Fénykardos játékról fantáziál a LucasArts

  • Írta: fojesz
  • 2010. április 30.
  • Érdekesség
Link másolása
Már a Nintendo Wii bemutatása óta reménykedünk egy olyan fénykardos Star Wars-játékban, ahol a kontroller mozgatásával apríthatnánk a droidokat és a sith nagyurakat.
Már a Nintendo Wii bemutatása óta reménykedünk egy olyan fénykardos Star Wars-játékban, ahol a kontroller mozgatásával apríthatnánk a droidokat és a sith nagyurakat.



De hiába vártunk, csak nem jött az ihlet a fejlesztőknek - ezek után csodálkozunk, hogy valaki megfelelő fizikum nélkül is Darth Maul akar lenni a YouTube-on? (Persze Star Wars Kid korábbi legenda, de a helyzet valószínűleg továbbra is változatlan.)

A Clone Wars játékváltozata tartalmazott ugyan olyan lehetőséget, hogy a WiiMote lendítésével forgathassuk a fénykardot, de a megvalósítás többek szerint is kiábrándító volt. Most viszont a Natal és a Move megjelenésének hajnalán újra felcsillant a remény, a LucasArts vezérigazgatója, Darrell Rodriguez igen lelkesen beszélt az új mozgásérzékelős technológiákról és úgy véli: az új kontrollerek a kiadó számára is áttörést jelenthetnek.

"Izgatott vagyok már a Natal, a Move és az iPad miatt, határozottan oda fogunk figyelni rájuk a jövőben" - mondta Rodriguez az MCV-nek, és egyúttal kijelentette: természetesen egy igazi fénykardos játék az, ami miatt nagyon érdeklik őket az új kütyük. Az iPad megemlítése furcsának tűnhet, de ne feledjük: a gép szintén más irányítási lehetőséget ad a játékosok kezébe, ami különösen izgalmasnak tűnik a fejlesztők szerint.
20.
20.
eGo-bOy
be kell scanneltetni a tárgyat ami a kezedben van és azt fogja fénykardnak tekinteni. van is róla vidi mikor a kisgyerek a gördeszkáját scannelteti be a natallal. asszem még a első trailerbe van benne :D komoly lesz :D
19.
19.
SWBF2
Ott a MotionPlus, barmok (a fejlesztőknek szólt, nem nektek), csak lusta disznók lennétek rá egy IGÉNYES játékot kiadni...
17.
17.
brandonlee
#15: Már volt róla szó, hogy kardozásnál miket lehet használni, ha jól emléxem. Valaminek kell lennie a kezedben bot, partvis valami :D Ha jól emlékszem, akkor vmi ilyesmiről volt szó.
15.
15.
Krekk
Nem flame keltésképp, csak pusztán kérdés: Hogy fogják ezt élvezetesen megoldani Natalon? Mert Move-on oké, ott az irányító (már a fogása mint a fénykard) a gombokkal tudsz menni ide-oda, interakcióba kerülni ezzel-azzal (plusz a gépnek egyértelmű mi a kard és milyen dőlésszöggel merre mozog). De Natalon hogy lesz ez? Honnan tudja hogy épp hol a kard (és az öklömből hogy számolja ki relatíve pontosan, hogy hogy tartom a kardot). Ráadásul a semmit fogom rázni, szerintem sokan majd mondjuk egy üveg sörrel fognak hadonászni vagy egy wc-gurigával, hogy fogjanak valamit. Viszont a fő kérdés: honnan tudja a játék, hogy én előre akarok menni és nem csak előre csapni? Ezt a dolgot nem tudom még elképzelni a Natallal (legalábbis, hogy 100% természetes és félreértésmentes legyen) és ezért gondolom, hogy a Move talán hosszútávon és hardcoreabb rétegekben népszerűbb lehet. De ha valaki tudja, hogy lesz ez azt szívesen elolvasnám, vagy ha van róla videó.
14.
14.
Beau
Ez még Yodát is lekörözi.
13.
13.
Bloodman
A filmbe is ilyen Darth Maul kellet volna :XD Egyébként a játék elgondolása jó.
12.
12.
dareal
mr apple pityuka inkább a rohadt flash supportot oldaná meg.

jaaaa, hogy akkor jóval kisebb lenne az appstore game bevétel? kit érdekel, hogy havonta 1-2 millió lekérés van, csak épp az apple pont, hogy vevőket szarja le.

2010 és még mindig nincs flash support. szánalom. (ahhoz képest, hogy mint webes mindenes hirdetik a szarjaikat, többek között ezért cseréltem le az ájfonom, mert nekem napi szinten kell a flash support (ill havonta még pár millió embernek kéne))
11.
11.
Mathia$
Mit tudnának iPad-re fejleszteni???

Inkább Force Unleashed 2 kapna Move és Natal támogatást!
10.
10.
miletics
ez a gyerek nagyon profi

i

9.
9.
IceColdKillah
Pár éve még én is hegesztettem magamnak fából egy fénykardot! Sőt még gyakoroltam is vele, de én legalább nem kürtöltem világgá hanem elmentem orvoshoz!XD

7.
7.
Game 0ver
#3: hát hallod nem ki tudja hányszor kezdte előröl:D
5.
5.
zgreen
en spec nem szeretem a Star Wars jatekokat sem a Wiit de ezt azert szivesen kiprobalnam es Star Wars kid Techno Viking nyomaba sem erhet :)
5.
5.
tomi07
FFÚÚÚ de kemény a srác!!!!!!!!
4.
4.
tjames
#3: Profi a srác nem látod?
3.
3.
Killerbee
Csak vagy 5-ször "vág" bele magába.

Amúgy csodálom, hogy ezen mozdulatsor közbe nem esett el egyszer se :)
2.
2.
tjames
Szegény gyerek....jót tudunk röhögni más ember nyomorán :)

Sze le ví
1.
1.
Giga0509
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...