Konkrétan öt új betöltendő állás jelent meg a Remedynél, az ötből pedig négy egy AAA-kategóriás konzolos játékra utal. A négyből pedig egy konkrétan azt említi, hogy a szerencsés nyertesnek az Alan Wake engine-jével kell majd dolgoznia - ebből következtet mindenki arra, hogy valójában az Alan Wake folytatásáról van szó, de persze az sem kizárt, hogy valami más készül az adott technológiára.
Hivatalosan egyelőre annyit tudunk, hogy a Microsoft még biztosan nincs benne a projektben: Phil Spencer, a Microsoft Game Studios elnöke még az E3 alatt azt nyilatkozta, nem tud róla, hogy a Remedy más kiadóval írt volna alá szerződést a folytatás megjelentetésére. Ez persze azt súgja, hogy a Microsoftnak nincs exkluzivitása az esetleges folytatásokra, így a következő Alan Wake akár már multiplatform is lehet, ha a fejlesztők más céggel állapodnak meg.
A Remedy egyébként még korábban azt nyilatkozta, hogy "még több Alan Wake jön", de ezek nem DLC-k lesznek, s nem is az Alan Wake 2. Akkor mi?
Teljes a bizonytalanság az Alan Wake folytatása körül - legalábbis számunkra, mert a fejlesztőknek nyilvánvalóan konkrét terveik vannak, legalábbis valamivel határozottan, ugyanis tetemes mennyiségű új álláslehetőséget hirdetett meg a Remedy, melyek pusztán csak utalnak az Xbox-exkluzív cím folytatására.
A Conviction-ben jo a karakter animacio, az Unchartedben meg nem csak harom tipusu ellenfel van (aki vegig vitte barmelyiket az tudja) es a katonak maskepp viselkednek fegyverzetuk stb szerint. A problema meg nem ott van hogy nincs kulon AI hanem hogy az Alan Wakeben az osszes harc (ameddig eljutottam) egyforma, mig az emlitett gamekben mindig valami valtozik.
A vadállatokról annyi, hogy se az általad más okból említett Uncharted-ban, sem a Splinter Cell utolsó részében (abban jó az arc animáció ??) nem voltak random vadállatok, sem azok "külön AI"-ai, de még csak nem is hallottam, hogy bárki emiatt problémázott volna.
Szerintem ha valóban ez a gondod, akkor tényleg ne is próbáld újra az Alan Wake -et, inkább játssz a Cabela's Outdoor Adventures -el. Abban vannak erdei vadak és halak ...
Azt meg megjegyzem hogy olyat beirni hogy ellett magyarazva hogy miert nincsenek allatok az erdoben az meg a lustasag tamogatasa. A tervezok nem voltak hajlandoak uj AI-t programozni tehat inkabb elrejtettek egy oldalt a jatekban ahol az Alan Wake a sajat maga irt konyvet maganak elmagyarazza es kifejti hat bizony nincsenek allatok mert ok elfutottak de a madaraknak elrepulni nem sikerult.
A karakternek nagyon élethű a mozgása(kivéve az ugrást, mert az botrányos).
Amúgy néhány a sötét erő által megszállt farkast szívesen láttam volna benne, szerintem az kifejezetten illett volna bele. Na majd talán a 2-ben.
Amúgy, hogy ne csak cinikus legyek meg általánosítsak: oka van amiért a Bright Falls -i erdőkben nem találkozol medvékkel és szarvasokkal ugyanis érzik, hogy gáz van (asszem a könyvben le van írva ez is, hogy a vadállatok elmenekültek) bent reszketnek egy bokorban vagy egy barlangban ... A vér-varjak is csak azért vannak, mert az olyan indiános-misztikus hogy a sátán madarai rádrepülnek, mint legyek a sz*rra
Én is bírom őket, melómban is szoktam finnekkel csevegni ... Amikor megjelent megvettem első napokban a Collector's Edition -t, végigvittem, majd utána írtam egy levelet a Remedy -nek (nem nyálzás, szerintem megérdemlik a jó alkotók) hogy mennyire jó hangulatú lett a játék és a könyv és hogy alig várom a DLC epizódokat, illetve 'A' folytatást. : ) Természetesen válaszoltak ...
Sokan szeretik ezt a gyönyörű játékot.
Kedvenc játékom. Gondoljátok el mennyire örültem amikor megtudtam hogy a 2. DLC okt. 12-én, a születésnapomon jelenik meg. Még a Remedynek is küldtem egy emailt hogy köszönöm az ajándékot és vissza is küldték hogy örülnek hogy örömet okozhattak.
Sam Lake nagyon jó író, remek sztorit írt az Alan Wakenek és a Max Payne szériának is. Remélem újra elkápráztat egy remek játékkal.
Értékelnék szerintem szívesen, csak hát sokan "megharagudtak rá" anélkül, hogy kipróbálták volna, amiatt mert XBOX exkluzív lett. Én vettem miatta egy XBOX -ot a megjelenéskor és nem is bántam meg, kedvenc játékom, szerintem egyik legjobb valaha! DE ... én is megharagudtam, hogy a PC tulajdonosoktól sok év után elvették végül. Értem az okát is, senki sem szeret "ingyen" dolgozni a warez kilátások miatt, de akkoris ... nah mindegy. Csak a teljes képhez hozzátartozik.
Mr. Griewer
Igen így van, sajnos valóban az exkluzivitás miatt adtak el keveset. Amúgy ha elmerülsz benne, nagyon nagyon jó játék! És a két DLC epizód is :)
Nos, nekem is azonnali vétel lenne az ALAN WAKE 2 ha kijön.
Remélem tényleg a folytatáson dolgoznak. :)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.