Ma is leállt az Xbox Live

  • Írta: fojesz
  • 2012. szeptember 4.
  • Hír
Link másolása
Nem egészen két hónappal azután, hogy néhány órára leállt az Xbox Live szolgáltatás, a mai napon is akadhatott nehézsége a bejelentkezéssel annak, aki online akart játszani. A Microsoft szerint a frissítések miatt előfordul az ilyen, hosszútávú következtetéseket nem érdemes levonni az esetből.

Több játékos is jelentette a sajtónak, hogy leállt az Xbox Live - erre utalt a szolgáltatás hivatalos honlapján lévő státuszjelző is. Utóbb a Microsoft közleményben tudatta a néppel, hogy tud a problémáról, és serényen dolgoznak rajta a mérnökei, akiknek hála néhány óra múlva véget is ért a kényszerszünet.

Legutóbb júliusban volt ehhez hasonló gond a rendszerrel, a Microsoft szerint ilyen leállások a frissítések és a javítások feltöltésével előfordulhatnak. A redmondi vállalat azt is leszögezte: az ilyen esetek miatt nem kell hosszútávú problémákat vizionálni.

A bejelentkezéssel kapcsolatos nehézségek mellett egyedi esetek is előfordulhattak, olvasónk, erethier92 is jelezte, hogy neki még "a Live-profilja is eltűnt, mint a kámfor, mikor pedig próbálta letölteni, hibaüzenetet kapott".

8.
8.
Mathia$
5 nappal ezelőtt is leállt este 10 és éjjel 3 között... nem tudtam bf3zni :(
4.
4.
DevilGamer
Legalább jeleznék, hogy várhatólag XY napon leáll. (Ha lehet.)
1.
1.
Optimus Prime
Az igazság az, hogy alig vennénk/veszük észre, ha hivatalosan baj vagy minden rendben van a LIVE-val (PC). Többnyire nem működik simán. 6 játékom van GFWL-es, ebből 2-3-mal játszom többet. Legjobb mikor MP közben kapcsol szét a LIVE.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...