Pár hete eresztette szabadjára a híres-hírhedt GeoHot néven futó hacker a PlayStation 3 törését, melynek nyomán teljes káosz uralkodott el a Sony rendszerén. A multiplayer játékokban megjelentek a csalók, és boldog-boldogtalan elkezdte warezolni az eddig biztonságba húzódó anyagokat.
A Sony azonban nem ül tétlenül, s szeretné valahogy visszaállítani a rendet. Belülről érkező pletykák alapján erre lehet megoldás a PC-n már régóta használt CD-kulcsos szisztéma.
A szájhagyomány útján terjedő történet szerint ezentúl minden PS3-as játék tartalmazni fog egy kódot, melyet az első használat előtt be kell ütnünk, és amit maximum ötször lehet felhasználni. Ez tehát egyben azt is jelentené, hogy érdekes dolgok alakulhatnak majd ki a használt PS3-játékok piacán.
Mindez persze nem vonatkozik a régebbi játékokra, azok továbbra is a régi módszerrel működnek majd. A Sony állítólag a legújabb firmware-be már beletette a CD-kulcsos rendszerhez szükséges hátteret, s most a fejlesztőkkel együttműködve azon fáradoznak, hogy minden új anyag már ezzel jelenjen meg.
Amint tudunk hivatalos információkkal szolgálni, azonnal jelentkezünk.
Ugyan még csak pletyka, de valószínűleg egy PC-szerű CD-kulcsos rendszerrel próbálkozik majd a Sony annak érdekében, hogy visszaszorítsa a GeoHot által elindított warezhullámot. Állítólag az új firmware már tartalmazza is az ehhez szükséges háttérrendszert.
Te is ugyanúgy fan vagy, csak pepitában csinálod.
Igaz nem mondod, hogy szar az Xbox csak azt, hogy "nem annyira igényes mint a PS3" amiből természetesen az következik hogy az Xbox igénytelen.
Ugyan már, ne add az antifanboy-t...
#55: Rosszul tudod.
ezek után... használtba már van dagadt 50e lokálkreditért. :D
persze csak az exkluzivok miatt vennék, de lássuk be idén már a ps3-ra elég sok fog jönni.
amúgy mindig van vmi apropó, hogy miért kell a másikat bsztatni.
múltkor a cod, előtte a kontroller, most ez, holnap mert nem jelenik meg vmi fos csak erre vagy arra.
Nekem mind kettő van és szerintem a PS3 jobb, de nem fújolom az Xobx360-at, mert nekem is van és az se rossz, csak nem annyira igényes mint a PS3.
ettől függetlenül, ha jól értem te most annak örülsz,hogy egy amcsi kölyök kersztbetett a sonynak aminek hála szívhatunk mi magyarok is (már aki eddig is megvette a játékokat használtan vagy fóliásan tökmind1)
Nem a sony bevételét féltem,mert HOL ÉRDEKEL AZ ENGEM,HOGY HOGY MENNYIT KASZÁL? Sehol! De, ha jól megy neki akkor van értelme annak,hogy kiadtam pénzt játékra. Amint keresztbetesznek olyanok akik nem akarnak fizetni a játékért onnatól kezdve én leszek szivatva miattuk. Lehet új gépre majd gyűjteni. A mostani ps3ra meg el lehet majd felejteni,hogy minőségi játékok jelenjenek meg.
Ha a sony még harcolna a ps3ért akkor inkább nekik drukkolok.
Ha nem gond.
ahogy azt az USA is csinálta ugye, ahhoz pedig kell az other is support. bár ahhoz saját Linux is kell, ami támogatja a cell-t.
remélem megállás nélkül csuklik az a f@sz
és leszarom,hogy ő nem tehet a csalók ellen,mert ez csak az álságos duma
Ha meg csak magának akart bizonyítani akkor meg tartotta volna meg magának a rohadék.
felegyi: Egyszerű. Meg kell oldani, hogy egy időben max 1 kód lehessen aktiválva ld. Adobe szoftverek (igaz ott 2 gépen lehet aktiválva 1 kód).
Rolandcska: "Hajrá Sony vedd ki a zsebemből a pénzt!"? Ha visszaszorítják a warezt azzal te meglopva érzed magad vagy mi? Azért ez durva öregem :) A több konzol fogy szöveg meg gagyi. Így is épp elég fogy hidd el, jó megél belőle a Sony. Nem véletlen, hogy fontosabb nekik az eredeti szoftverek védelme mint a konzolok eladása. Az ő céljuk, hogy a PS3 legyen a legjobb konzol a piacon és arra jöjjenek ki a legjobb exkluzív címek. Ehhez pedig hozzátartozik az, hogy mindent megtesznek a warez ellen. Hosszú távon sokkal jobban megéri mint, hogy most eladjanak plusz 200 ezer konzolt. Nagyban kell gondolkozni.
Offline játéknál biztos lesznek megoldások a rendszer megkerülésére, de az online játékhoz már biztosan eredeti szoftver kell majd!
Mindenki boldog?
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.