Az anekdota szerint annak idején az Epic Games győzte meg az utolsó pillanatban a MIcrosoftot, hogy 256 MB memória helyett 512 MB-ot tegyenek az Xbox 360-ba. Mindezt úgy sikerült elérniük, hogy megmutatták a Gears of War egy korai változatát, és azt mondták: ez fog futni a konzolon, a Microsoft pedig le volt nyűgözve. Úgy tűnik, hogy a cég megtartja szokását: Mike Capps elmondása szerint már a Samaritan demó is egy célzás volt arra, mit várnak a következő generációtól.
Úgy gondolják, hogy a Samaritan demót a PC-k körülbelül két-három év múlva fogják tudni rendesen futtatni, ennek megfelelően a következő konzolgenerációnak is legalább ezt a szintet kell belőnie.
"A Samaritan egy valós időben futtatott demó, ami úgy néz ki, mint az egy animációs film 5 évvel ezelőttről. A technika egyre kifinomultabbá válik. A célunk az volt, hogy megmutassuk, milyen technológiákat szeretnénk látni a következő konzolokban" - mondta Capps, és hozzátette, hogy mindez még ésszerű költségek mellett is elérhető. Szerinte fontos már most megmutatni a jónépnek, hogy az ilyen szintű grafikára a jelenlegi konzolok nem képesek, ezért érdemes lesz megvenni majd a következő generációt.
Az úriember ezen kívül arról beszélt, hogy változásoknak kell történnie a játékok értékesítésében is: egyre fontosabbá válnak a mikrotranzakciók és az apró, olcsó játékok, így meg kell szüntetni a fix árakat, és a hosszú engedélyeztetési folyamatokat, egyszerűbbé kell tenni a rendszert, hogy a fejlesztők szabadabban szolgáltathassák a tartalmat.
Capps szerint az AAA-kategóriás játékok mellett sosem fognak visszatérni az AA-kategóriások, ha a Microsoft vagy a Sony szerint egy anyag vagy 60 dolláros áron jelenhet meg, vagy sehogy.
Ha van lehetőség a jó játék mellett a gyönyörű látványra akkor miért ne?
Ha megnézzük a Far Cry(2004)-Crysis(2007) és mondjuk egy mostani BF3, Crysis2-es grafikát akkor elmondhatjuk, hogy lelassultunk a fejlődésben az utóbbi időben... De ha bejönnek az új konzolok nagyot ugrik majd megint a grafika.
Csak minimum követelményt állított fel, ez nem jelenti, hogy ennél nem lesznek jobbak.
Akkor nem veszek konzolt :D A konzolokat 6-10 évre tervezik, de a teljesítményüket, meg 2-3-ra?? Az elég gáz. Remélem én értek valamit szarul, vagy csak a fazon beszél zöldséget, mert így lemondok a konzolvásárlós terveimről.
A $60 vagy semmi hozzáálláson meg úgyse tudnak változtatni.
http://www.youtube.com/watch?v=RSXyztq_0uM
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.