Egyiptomi Assassin's Creed III-ról pletykálnak

  • Írta: InGen
  • 2011. november 17.
  • Pletyka
Link másolása
Habár korábban azt hallhattuk, hogy a jövő évi epizód megjelenése után megszűnik az évenkénti Assassin's Creed-zuhatag, de nem ez a helyzet. A sorozat folytatódik, ám úgy tűnik, hogy 2012-ben még mindig nem a "rendes" harmadik résszel - utóbbi viszont Egyiptomban játszódhat.

Korábban már kikerült egy kép a Ubisoft műhelyéből, melyen egy orgyilkost láthattunk a piramisok előtt - innen indultak a pletykák, miszerint az Assassin's Creed III már Egyiptomban játszódik majd. A Ubisoft később ezt azzal cáfolta, hogy a rajz csak az akkor készülő enciklopédiához kellett, s semmi köze a készülő játékokhoz.


Most azonban a brit PSM3 magazin szellőztette meg újra Egyiptomot a harmadik rész helyszíneként - ehhez adhat némi puskaport a Revelations vége, amit persze nem spoilerezünk le. A kérdés már csak az: mikor jön ez a bizonyos "igazi" folytatás, és meddig húzza még le a Ubisoft a rókabőrt az Assassin's Creed II-ről?

Nos, az évenkénti megjelenések nem szűnnek meg: úgy tűnik, hogy habár Ezio és Altair története lezárult, 2012-ben még mindig Desmond körül forog majd a sztori, s egy teljesen új vonal csak majd a valamikori harmadik részben mutatkozhat meg.

35.
35.
daikarashiro
#34: Abban egyet értek, hogy BIZA én egyáltalán nem bánom hogy új részek jönnek ki. És Szerintem is egy távol keleti vonal kellene JAPÁN KÍNA KOREA:D
külön külön részekben is akár. és a sztorik összefonódhatnának!
ÉN a brotherhoodot ízig vérig imádtam. a revelationt még nem próbáltam de tuti tetszeni fog. Szerintem nem COdosodik el.
34.
34.
jjjj
Ti seggfelyek!Játszátok itt az agyatokat!!!!Sztem tök jó az AC:Revelations!!
És nem egyiptomban fog játszódni hanem Desmond-dal folytattjuk az Abstergók ellen harcot Az AC:3 ban!!
33.
33.
samatagrav09
#26: a minőságe nem romlott jobb is lett csak ezt játszani kell meg sok dolog van itt is amivel elütheted az időt
32.
32.
#26: nekem ez az érzésem már a Brotherhood-nál megvolt, de persze ennek ellenére jó játék meg minden csak kezdik túlzásba vinni a dolgokat... személy szerint egy olyan igazi Prince of persiának sokkal jobban örülnék
31.
31.
n_csacsi
Nekem ez annyiban nem tetszik, hogy akár az összes kort megcsinálhatnák, mire eljutunk a tényleges 3. részhez...örülni fogok, ha kijön ez az "utolsó mellékszál", mert szeretem az egyiptomi kultúrát és ha igazak a pletykák, akkor én ezt a részt nagyon fogom várni, de ezután már igazán lezárulhatna egy 3. résszel az egész...
27.
27.
Necreon
#16: Desmond a főszereplő. Ez most olyan mint ha Terminator filmet akarnál terminátor és John Connor nélkül. Egy kiherélt, semmitmondó film (ill. esetünkben játék) lenne, és ARRA már mondhatnánk, hogy lehúzás.
26.
26.
Nem játszottam még a Revelationsel (PC ftw), de a videók alapján nekem az jött le, hogy kezd "elcodosodni". Lehet hogy jól néz ki, de szerintem az AC világába nagyon nem illenek a lovaskocsis-kötélenlógós meg lángszóróval hajókat felgyújtós jelenetek. Meg hát Ezio tényleg profi, de nem egy szuperhős, hogy mindent csak úgy túléljen. Persze a sztori ettől még lehet jó, de örülnék, ha az maradna a játék lelke. + Ne kezdjék el tömegesen gyártani az új részeket. Sokkal jobb legalább 2 évet várni egy majdnem tökéletes játékra, mint azt nézni, ahogy évente csökken a színvonal.
25.
25.
Supra
Ez nem lehet. Úgy tudom, a Ubisoft már bejelentette, hogy jövőre jön a záró 3. rész, egyeztetve a 2012.-es világvégével!! Annyit mondtak még, hogy miután lezárták Desmond történetét, jelenhetnek meg még mellékrészek, de csakis UTÁNA!!!
24.
24.
Mortis
Ez engem miért nem lep meg? :O

Az Ubi húzóneve. A népek szeretik s még a kritikák is pozitívak. Hülyék lennének nem kisajtolni belőle mindent. Ha engem kérdeztek, akkor maximum az új konzolokra kapunk AC 3-at.
22.
22.
TrojaiPF
Nem nagyon értem a Ubisoftot. Annyi lehetőség van az AC univerzumában és nem használják ki. Ha jövőre jön az új rész, akkor valami nagy újítás kéne, mert ez így egyre jobban kezd ellaposodni. A nagy újítást pedig csak a környezet és/vagy a kor megváltoztatásával lehetne elérni, hiszen már a harmadik részt játsszuk Ezioval és hiába az új környezet, a játékmenetben csak nyomokban lehet változásokat észlelni. Bár a sztori még mindig nagyon izgalmas és fordulatos és még mindig élvezetes a játék, de negyedszerre már nem lesz az.
20.
20.
Gengszter
Én is azt mondom hogy bárcsak soha ne lenne vége,de ha le akarják zárni akkor ezioval zárják desmondét haggyják nyitva hisz végülis ő róla szól a játék (mint főszereplő) ha csak keveset is játszunk vele :)
18.
18.
MoRT2195
Nem! Az AC III nem 2012-ben jelenik meg, az még nem az AC III lesz. Ki mondta? Az Ubisoft. Azt mondták, hogy jövőre jön meg egy rész ami nem a III lesz, hanem még Desmond történetét zárja le, aztán később pár év múlva jön az AC III, ahol valszeg teljesen új szereplők, környezet lesz és minden más lesz. Rá is fér a játékra mert 2009-2012-ben ugyan azokat adják ki szinte.
16.
16.
kebi90
Nekem is a Kínai vagy esetleg Japán rész jobban tetszene. De ez sem lesz rossz szerintem. Desmond sztorija meg véget érhetne. Más karakter kéne már.
14.
14.
nero66
Nem hangzik rosszul, csak ne változtassák meg túlságosan az assassin egyenruhát... :D Ja és nem úgy volt h most a Revelations-ban lezárul Ezio története és a 2012-ben megjelenő résszel pedig Desmondé is? o.O
12.
12.
SL89
Nekem is Egyiptom vagy a távolkelet nagyon bejönne. Japánban nagy sztori lehetne a ninják meg a szamurájok harcaiból. Egyébként a hejszintól nem félek, csak attól az egytől, hogy annak érdekében, hogy újitsanak egyre több olyan dolgot tesznek a játékba aminek semmi helye ott. És az amerikai helyszinről csak annyit, hogy az lenne a legrosszabb választás. A csapból is amerika folyik, hányingerem van tőle !
11.
11.
rossitibi
Na végre! Tavaly pont ezt írtam hogy milyen jó lenne Egyiptomban :)
Semmi jó Egyiptomos játék nincs, végre lenne valami! Fasza! Jöhet! Várom :)
10.
10.
smash
Én egy amerikai függetlenségi háborús időszaknak vagy egy magyarországi 1848-as szabadságharcos résznek örülnék :D
9.
9.
Yetikee
Egy borús esős Anglia- London , esetleg kis Kína vagy Tibet lenne az elképzelésem. De ez az Egyiptomos ötlet sem lenne rossz. Sok a látványosság meg az arab kultúrában otthon vannak úgyis :D
8.
8.
Slik
én örülök, hogy egyiptomban fog játszódni... végre máshogy néznek majd ki az épületek és a környezet
7.
7.
Necreon
Ki mondta hogy a következő rész nem a III lesz?
6.
6.
kopic
#4: Az Assassin's Creed 3 nem 2012-ben jelenik meg ?
5.
5.
DON GONDOCS
Látok benne fantáziát, egy érdekes történettel és pár új harci elemmel.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...