Ha már Halloween, a Sega, pontosabban a Sega Sammy nagyvállalatnak horrorisztikus élményben volt része, mikor meglátta a szeptemberrel záruló félév üzleti eredményeit.
A pachinko és pachislot gépeknek köszönhetően a Sega Sammy Holdings árbevétele ugyan éppen meghaladta a 150 milliárd jenes előrejelzéseket (152,602 milliárd jent volt a cég forgalma), és a 3,98 milliárd jenes üzleti eredmény is megfelelt a várakozásoknak még akkor is, ha az elképesztően halvány teljesítménynek számít. A videojátékos részleg viszont korántsem örülhetett ennyire, ott a bevétel éves szinten 13,1 százalékkal 33,81 milliárd jenre zuhant és az üzemi veszteség is 6 milliárd jenre nőtt a tavalyi 1,3 milliárd jen után.
A Sega szerint a gyengébb eredmények annak köszönhetők, hogy az amerikai és az európai vásárlók fogyasztása még mindig elmarad az elvárttól, ezért a vállalat a jövőben új területeken, a közösségi oldalakon és az okostelefonokon is szerencsét próbál. A Sega két nagyobb címmel büszkélkedhetett a közelmúltban, ezek egyike sem teljesített kiemelkedően: a Kinect-exkluzív Rise of Nightmaresből mindössze 200 ezer példány ment el, a multiplatform Captan America: Super Soldierre pedig csak 450 ezren volt kíváncsiak.
Rise of Nightmares- csak egy szük réteg kedvelné, de így hogy rossz lett még az se
Captain America: hozza a szuperhös filmek játékadaptációjának formáját... a piacon egy jó ilyen van, az pedig nem más, mint a Batman AA és AC
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.