Új dátumot kapot a Sniper: Ghost Warrior 2

  • Írta: fojesz
  • 2013. január 3.
  • Megjelenés
Link másolása
Már megint csúszik a Sniper: Ghost Warrior második része, ezúttal a korábban biztosnak tűnő megjelenési dátumot tolta el a kiadója márciusig. Persze erről is azt mondta, hogy ez lesz a biztos megjelenési dátum.

A múltkori trailerben már megint nem szerepelt a Sniper: Ghost Warrior 2 végleges megjelenési dátuma, ami aggodalomra adhatott okot, hiszen a City Interactive tavaly ugyan kénytelen-kelletlen elhalasztotta az októberi premiert, de azt ígérte, januárban biztosan itt lesz a játék.

Nos, mint kiderült, nem lesz itt. A lengyel vállalat közleménye szerint az új FPS csak március 12-én kerül boltokba, a megjelenése legalább továbbra is PC-re, PS3-ra és Xbox 360-ra várható. Remélhetőleg ezt a dátumot már fogja tudni tartani a kiadó.

9.
9.
TheAxySnaker
Sajnálom mert adtam egy eséjt City-éknek és a buget játékaik egész jók mióta a Fear2 motorját használják a Sniper2-t pedig kifejetten vártam,várom remélem hogy a hoszú fejlesztési idő azt jelenti hogy kapunk egy igazán jó szép játékot és a csiszolatlan gyémánt még ott forog a fejlesztők kezében
7.
7.
Caine
Vajon az idén még hányszor tolják el a megjelenést?
6.
6.
Giggsy
A januári dátum amúgy mikor volt hivatalos? Nekem már eleve is valami március környéke rémlett (már azután, hogy az augusztusból nem lett semmi).
5.
5.
Game Fan
Lesz ez még július is...
4.
4.
csoki0619
Hat ez egy igen nagy bal lepes a reszukrol. 2013. marciusa igyis eleg zsufolt lesz megjelenes teren. En mondjuk sajnalnam ha a jatek jol sikerulne viszont a megjelenes miatt nem aratna akkora sikert mint kellene. Kivancsi vagyok mennyiert fogjak arulni. Na az arral meg tudnanak egy kicsit taktikazni, h noveljek az eladast.
2.
2.
ground
Mióta húzzak vonják már. Ennyi halogatás után szerintem jó lesz ez. Az első nekem tetszett.
1.
1.
Bako
Szinte éreztem, hogy a Crysis 3 utánra tornásszák majd a megjelenést. Nem okos taktika. Most januárban nem lett volna sok ellenfele a kategóriájában.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...