Dead Rising 2 - több ezer zombi egyszerre

  • Írta: InGen
  • 2010. április 4.
  • Érdekesség
Link másolása
Az első részben egyszerre körülbelül ötszáz élőhalottat tudott megmozgatni a játék. A folytatás ezt minimum megduplázza, így több ezer zombi szakad ránk.
Az első részben egyszerre körülbelül ötszáz élőhalottat tudott megmozgatni a játék, amit a készítők minimum szeretnének megduplázni a folytatásban. "Szó szerint több ezer zombit láthatsz majd egyszerre a képernyőn!" -nyilatkozta a Capcom.


"Egyszer a történet folyamán eljutsz egy olyan városrészbe, ami tele van kaszinókkal, körülbelül mint Vegas egyik negyede. Ekkor lesz egy olyan jelenet a játékban, amikor kapsz egy motort, és végig kell száguldanod a főutcán úgy, hogy közben zombik ezrei próbálnak elkapni. Ez a jelenet nem egy újságírót lesokkolt már." -folytatták a fejlesztők.

A Dead Rising második részét egyébként nem a Capcom belső stúdiója fejleszti, hanem kiadták a melót az amerikai Blue Castle Games embereinek. A kiadó szerint azonban aggodalomra semmi ok: egyrészt a Blue Castle teljesen felkészült a feladatra, másrészt pedig fontosnak tartják a kapcsolatok erősítését a tengerentúli csapatokkal.
20.
20.
renato999
nem úgy volt hogy PC re is jön?
19.
19.
Mortician
#19: Javítom. Megnéztem a Capcom oldalát ott 2010. Szeptember 3. a megjelenés X360-ra és PS3-ra.

http://www.capcom-europe.com/games?pg=1&order=strTitle&ascdesc=asc&az=d&platform=&genre=
18.
18.
Mortician
#18: Tudtommal továbbra is csak X360-ra jön. Minden hírnél más van amúgy.
17.
17.
thelegendary
Ez akkor most jön PS3 ra is?
16.
16.
Vikitiki


dzsiádzsó

látod vannak ilyen debilek és lehet hogy még képről se látott egy konzolt se :)))
15.
15.
adriano28
jol látom pcre is kiadják?
14.
14.
vytros
#9: Neked ilyenkor mi bajod van?
13.
13.
dzsiádzsó
#10:

Az 1t is elbírta, és nem tudom miért fostos, én még nem láttam másik konzolon se hogy az állítólagosan nem fostos hardverek durván odakennének, sőt fordított helyzetről tudok :D nem is egyről, kicsit gondolkodjunk mielőtt butaságok hagyják el kicsiny szájunkat ;)
12.
12.
Giga0509
Csak aztán nehogy mi b.sszunk rá :D
11.
11.
Vikitiki


maxgraham

igy van birni fogja és majd a kis fostos szemed csak pislogna ha nem mega drived lenne :)))
9.
9.
Gaben X
#8: fosom ki a szemed niga !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
8.
8.
Beau
Ha a játékélmény nem lesz jó akkor én leszarom hogy hány zombi lesz.
7.
7.
Kyuubi
Nem rég még úgy volt hogy 6000... MIndegy, szvsz ennyi is elég.
6.
6.
zola2000
az első része jó volt, de sajnos "a capcom kiadta a melót az amerikai Blue Castle Games embereinek" rész eléggé elriaszt a játéktól, a belsős capcom játékok jók szoktak lenni, de a capcom külsős játékai (dark void, bionic commando) meg gyenge eresztések...
5.
5.
dzsiádzsó
Imádtam az 1-t, minden hibájával együtt ami nem feltétlen volt hiba, nálam még pluszban hozzájárult a játékélményhez, mert kifejezetten növelte a menekülni kell, meghalok, túlélni túlélni feelinget hogy nincs mentés mindenhol, hogy időre megy stb stb.

4 vittem végig, és mind a 4x új dolgokat találtam, 2x más volt a vége egyik legjobb game a kezdeti boxos korszakból.
4.
4.
Teuton
Lehet én emlékszek rosszul, de mintha a Left 4 Dead-nél is mondtak volna ilyet.
3.
3.
wildláma
én várom :) amúgy a másik játék ami sok embert mozgatott egyszerre az a Viking Battle for Asgard volt, azon is nagyot néztem, de ez most lényegtelen
2.
2.
HorvathD
nem tűnik rossznak.Bár az első résszel is az volt a probléma hogy időre ment az egész játék.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...