Beigazolódtak a korábbi pletykák, a Hothead hivatalosan is bejelentette a DeathSpank: Thongs of Virtue-t, amely a júliusban megjelent Robert Gilbert-féle kaland-szerepjáték hibrid folytatása lesz. Miután a két játékot párhuzamosan fejlesztették, már nem kell sokat várni az új részre sem: szeptember 21-én a PlayStation Networkön, 22-én pedig az Xbox Live-on is elérhetővé válik a cucc 15 dolláros illetve 1200 Microsoft Pontos áron.
Az ígéretek szerint az új rész másfélszer olyan hosszú lesz, mint az első, emellett új helyszíneket (például az Északi-sarkot) is bemutat majd. Még több kaland és fejtörő vár a játékosokra, és természetesen a Gilbert-féle humorról sem kell lemondanunk. Bár a Thongs of Virtue folytatás lesz, a fejlesztők azt mondták, hogy nem muszáj végigjátszani az első részt ahhoz, hogy értsük az új DeathSpank poénjait. A párhuzamos fejlesztés előnye, hogy hamarosan megjelenhet a játék, ellenben ez azt is jelenti, hogy a Hothead nem tudta kijavítani az előd hibáit, ezért online co-op továbbra sem lesz, és az első rész során elért eredményeinket sem láthatjuk majd viszont a következő részben. PC-s verzió nem lesz, a Hothead a konzolos játékokra gyúr rá, de még mindig nem zárják ki, hogy a későbbiekben számítógépen is bemutatkozzon a sorozat.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.