Gyanúsan nagy csend honolt a Transformers Universe felől az elmúlt időszakban. Nos, a projekt köszöni szépen, jól van, csak nem hagyományos MMO-nak készül, hanem egy MOTA-nak. A Jagex vezérigazgatója, Mark Gerhard elhintette, hogy a 2013 folyamán jelentős átalakuláson ment át játék.
A Transformers Universe immáron egy "masszív online taktikai akciójáték", azaz MOTA, ahogy a fejlesztők hivatkoznak rá. Az alkotás gyors iramú taktikai harcokat kínál, amely egyaránt elnyeri majd a hardcore és az alkalmi játékosok tetszését. Parancsnokok lehetünk a produktumban, nekünk kell toboroznunk és irányítanunk egy csapat robotot, akik az ellenséges Transformers-csapatokkal csapnak össze.
A Jagex továbbra is együttműködik a Hasbóval, hogy a Transformerek "egyedülálló" felhozatalát építsék be a játékba. Több ismerős karaktert üdvözölhetünk az Autobotok és az Álcák közti háborúban, s a különböző játékstílusok kedvelői is megtalálják a számításukat benne.
A stúdió ígérete szerint az első ingame trailer hamarosan napvilágot lát, míg a végleges játék a nyár folyamán landol PC-n. A bétateszt még előtte várható valamikor.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.