GC 2012: A Microsoft kihagyja a kiállítást

  • Írta: fojesz
  • 2012. június 14.
  • Gyászhír
Link másolása
A Microsoft bejelentette, hogy idén nem vesz részt a kölni GamesComon és a Tokyo Game Shown, helyette kisebb, lokális rendezvényeken népszerűsíti majd az Xboxot és a first party címeit. Bár a GamesCom a világ legnagyobb játékos rendezvénye, már több kiadó is jelezte, hogy idén nem kér a felhajtásból.

Először a német Mediabiz indította el a híreszteléseket, majd később a Microsoft hivatalosan megerősítette: idén nem vesz részt az augusztus 15-19. között, Kölnben megrendezendő GamesComon, sem pedig a szeptemberi Tokyo Game Shown. A redmondiak azért nem kérnek 2012-ben a felhajtásból, mert inkább a kisebb, helyi rendezvényeiken promóznák a termékeiket.

A first party felhozatalban jelenleg olyan címek találhatók, mint a Halo 4, a Gears of War: Judgment, a Forza Horizon, a Fable: The Journey és a Dance Central 3, azonban ezek jó része nem lesz kint a kiállításokon. A Microsoft szerint bizonyos Xbox-játékokkal találkozhatnak majd a látogatók, de azokkal is csak a partnereik jóvoltából.

A GamesCom kapcsán érdemes megjegyezni: eddig már több kiadó jelezte, hogy nem vesz részt a németországi rendezvényen, noha az tavaly minden eddiginél több, 275 ezer látogatót vonzott. Lemondta a bulit a Sega, a THQ, de a Nintendo is, egyedül a Sony jelezte hosszas huzavona után, hogy egyedüli konzolgyártóként ott lesz Kölnben.

7.
7.
Szerintem az MS-nek kell majd valami újdonság a következő generációra, most is azért nem mennek már Gamescomra mert minden címük uccsó utáni bőrlehúzás már...Gears of War szám nélkül már valami előzményféle-mellékágas izé Marcus nélkül, a Halo már számmal gáz, újat nem fog tudni mutatni csak ugyanazt mint az MW3...Forza is halál unalmas már, nincs is semmi amiért érdemes lenne kint villogni. Majd az új géppel, de ahhoz meg új first party játék is kéne!
5.
5.
HipCross
A Rockstar game ott lesz? Jó lenne már vmit hallani a GTA V-ről.
4.
4.
kanos005
http://gamers.hu/allitolag-ez-lesz-a-ps4-specifikacioja Érdekes... :D
2.
2.
rics92
Na a Sony most lubickolhat a jóban. Nem hiszem, hogy meg fogják bánni a döntést :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...