December 3-án újabb remek GK Rádiónak lehettetek a fültanúi. Volt kvíz, beszélgettük sok lényegtelen dologról, de a legfontosabb, hogy az adás mostantól szerdán lesz!
December 3-án újabb remek GK Rádiónak lehettetek a fültanúi. Volt kvíz, beszélgettük sok lényegtelen dologról, de a legfontosabb, hogy az adás mostantól szerdán lesz!
A Gamekapocs Rádió LIVE ezúttal is a már bevált recept szerint készült. Ismét a 18. kerületi Market Caféból jelentkeztünk, ahova immáron két rajongónk is ellátogatott, méghozzá Tetris, és egy másik, piros pólós srác, akinek a nevére bár nem emlékszünk, de volt olyan jó fej, hogy pár percre mikrofont ragadjon, és beszálljon a beszélgetésbe. A műsornak most három vezetője volt, InGen, Wask és Ca$h, a kvíz fődíjaként pedig nem mást sorsoltunk ki, mint egy eredeti Avatar: The Game PC-s játékot a cdv-seven m jóvoltából.
A rádióban két fontos dolgot tudtunk meg. Az egyik, hogy InGen nagy mennyiségben nem bírja a whiskey-t, a másik pedig, hogy mostantól szerda este lesznek az adások, tehát erre rendezkedjen be mindenki! Jövő héten újra az éterben!

Avatar: The Game PC játékot nyert:
Tommy93
Tommy93
InGen jó étvágyat a tesztoszteron tabbletához xD
Kyuubi meg én megyünk,lehet Ragnarök is,Popely16 és MetalLord is :D
Három gép volt, egyen hallgatuk a rádiót, és mindhárman külön-külön bejelntkeztünk, és a chatba.
Az is frankó volt.
Csak igy tovább. Remélem hosszu életü lessz. Jah és ezentül mindig igy hárman összegyülünk és hozzuk a gépet, oszt iszunk mink is veletek szerkesztöség.
dobt át a hanganyagot.
Köv. hét az én köröm! :)
01 Inna - Love
01-DD Tactics - Navigating
Afterlife - Falling
Andreas Vollenweider - Behind The Gardens
Busta Rhymes - Busta Rhymes Ft Estelle - World Go Round
Cafe Del Mar - Irish Woman -Traditional Irish
Christian Alvad - Rite
Deep And Wide - Seven Seas
Depeche Mode - People Are People
DJ Mike Llama - Llama Whippin' Intro
Eminem - We Made You (Produced By Dr Dre And Eminem)
Envers Du Plan - I Want Your Love
Fluff - Mums
Foundland - Cloud Pattern
Jon And Vangelis - So Long Ago - So Clear
Michael Jackson - Billie Jean (Single Version)
Serge Devant FtHadley - Addicted
The Horns Of Plenty - Altogether Blue
Tony Stevens - Good Night The Sun
Truby Trio - Prima Vera
VA - MTV Euro Top 20 - MTV Euro Top 20
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.