű frencsájz (Doctor Who, Star Wars: The Clone Wars, Warhammer, Warhammer 40.000) alapján jegyzett már köteteket. Szövege gördülékeny, remekül olvasható, de a brit szerző a legtöbb esetben nem lép ki a komfortzónájából, az elképzelt jelenetei inkább tűnnek szabálykönyv-szagúnak, semmint igazi lovecrafti horrornak, de ezt csak a cinikus, ám tapasztalt olvasói énem mondatja. A szabályrendszer erősen hajaz a Livingstone-Jackson féle módszerre, ám a témából adódóan itt az életerő mellett az ép elménket is számon tartja a rendszer.

Ráadásul nem egy névtelen hőssel indulunk útnak, hanem három nyomozó közül választhatjuk ki a nekünk szimpatikusat, mindegyikük eltérő tulajdonságokkal (akaraterő, intellektus és harc) valamint gyengeségekkel rendelkezik, sőt még egy meghatározott kezdeti tárgyat is kapni fog. Agnes ugyan pincérnőként dolgozik Arkham városában, de ez csak álca, hiszen így több infót ki tud csikarni a törzsvendégekből a különös esetekről. A nő ráadásul a varázslatok alkalmazásától sem riad vissza. Ezzel szemben Nathaniel Cho bokszoló révén remekül elboldogul a közelharcokban, és éjjelente egyfajta igazságosztóként védelmezi Arkham békés polgárait. Rex Murphy tudósítóként remek oknyomozói vénával rendelkezik, jegyzettömbjét soha nem hagyja otthon, ahogyan belső zsebébe rejtett laposüvegét sem. Mindhárman Velma Étkezdéjében kezdik a hideglelős kalandot.

Nem mondhatnám, hogy Green acélos háttértörténetet rittyentett a választható karaktereknek, motivációjukról sem tudunk meg semmi konkrétat. Mi vitte őket a nyomozásba? Miért nem menekülnek el az első borzalmak után? Noha maga a sztori a kötet legerősebb része (még az író túlságosan mesterkélt stílusa ellenére is), a történetbe dobált hősökkel végül is kibékültem, feltéve, ha te is a saját képzeleteddel pótolod ki a hiányosságokat, mint én. Utána már úgysem ereszt egykönnyen a történet alakulása, még úgy sem, hogy viszonylag hamar a végére lehet érni: mindössze 300 fejezetpontból áll a Sötétség Arkham felett.

Több helyen elágazik a történet, amely abból az alaphelyzetből indul, hogy egy neves professzort rejtélyes körülmények között holtan találnak. Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy egy földöntúli rettenet okozta a vesztét, a gyilkos utáni hajsza pedig rengeteg titokkal van kikövezve, ha pedig elbuknánk - amire szokatlanul könnyedén sor kerülhet -, akkor beköszönt egy új, halállal és sötétséggel teli kor. Közel 100 titok és achievement vár arra, hogy felfedezd vagy teljesítsd az olvasás közben, ami első nekifutásra tutira nem sikerül majd. Nem egyszer számos titkos hely kódjára nekünk kell rájönnünk fárasztó számítások útján, hogy az így kapott számhoz lapozva még több érdekességre derítsünk fényt, netán eldugott fegyvereket zsákmányoljunk. Nem egyszer a szerencsén múlik, hogy sikerül-e a továbbjutás - jelen könyv e szempontból alaposan rákontráz a korábbi játékkönyvek nehézségére.

Emiatt sokan kiegyensúlyozatlannak érezhetik a Sötétség Arkham felett, előfordul, hogy már akkor kudarcba botlunk, mielőtt megértenénk, miről szól a történet. Elképzelhető, hogy simán csak egy rossz szobába lépünk be, ahol csúfos véget érünk, máskor viszont a kedvezőtlen kockadobás vág el a folytatástól, nem pedig a saját választásaink. A titkok kipipálása idővel már-már rutinszerűen megy végbe, de lényegében ezek a mű fontosabb mozgatórugói, de igazság szerint egyetlen titok sem tűnik igazán rejtélyesnek. És mint tudjuk, a gyűjtögetés és a pipálgatás nem tesz jót a beleélésnek, hiszen egy fókuszáltabb történetben sokkal több potenciál van, főleg ha azt tényleg erős karakterekkel, párbeszédekkel és konfliktussal köveznek ki.

A Sötétség Arkham felett mindenesetre egy ígéretes sorozat első darabja. Ha a folytatás levetkőzi a kissé sótlan “könyvalakú társasjáték” mivoltát, és a szerzők kicsivel bátrabban kezdik el csavarni a történeteiket, akkor mindenképp megvan a potenciál benne. A nehézsége sokakat elriaszthat, még úgy is, hogy olvastam már korábban is direkt szívatós játékkönyveket, nem mondanám magamat tapasztalatlannak. Kellő türelemmel, jó pár bukás után mégis érdemes végigrágni magunkat rajta, mert a sztori simán megérdemli és többféle befejezése is lehet. Kíváncsian várom, mi jön ezután!

Sajnos a magyar kiadásba néhány hiba is becsúszott, melyek alaposan megnehezítik a végigjátszást. Szerencsére a kiadó már jelentkezett egy hivatalos erratával, amit nem árt észben tartani olvasás közben.