Két héten belül érkezik az új Alone in the Dark demója, de a LucasArts is készít majd egy kipróbálható verziót a Day 1 csapat Fracture című játékából.

Az Alone in the Dark: Near Death Investigation június 13-án kerül a boltokba, a kiadó pedig még ez előtt ki fogja adni a demót. A jó hírt maga Phil Harrison, az Infogrames elnöke jelentette be a mai napon, hozzátéve, hogy a demó Playstation Networkről és az Xbox Liveról egyaránt tölthető lesz. A játékban nem másutt, mint a New York szívében helyet foglaló Central Parkban keressük majd az igazságot. Technikailag bravúrosan hangzik, de a játék felér majd egy digitális utazással is, hisz a készítők fél méteres (!!!) pontossággal modellezték le a területet. Aki viszont már járt ott, az is meglepődhet majd, mert ez a Central Park kicsit eltér az emlékeiben élő verziótól. Itt éjjelente emberevő szörnyek garázdálkodnak, halálkapuk nyílnak meg, és ezer sebből vérző hősök küzdenek az utolsó csepp vérükig, mint tudjuk, egyes egyedül…
A LucasArts is demóról beszélt ma délelőtt, ők a Fracturet fogják majd szállítani, erre azonban még augusztusig legalább várnunk kell. A Fractureben Mason Briggs-t alakítjuk majd, ő az Atlantic Alliance egyik különlegesen kiképzett elitkatonája. Izmos, keménykötésű legény, sérója a klasszikus tengerészgyalogos divatot követi, felszerelései között pedig a legtöbb modern kütyü megtalálható. Fegyverarzenáljának egyik legkülönlegesebb darabja a „vortex” gránát, melynek felrobbanása után olyan különleges erőtér alakul ki a detonáció helyszínén, ami magába szippant mindent maga körül. Ilyen és ehhez hasonló szuper-stukkerekkel veszi fel a harcot a Republic of Pacifica génmanipulált, különleges képességekkel rendelkező katonái ellen. Ha érdekel milyen lesz a két játék, kattanj az alsó linkekre!

Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.