A hiba a PS3-on és Xbox 360-on játszókat érinti, a játékosok arra panaszkodnak, hogy vagy a főküldetésekhez, vagy a mellékküldetésekhez kapcsolódó eredményeik vesztek el a Hidden Secrets DLC letöltése után. A Ubisoft a hivatalos fórumán igyekezett megnyugtatni a jónépet, Gabe Graziani közösségi menedzser már tippet is adott, hogyan lehet elkerülni a bajt.
Elmondta, a Ubisoftnál már tudják, hogyan előidézni a hibát, így a javításon is gőzerővel dolgoznak. Állítása szerint a bug csak a felhasználók egy kis részét érinti, de ettől függetlenül nagyon komolyan veszik a problémát. Graziani szerint a lényeg, hogy az adatvesztés akkor áll be, mikor a játékosok a DLC letöltése közben próbálnak mentett állást betölteni, ezért azt javasolja, hogy ezzel senki ne próbálkozzon. Bármit csinálhattok, úgy játszotok, ahogy jól esik, de ne töltsetek be mentett állást ilyenkor!
A Hidden Secrets DLC egyébként a héten vált letölthetővé a Season Passt használó játékosok számára, a többiek, illetve a Wii U-tulajok december 11-én tehetik magukévá az egyebek mellett három küldetést tartalmazó kiegészítőt.
Azért a huszonegyedik században ez eléggé epic fail.
Anno a folyamatos netkapcsolat erőltetése helyett inkább csináltak volna egy felhőt ami online eltárolja a játékállásokat pl mint a legtöbb steames játék.
ba..ák meg!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.