Kojima már nem egyszer fontolgatta a visszavonulását, ráadásul a Metal Gear Solid-sorozat kapcsán is számos alkalommal nyilatkozta azt, hogy nyugdíjba küldi a címet. Ennek ellenére most mégis váltig állítja, hogy nem fogja abbahagyni - persze miért is tenné, ennek pedig mi is nagyon örülünk.
A mester nem konkrétan a visszavonulás oldaláról közelítette meg a kérdést, a Gameindustry munkatársaival beszélgetve azt mondta el, hogy egyik játékával sem elégedett teljesen, de ha ez meg is történne, valószínűleg a fejlesztést is abbahagyná. Kojima szerint ez jó ideig nem fog bekövetkezni, a technológia fejlődésével ugyanis mindig talál majd valamit, ami el akar készíteni ahhoz, hogy maximálisan tetsszen neki a munkája.
"Alkotni valamit annyit tesz, hogy lehetetlen dolgokból csinálunk lehetségeseket, olyanokat, amikről szeretnénk, ha meg tudnánk csinálni. Ha eljutnék arra a pontra, bármit el tudnék készíteni, amit akarok, valószínűleg abbahagynám a játékfejlesztést."
A játékok mögött álló technológia, a programok látványvilága folyamatosan fejlődik, a műveltségéről is híres Kojima ennek kapcsán hasonlította a játékfejlesztők helyzetét Charlie Chaplinéhez, aki rengeteget gondolkozott azon, hogy felhagyjon-e a némafilmekkel, és áttérjen a hangosakra:
"A jelenlegi technológia révén egyre több mindent tudunk kifejezni a játékokkal, egyre több kulturális és faji különbséget tudunk beléjük tenni. Hasonló helyzettel állunk szemben, mint Chaplin, akinek ugyan nem volt szüksége szavakra, hogy kifejezze magát, de később hirtelen muszáj volt használnia őket, hogy ne tűnjön el."
Kojima szerint a technológia adott, a kérdés az, hogy meg tudjuk-e tanulni használni őket.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.