A Starbreeze Studioson a világ szeme, elvégre egy tisztességes játékot kell összekalapálniuk, ha már az év elején megjelent Syndicate-re többnyire nem voltak kíváncsiak a vásárlók. A következő címe az 505 Games kiadásában lát napvilágot, és digitálisan letölthető produktumnak ígérkezik. A munkálatokban közreműködik Josef Fares filmrendező is, akinek a Zsernyákok című akcióvígjátékot köszönhettük. A Brothers: A Tale of Two Sons története korántsem tekinthető humorosnak, inkább egy megható krónikát mesél el két fivérről, akik kétségbeesetten próbálják megtalálni haldokló apjuk számára a gyógymódot jelentő "Élet vizét".
A küldetés során csak egymásra számíthatnak, de még így sem könnyű feladattal állnak szemben. Az egyiküknek erősnek kell lennie, amikor a másik gyenge, és bátornak, ha a másik gyáva. Fares úgy fogalmazott, hogy már a játék fejlesztésének elején az volt a cél, hogy mély, magával ragadó történetet alkossanak meg, miközben a videojáték alapvető mechanizmusa a fizikára és az interaktív környezetre támaszkodik. Érzelmileg is kötődni fogunk a karakterekhez, miközben szakadékok felett mászunk, vészjósló erdőkben és veszélyes hegyoldalakon fordulunk meg.
A rendező videojátékos ambícióinak technikai oldalát a Starbreeze alkotja meg. A Brothers: A Tale of Two Sons 2013 tavaszán érkezik PC-re, XBLA-re és PSN-re.
Szóval várós a dolog, egy patront adunk neki. :)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.