Japánban létezik egy olyan bevett szokás a Final Fantasy címekkel kapcsolatban, hogy pár hónappal a megjelenés után kijön egy Ultimania Omega könyv, melyben a készítők osztanak meg a jónéppel mindenféle belsős információkat. A Final Fantasy XIII esetében most jött el az idő a könyv kiadására.
Az egyik interjúból kiderül például, hogy a csapat egy ideig szeretett volna egy DLC-t készíteni, mely a Seventh Ark címre hallgatott volna, s eredetileg egyébként a teljes játékkal akarták kiadni. Később aztán kivágták, miután a csapat sosem tudta tartani a határidőket. Az új terület az Orphan’s Cradle harmadik kapuján át lett volna megközelíthető, ám a fejlesztés közben számos probléma akadt. Először is, a készítők úgy gondolták, hogy a DLC nem ér fel minőségben a játék többi részéhez, másrészt pedig gondjuk akadt a PlayStation 3 és az Xbox 360 eltérő letöltési rendszerével is, így végülis kukázták az egészet.
A Final Fantasy producere, Yoshinori Kitase egyébként elmondta, hogy amennyiben van igény a folytatásra, úgy ők nagyon szívesen nekiállnának, de egyelőre a csapat már elkezdte a következő nagy projektjét. Az úriember ugyanis azt szeretné, ha kétévente kiadnának egy játékot.
A Final Fantasy producere a Japánban megjelent "behind the scenes" könyvben mesélt egy törölt FFXIII DLC-ről, és a folytatás lehetőségéről, mely egyelőre még kétséges. Szeretné ugyanis, ha a csapat kétévente előállna egy új, kiadható játékkal.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.