Hivatalos: Julie Larson-Green az új Xbox-főnök

  • Írta: zoenn
  • 2013. július 11.
  • Hír
Link másolása
A Microsoft vezérigazgatója, Steve Ballmer mindent elsöprő szerkezetátalakításba kezd a cégen belül. Ezáltal nagyobb innovációt és hatékonyságot remélnek a technológia ágazatban. Immáron Larson-Green felel az Xboxért.

Ahogy azt korábban sejtettük, tényleg a korábbi Windows-vezető, Julie Larson-Green felel a hardverfejlesztésekért - egészen pontosan a Devices and Studios Engineering Group főnökének nevezték ki. Ide tartozik az Xbox is, ő váltja a nemrégiben a Zyngához igazolt Don Mattricket.

Felelősséget vállal a játékfejlesztésekért, a zenékért, videókért és minden egyéb tartalmakért is, melyek a szórakoztató-ágazat részét képezik. És minden hardvereszközért - a legkisebbektől a legnagyobbakig.

Steve Ballmer kiemelte: egységes stratégiát dolgoznak ki, minden ágazaton fejlesztenek, beleértve a műszaki és technológiai területet, s minden divízió szorosan együttműködik majd egymással a közös cél érdekében. Az új mottó: "egy stratégia, egy Microsoft".

A jövőben a családi eszközökre és szolgáltatásokra koncentrálnak, egyaránt gondolnak a magánszemélyekre és vállalkozásokra. Legyünk akár otthon, útközben, vagy a munkahelyen, a lehető legjobb értéket képviselő termékeket készítenek majd. "Ezek elmossák a határt a valóság és a fantázia közt."

Mit kell tudnotok Larson-Green asszonyról? 1962-ben született, közgazdász diplomája van, mestere a számítástechnikának és autodidakta programozó. Technikai támogatást nyújtott az Aldus fejlesztési vezetőjeként, a PageMaker kiadványszerkesztő szoftver alkotója, amely most már az Adobe Systems birtokában van.

A Microsofthoz 1993-ban csatlakozott, mint Visual C++ programmenedzser, az Office csapathoz 1997-ben került. Ő felelt az Office XP, az Office 2003 és az Office 2007 felhasználói felületének designjáért. Vállalati alelnök, ő volt a Windows-részleg vezetője. Legutóbb a Windows 7, Windows 8 és Windows 8.1 tervezéséért, designjáért és szállításáért felelt.

Mik a benyomásaitok? Jó kezekbe került az Xbox?

22.
22.
kopic
#15
En meg bannolnam.:)
19.
19.
lesik20
#18: Kételkedni lehet de olyat mondani hogy get back to the kitchet azért már gáz
18.
18.
Clayman
#8: 1. Miért csak a szüzek mondanak ilyet?
2. Attól még, hogy a Harvardra járt, attól még nem biztos, hogy jó részleg vezető lesz
3. A HP-nél történtek alapján, meg amúgy is jogom van kételkedni benne, hogy jó döntés volt őt odatenni.
17.
17.
A kinti kicsi kepen elegge szar pias feje van.
Puffedt arc, vodkaszem.
Vagy tele van nyomva kollagennel esetleg a sajat seggebol leszivott zsirral :D
Fail.
16.
16.
akifourteen
Akkor ezert akar a MS sajtokonferenciat tartani a Gamescom-on.
15.
15.
LAZLOW20
#14: Én meg blokkolnám :D
13.
13.
kopic
#2
Nekem sem tetszik igazan.:/
12.
12.
kopic
Kerdesetekre a valasz: Majd meglassuk.
8.
8.
lesik20
#7: Tudod ilyeneket csak szüzek mondanak. De tudod mut légy szexista

Ugyan már ez nő? És akarja vezetni az Xbox részleget. Ugyan már. A Harvardra járt. Mit tud ő?
7.
7.
Clayman
5.
5.
DON GONDOCS
A jövőben a családi eszközökre és szolgáltatásokra koncentrálnak. Remélem ez nekünk jó!!
3.
3.
névtelenség
"közgazdász" - baljós árnyak
(aki dolgozott már együtt közgazdásszal az érti)
2.
2.
traumraise
Tudom kicsit hímsoviniszta vagyok de nekem nem tetszik ha egy nő kerül egy konzolgyártó élére.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...