Már az indulás sem volt könnyű a Microsoft next-gen konzoljának az ázsiai szigetországban. Tolongó tömegek helyett lézengő emberek, üresen álló, elkerített sorterelők és csend fogadta azokat, akik a szeptember eleji start idején személyesen kívánták beszerezni a készüléket a műszaki termékeket forgalmazó üzletek egyikéből.
Az Xbox One az első négy napban Japánban mindössze 25 674 darab értékesített példánnyal büszkélkedhetett a 127 milliós országban, mely eredmény jócskán elmarad az Xbox 360 2005-ös indulásakor két nap alatt elért 60 000-es eladásához képest.
Ez persze még mind semmi ahhoz mérve, hogy a rá következő két hétben mindössze 3 015 Xbox One fogyott, miközben a PS3-ból kétszer, a PlayStation 4-ből pedig nyolcszor annyi talált gazdára ugyanebben az időintervallumban.
Az utóbbi hét ráadásul ennél sokkal szomorúbb értékeket mutat, a Microsoft platformja ugyanis csak kicsivel több mint ezer dobozzal csökkentette a porosodó készletek mennyiségét.
ami ma van az dömping.elk_rvult az egész játékipar.konzolok egymás hegyén-hátán,futószalagon érkező klónozott játékok.PS4-et megéri venni a visszafelé kompatibilitás miatt(persze van néhány exkluziv progi minden vasra ami kiemelkedik a trutymóból) lényeg hogy nem kell túlerőltetni a dolgokat.1-2 régi progit mindig megkíván az ember (chrono cross,metal gear,ff) bill gates meg kínlódjon a nextgennel ahogy akar.
Ne haragudj még mindig, de kivel kellene rivalizálnia? Attól, mert te szereted a konzolod attól még el lehet ismerni nyugodtan, hogy egy ligában mozognak!
Igazából beakartam szólni, hogy ilyen helytelenül megírt hozzászólást még életemben nem láttam, de nem tettem és nem is fogom, de arra kíváncsi lennék, hogy mi a jó istenről írsz, hogy ennyiszer pontot nyomsz a szóköz helyett? :D
Ezt ajánlanám egy két fórumozónak!:)
Jelen esetben az IQ béka segge alá eső bitrátáját mutatja........
Én már nem tudnék ennyire higgadtan válaszolni............nekik.
gogogo, Cristiano, we're standin' on the same side of justice!
yeeehaa!!!
PS4 Official Launch Commercial: http://www.youtube.com/watch?v=s0d9d-cdxhk
A február nálam huzzós lesz,miven jön majd a Bloodborne és ha jó lesz tuttira akkor vennem kell majd megint egy Ps4 sajnos nem sajnos,ez van ........
Xboxone-t inkább zérónak kéne hívni! Egy 220e számítógép teljesítményét hozza, a Forza5-ös csodánál, ppedig már 3 éve előbbre tart szint bármi komolyabb pc-n. Elsimítás 2x ha van, a kocsin a környezet tükröződése kb 30x30-as pixelmozi, a töltési hosszabb, mint F4 x360-on, popuppol, egyszerűen katasztrofális, hogy ílyet új generációnak hívnak.
Ezzel a konfiggal teljesen nevetséges a két gép, mi lesz itt pár év múlva? Mi kerül ezen 130e Ft-ba? Már a konzol eladásán is keresni akarnak? Anno X360 már akkor többmagos procival jött, amikor pc-n még semmi ilyesmi nem volt, ezr generációt a konzolokból kihagyom, köszönöm szépen ezt nem toljátok le a torkunkon kedves kapzsisoft, és a sanyi ps4 se fogja sokáig húzni a 1,5x teljesítményével (X1-el szemben) sem.
miért kivel kellene versenyezni-e? Hűtőgépekkel? Az elöző generációban nagyon szépen bejött nekik.
"Ha fele ennyi idöt és pénzt belefektettek volna a konzol tökéletesítésébe mint.a marketingbe akkor.simán lehetne.egy.szinten a ps4gyel."
Meghibásodásról nem igazán lehet hallani(talán volt egy a XO-nál, de ugyanúgy volt már a PS4nél is(ha valaki tud valamit írni erre az érdekel) ), akkor mi az, hogy "több időt és pépnzt kellett volna bele fektetni a marketingbe meg a gép tökéletesítésébe"? o.O és Marketingről beszél(nem tudom, hogy PS4es vagy csak, hogy mellette érvelsz) egy PS-es?! Arra a talán perces reklámokra valaki emlékszik, amikor a Sony fejesek csak megmutatták, hogy "gyerekek ilyet a Micronál nem lehet a PS4pedig lehet!"
"Az a baj hogy.az MSnagyon pénz éhes."
A PS+ miért lett fizetős? Az előállítási költségek csökkentek már a PS4nél(volt róla cikk), akkor miért nem csökkent az ára?(Xo-nak is csökkent már biztos)
Nem Pénz éhesebb, mint például a Sony, csak a For the Players szlogent benyalta mindenki!!!
"A felhozatal meg.mind kettő gépnél még gyér,de még is több fogy a.ps4ből ezen azért érdemes elgondolkodni."
Azért fogy több, mert a Micro kommunikáció szar volt és egy gyengébb, nem játékra fókuszáló gépet láttak az emberek(a bejelentéskor). Most ez már annyit javult, hogy legalább csak gyengébb gépet látnak, de amúgy szerintem annyival nem gyengébb, mint aminek beállítják. Plusz azért fogy több, mert az excluvie dolgokkal a Sony nagyon oda tett a generáció végén és ez elég pozitív dolog.:)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.